Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepelte a város

Az ünnep délutánján elállt az eső, az 56-os Emlékerdőnél a Himnusz előadásával és eléneklésével kezdődött a városi ünnepség. Ökumenikus Istentiszteletet mutatott be Kollerné Loós Zsuzsanna evangélikus lelkész, Sisakné Páll Klára református lelkész és Heiter Róbert Gottfried római katolikus káplán.

Az ünnepség visszaemlékezéssel folytatódott, az eseményeket átélt Hári Piroska feljegyzéseiből Papp Kincső, a szentgotthárdi Vörösmarty gimnázium tanulója olvasott fel részleteket: az egykori Selyemgyártól induló tömeghez sokan csatlakoztak, a független és demokratikus Magyarországért tüntettek. A kethelyi laktanyáig tartó felvonulás békésen zajlott, Szentgotthárdon nem bántottak senkit, ez az emberek és a laktanyaparancsnok józanságának is köszönhető – tudtuk meg a részletekből, miként azt is, hogy november negyedike, az oroszok bejövetele után indultak meg a menekültek az osztrák határ felé. A Hári család öt gyermeke közül négy elmenekült, csak egy maradt otthon…

Az 56-os Emlékerdőnél a tavaly felállított kopjafánál, a szentgotthárdi önkormányzat nevében Huszár Gábor polgármester, az ’56-os Szövetség nevében Leopold Ferenc a szövetség szentgotthárdi elnöke helyezett el koszorút, majd a résztvevők a fúvószenekar felvezetésével átvonultak az önkormányzati hivatalhoz.

A Hősi Emlékműnél Wass Albert: A láthatatlan lobogó című versét Puskás János, az SZMSZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója adta elő.

Ünnepi beszédet mondott Huszár Gábor Szentgotthárd polgármestere. Köszöntötte az ünneplőket, az önkormányzat tagjait, intézményvezetőket, egyházi vezetőket, Bana Tibor országgyűlési képviselőt, Dr. Orbán Istvánt a Szentgotthárdi Járási Hivatal vezetőjét, Varga Ferenc őrsparancsnokot.

A polgármester Pio atya, olasz katolikus pap, kapucinus szerzetes egyik látomásával kezdte beszédét: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Pio atya szavai bár nemzetünk jövőjére utaltak, mégis igaznak mondhatóak a magyarság múltjára, egész eddigi történelmünkre.

Huszár Gábor beszédében kitért hazánk sorsfordító történelmi személyiségeire és eseményeire, a trónviszályok és török vész által megtépázott ország reformkori felemelkedéséig, az iparosításra, amelyben a nyugati vidékünk élen járt. A fejlődést két világháború szakította meg, az önállóság és a területek elvesztése követte.

„Ismerjük az ’56-os forradalom és szabadságharc eseménytörténetét, hogyan vált a kezdetben békés, a lengyelekkel való szolidaritás jegyében meghirdetett felvonulás, fegyveres összecsapássá. A visszaemlékezéseket olvasva, szinte érezzük, hogy forrtak az indulatok, miként indult meg a tömeg egy emberként, hogy akaratát és alapvető jogait érvényre jutassa. Ez az időszak megmutatta, hogy a magyarok egysége, ereje, bátorsága a legnagyobb diktatúrával szemben is erős fellépést eredményez.

Szentgotthárdon a forradalom 60. évfordulójára kiadott könyvünk is visszaigazolja, hogy józanul és felelősen gondolkodó vezetők meg tudják fékezni a tragédiákat. A kethelyi laktanya elé a tömegbe állított gimnazista lányok, vagy a határon szolgáló katonáit magához rendelő parancsnok, mind a felelősség teljes tudatát bizonyítják. Ha nem így cselekedtek volna, lehet, hogy itt Szentgotthárdon is a sortűz áldozataira emlékezhetnénk, mint Budapesten, vagy Mosonmagyaróváron.”

A szónok a továbbiakban visszatért Pio atya jövendölésére „1956 októberében már egészen biztosan nyitva állt a gyönyörű madár kalitkájának ajtaja. Tény, hogy mint történelmünkben oly sokszor akkor is külső erők is akadályozták, hogy szabadságvágyunk és függetlenségünk kiteljesedjen. 1956 történései, szenvedést, megtorlást hoztak, ugyanakkor ezrek hazaszeretete, önfeláldozása olyan példaértékű, amely tovább erősíti a magyarok egységét. A rendszerváltás után október 23. nemzeti ünnepünk! Megemlékezünk mindazokról, akik a szabadságért harcoltak, s a Pio atya látomásában megjelenő madár, többek között ezt a szabadságot jelképezi!

Huszár Gábor beszéde végén az időszerű európai helyzetre is felhívta hallgatósága figyelmét. „A közelmúlt európai választásai bizonyítják, hogy az az út, amelyet a Magyar Kormány elsőként felismert, a Keresztény Európa számára az egyetlen járható lehetőség! Aki bedől a pénzemberek virtuális világeszméjének, az a saját történelmét számolja fel örökre! Egy nem keresztény európai jövőből nincs visszaút, nincs javítási lehetőség. Mi szentgotthárdiak, Mária országában, Mária oltalmában szeretnénk továbbra is élni az életünket!”

A beszéd után a Hősi Emlékmű talapzatánál helyzeték el a megemlékezés koszorút az intézmények, társadalmi és civil szervezetek képviselői.

A Csákányi László Filmszínházban Hrabovszky Dezsőné visszaemlékezéseiből olvasott föl részleteket Papp Kincső a gimnázium diákja, Koncz Zsuzsa: Miért hagytuk, hogy így legyen?, és Zorán Stefanovits: Apám hitte című dalát Vojnovics Athéna és Dancsecs Bálint a Takács Jenő zeneiskola diákjai adták elő.

Az ünnepség Timár Péter: 6:3, Játszd újra Tutti című nagysikerű film vetítésével ért véget.

(t. m.)

Fotó: Bana Ferenc