Konferenciával zárult a Dél-vasi paktum projekt

Konferenciával zárult az a projekt, amely konzorciumként Vasvár Város Önkormányzata vezetésével működött három járás, a vasvári, szentgotthárdi és a körmendi összefogásával. A három éves program a „Dél-Vas Megyei gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködés” elnevezést kapta. A projekt fő céljai között szerepelt, hogy támogassa a munkaadó és a munkavállaló egymásra találását a munkaerő-piacon és segítséget nyújtson a képzések, támogatások népszerűsítésében a paktum iroda járási mentorainak közreműködésével.
A kormányhivatalokkal, azok foglalkoztatási osztályaival is állandó és szoros volt a kapcsolat, hiszen minden fontos munkaerőpiaci- szolgáltatás, képzési-, és állásinformáció valamint a foglalkoztatási támogatások is náluk voltak elérhetőek elsősorban. Dél-Vasban összesen 417 főt vontak be a programba tíz hátrányos helyzetű, álláskereső célcsoportból a három éves időszak alatt. Az eredményességre jellemző, hogy az együttműködők közel 57 százaléka jutott álláshoz. Azaz a foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutók száma 237 fő volt. Vállalkozóvá válásban 95 résztvevőt támogatott a projekt. Szentgotthárdról és térségéből 121 főt vontak be a programba, ebből 31-en kaptak vállalkozó válási támogatást az október végi adatok szerint. A projekt eredményes volt, az együttműködők bíznak a folytatásban. Egyik fontos elem lehet a jövőben azoknak a válaszoknak a kidolgozása, amelyeket a munkaerőpiac koronavírus-járvány okozta válságának enyhítésére adhat a projekt különböző foglalkoztatási programok, támogatások által.
A Dél-vas megyei gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködés a helyi gazdaságfejlesztés szolgálatában
projekt azonosító: top-5.1.2-15-vs1-2016-00001
A projekt kedvezményezettje Vasvár Város Önkormányzata.
Forrás: Dél-Vasi Foglalkoztatási Paktum Iroda
- Térítési díjak befizetésének áprilisi időpontjai
- KONZULTÁCIÓS FELHÍVÁS lakosság, önkormányzatok és távközlési szolgáltatók részére szélessávú internet elérhetőségek felülvizsgálatának tárgyában
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Álláshirdetések a Család- és Gyermekjóléti Központnál
- Tájékoztatás vadászatról
- Álláshirdetés - Városi Gondozási Központ
- Európai jövedelem és életkörülmény adatfelvétel
- Munkaerő-felmérés
- Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról