A művészet közös nyelv - Magyar, szlovén, olasz, szerb és spanyol alkotók a 23. Nemzetközi Művésztelepen Szentgotthárdon

A Szlovén Kulturális és Információs Központban július 28-tól augusztus 5-ig rendezték meg a 23. Nemzetközi Művésztelepet. Idén tíz művész - hat festő és négy szobrász - vett részt az alkotótáborban Magyarországról, Szlovéniából, Olaszországból, Szerbiából és Spanyolországból. A művészeti vezető ezúttal is az egyik alapító, Gerics Ferenc volt.
A művészet közös nyelv, a művészetben nincsenek határok - ezt bizonyítja a Nemzetközi Művésztelep Szentgotthárdon immár több mint két évtizede. A biztos alapokat a közelmúltban elhunyt Hirnök József, a Magyarországi Szlovének Szövetsége egykori elnöke és Gerics Ferenc, a Lendvai Galéria-Múzeum nyugalmazott igazgatója tették le, ezekre évről évre bátran lehetett építkezni. Hogy ez mennyire jól sikerült, azt jelzi az alkotótábor igényessége, sokszínűsége, a műértő közönség folyamatos figyelme és pozitív visszajelzése.
Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke hangsúlyozta: Szentgotthárd Város Önkormányzata abszolút partner, segíti, támogatja a rendezvényt. Huszár Gábor polgármester idén is többször ellátogatott a táborba, a művészekkel aktív kapcsolatot - sok esetben barátságot - is ápol. Külön öröm a szervezők számára, hogy két szentgotthárdi fiatalnak is helyet biztosíthattak az idei művésztelepen, Papp Hajnal és Pálcsa Anna Laura művészeti iskolában tanulnak, tehetségük kibontakoztatására remek lehetőség volt az egyhetes tábor. Amúgy az egyik fő cél is ez: megszólítani azokat az ifjú tehetségeket, akik művészi pályára készülnek. A művésztelep ugyanis jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is.
A művésztelepnek soha nem volt kimondott tematikája, nem skatulyázták be ilyen módon a művészeket. Nem szabtak sem határt, sem irányvonalat, minden alkotó szabadon szárnyalhatott, a saját érzéseire, gondolataira, kreativitására hagyatkozva.
A hat festő, valamint a négy szobrász közül kettő a Szlovén Kulturális és Információs Központban alkotott. Két szobrászművész - Jurak Róbert és Nedim Mafa - fémmel dolgozott, ők Alsószölnökön, az ottani Rabacsa gyár műhelyében kaptak erre lehetőséget.
Az idei művésztelep is neves alkotókat vonultatott fel, Szlovéniából Király Ferenc, Göntér Endre, Jurak Róbert és Darja Štefančič, Spanyolországból Fodor-Lengyel Zoltán, Olaszországból Francesca Brioni, Szerbiából pedig Nedim Mafa vett részt a táborban, Magyarországot Csuta György, Kovács Ferenc és Vanyúr István képviselte, a két szentgotthárdi fiatal, Papp Hajnal és Pálcsa Anna Laura mellett.
A 23. Nemzetközi Művésztelep alkotásaiból - a hagyományokhoz hűen - novemberben nyílik majd kiállítás.