Bűnmegelőzési tanácsok a betöréses lopások megelőzése érdekében
A személyi tulajdon védelme elsősorban a tulajdonosra tartozik, ezért az ingatlanok és ingóságok biztonságáról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. A bűncselekmények minél hatékonyabb megelőzése érdekében folyamatosan elemezzük a Vas megyében elkövetett lakásbetöréseket és megvizsgáljuk, mely okok, illetve körülmények segítették elő ezek bekövetkezését.
Az elmúlt két hónapra vonatkozóan elvégzett értékelés alapján általánosságban megállapítható, hogy a bűncselekményeket jellemzően olyan időszakban követték el, amikor az ingatlanok üresen álltak. Az elkövetők az esetek többségében az ablak, illetve az ajtó befeszítésével jutottak be az épületbe. Egy – külföldi állampolgár tulajdonát képező – lakóház sérelmére az elmúlt időszakban három alkalommal követtek el jogsértést. A legutóbbi esetben motorfűrészt, ékszereket és porcelántárgyakat tulajdonítottak el.
Előfordult, hogy az elkövető ajtóbefeszítés módszerével behatolt a lakásba, de nem vitt el onnan semmit. Ebben az esetben „csak” rongálási kára keletkezett a tulajdonosnak.
A jogsértések többsége megelőzhető, ezért kérjük, hogy fogadja meg bűnmegelőzési tanácsainkat és ajánlásainkat közvetítse rokonainak és ismerőseinek is!
A támadott ingatlanok nem rendelkeztek védelmi rendszerrel, vagy a meglévő működése nem volt megbízható.
§ Anyagi lehetőségeikhez mérten, a mechanikai védelem kiegészítésként alkalmazzanak elektronikai rendszert is! Ezek a technológiák (hang- és fényjelző készülék, távriasztás) ugyan nem minden esetben védenek meg a betöréstől, de a külvilág számára jelzik, hogy illetéktelenek jogtalanul akarnak behatolni az otthonukba.
§ Érdemes biztonságtechnikai szakember tanácsát kikérni, aki az adott ingatlan állapotát, helyzetét figyelembe véve tud tanácsot adni.
§ Ügyeljenek a meglévő elektronikai védelmi rendszer karbantartására!
§ Célszerű szúrós, tüskés növényeket telepíteni a kerítés mellé. A kerítés maradjon átlátható, hogy illetéktelenek ne tudjanak feltűnés nélkül mozogni a kertben!
A jogsértéseket olyan időszakban követik el, amikor senki sem tartózkodik az ingatlanban, vagy az teljesen lakatlan.
§ Amikor hosszabb időre hagyják el otthonukat, kérjék meg rokonukat, ismerősüket, hogy rendszeresen ürítse a postaládát! Ha kulcsot is tudnak neki adni, jó, ha naponta változtat a redőnyök állásán.
§ Érdemes beszerezni programozható villanykapcsolót. A különféle időpontokban felkapcsolódó lámpa azt a benyomást kelti, hogy valaki otthon tartózkodik.
§ Amennyiben lakásukban elektronikus riasztórendszer került kiépítésre, abban az esetben se feledkezzenek meg az aktiválásáról , ha csak rövidebb időre hagyják el otthonukat!
§ Tájékoztassák szomszédjukat, hogy mennyi időre utaznak el! Kérjék meg, hogy figyeljen a lakásra, házra!
§ Közösségi oldalon semmiképpen sem ajánlatos közzétenni az utazást.
§ Lakatlan ingatlanban ne hagyjanak értéket!
§ Ha a településen működik polgárőr szervezet, célszerű felvenni a kapcsolatot. A polgárőrök rendszeresen bűnmegelőzési jellegű járőrszolgálatot folytatnak, mellyel a vagyonbiztonság fokozásában jelentős szerepet töltenek be.
Az elkövetők jellemzően olyan nyílászárókat választanak a behatoláshoz, amelyek – az utcáról, illetve a szomszédok által – kevésbé látható helyen kerültek kiépítésre, továbbá nem rendelkeznek védelemmel, megerősítéssel.
§ Célszerű, hogy a lakás bejárati ajtaja legyen több ponton záródó, korszerű zárral felszerelve. Az ajtó anyaga legyen masszív, fém, vagy tömör fa. Fontos, hogy a hátsó ajtók, garázsajtók is kellő védelemmel rendelkezzenek. Használjanak hevederzárat!
§ Az ablakokat is megfelelő zárral kell ellátni. Az üvegre lehet úgynevezett „betörésgátló” fóliát ragasztani. A nyitva, vagy bukóra hagyott ablak vonzza a betörőket és a szúnyogháló sem véd meg a „hívatlan vendégektől”. Ha elmennek otthonról, minden esetben be kell zárni az ablakokat is.
§ Az elkövetők nagyon gyakran az ablakot betörve, benyomva jutnak be a lakásba, illetve a házba, ezért ajánlott az ingatlan könnyen elérhető ablakait ráccsal ellátni. Célszerű a pince, vagy a garázs, illetve a lakótér közötti átjáróba is magasabb biztonsági követelményeknek megfelelő ajtót szereltetni.
§ Ne hagyjanak elérhető helyen olyan tárgyakat (pl. létra), amelyek megkönnyítik a nyílászárók elérését, ezáltal pedig az épületbe való bejutást!
Az értékek tárolására nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz.
§ Ne tartsanak otthon értéket, illetve nagyobb mennyiségű készpénzt! Amennyiben mégis, az ékszereket, nagyobb összegű készpénzt célszerű falba szerelt, biztonsági, illetve számzárral ellátott lemezszekrényben tárolni.
Forrás: Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság- Térítési díjak befizetésének áprilisi időpontjai
- KONZULTÁCIÓS FELHÍVÁS lakosság, önkormányzatok és távközlési szolgáltatók részére szélessávú internet elérhetőségek felülvizsgálatának tárgyában
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Álláshirdetések a Család- és Gyermekjóléti Központnál
- Tájékoztatás vadászatról
- Álláshirdetés - Városi Gondozási Központ
- Európai jövedelem és életkörülmény adatfelvétel
- Munkaerő-felmérés
- Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról