A fél világ ránk figyelt - Lezajlott a Tour de Hongrie első szakasza

Május 10-én Szentgotthárdról rajtolt a 44. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Hosszas előkészület és széleskörű összefogás eredményeképpen egy sikeres sporteseménynek adhatott otthont városunk.
A nemzetközi sportesemény szentgotthárdi napján az időjárás kegyes volt, verőfényes napsütésben, üde tavaszi időben indult el a mezőny a Nagyboldogasszony templom elől. 168 km-t tettek meg a versenyzők, sajnos az utolsó szakaszon többen is egymásnak ütköztek, de szerencsére súlyos sérülés nem történt. Szoros küzdelemben végül Dylan Groenewegen ért árt elsőként a célvonalon.
A kerékpárverseny lehetőséget adott arra, hogy Szentgotthárd és térsége, az Őrség és az érintett települések megmutathassák magukat. Csodaszép tájakon vezetett a verseny útja, és szinte minden település készült kisebb vagy nagyobb aktivitásokkal. A szervezők elmondása szerint a verseny történetének egyik legaktívabb térsége volt a miénk.
Szentgotthárd Város Önkormányzata köszönetét fejezi ki a Tour de Hongrie első szakaszán érintett települések vezetőinek és a kiegészítő programok szervezőinek, közreműködőinek.
Köszönjük a lelkes szentgotthárdi intézményeknek, sportolóknak, civileknek, hogy látványos performanszokkal, aktivitásokkal színesítették a rendezvényt.
- Szent Gotthárd Általános Iskola
- Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola
- Takács Jenő Alapfokú Művészeti Iskola
- Pannon Kapu Kulturális Egyesület
- Huszár Vanda tornászai
- Synergy Fitness spinning csapat (Reinelt Renáta edző és Vincze Csaba támogató)
- Farkasfa városrész kerékpárosai
Köszönjük az önkormányzati cégek, a hivatal és a szálloda munkáját, amely nélkül nem lehetett volna sikeres a rendezvény.
- Szentgotthárdi Sport és Turisztikai Nonprofit Kft.
- Gotthárd-Therm Kft.
- SZET Szentgotthárdi Kft.
- Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
- Gotthard Therme Hotel & Conference****
Köszönjük a kitelepülő vendéglátóegységek, a St. Gotthard Spa & Wellness, valamint a Csöcsös Vendéglő szolgáltatását.
Köszönjük a közreműködő hatóságok, lebonyolító szervezetek erőn felüli munkáját, amelynek köszönhetően gördülékenyen zajlott le a rendezvény.
Nem utolsó sorban köszönjük Szentgotthárd város lakosságának, különösen a Kossuth utca és a Kethelyi út lakóinak türelmét, megértését, együttműködését.
Fotó: Tour de Hongrie / Pertorini Márió, Vanik Zoltán
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal