A település képe, az ott lakók tükörképe

Kiss Gábor főépítész, röviden összefoglalta a településképi arculati kézikönyv és a településkép-védelmi rendelet előkészítésének jogi és hatósági előzményeit. Tavaly kezdődött a munka, figyelembe vették a témához kapcsolódó, s már meglévő helyi önkormányzati rendeleteket, dokumentumokat. Az épített és természeti környezetet, a tájegységet, a településképet kísérlik meg föltérképezni, és javaslataikat megfogalmazni. Előadása során többször hangsúlyozta, a több mint félév alatt végzett munkával összeállított dokumentum, pillanatnyi állapotot tükröz, ha visszatekintünk Szentgotthárd történetére, láthatjuk, hogyan változott a város évtizedek alatt is. A város és a hozzá szorosan kapcsolódó 9 település tájegységet alkotva, együtt fejlődött. A természetvédelmi területen található tájépítészeti örökség védelme, nem lehet a technikai fejlődés gátja.

Meghatározták, hogy hol találhatók a városban országos és helyi emlékek, hol húzódik régészetileg értékes a terület, a városhoz csatolt egykori falvakban a népi építészet még fellelhető emlékei. Kiemelte Farkasfát, amely telekszerkezetével, régebbi épületeivel ma is híven őrzi a múltat. (megtalálhatók még a házakhoz tapasztott lugasok is, amelyek a korábbi szőlőművelésre emlékeztetnek, a filoxéra-vész pusztított a 19. században). Rábafüzesen a hianz, Rábatótfaluban a szlovén (vend) építészeti hagyományt követték. A mai építkezéseknél érdekes megfigyelni, hogy időnként megtartják a régi épületet és elé, vagy mögé építik az új családi házat.

Szentgotthárd belvárosa hozzávetőleg 150 éve, több intenzív szakaszban alakult ki, az iparosodás húzta maga után a változásokat. A főépítész kiemelte, a történelmi városrész megőrzése továbbra is kiemelt feladat. A városmag köré a kertvárosi részek a 30-as 40-es években jöttek létre, a 70-es 80-as években az új iparosítás korszakában húzták fel az emeletes házakat. Az 1900-as évek elején épült gyárakat is nagy műgonddal tervezték, ha ma a régi épületekre tekintünk, láthatjuk, hogy mennyire eltérnek, az újkori „dobozolásoktól”, az „egyszerűsített” mai gyárépületektől.

Szentgotthárd nagy előnye a szép természeti környezet, a hasonló kisvárosok közül is kiemelkedik a nagy zöld felületekkel, amelyek az intézmények udvarán, az utcákon, parkokban is visszaköszönnek. A város jól használható természeti kincse a Rába, de élőbb kapcsolatot lehetne kialakítani a kisebb patakok (Zsida patak, Szentgotthárd patak) környezetével is, a ma még elhanyagolt partokon akár kisebb parkokat is kialakíthatnának. Szép környezetben fekszik a mesterségesen kialakított Hársas-tó Máriaújfalu határában.

Kiss Gábor elmondta, hogy ajánlásokat is megfogalmaztak a dokumentumokban. Szentgotthárd és a hozzá tartozó településeken továbbra is jellemző marad a szeres és szertelen építkezés, nincsenek egységes utcaképek (egy-két „szépen beállt” utcától eltekintve). Az építkezéseknél fontos, hogy a tájba, a terepbe illeszkedő épületek készüljenek, az általános örökségeket pedig jó lenne megőrizni. A városias területen meghatározza a jövőképet a tömbök, a társasházak beillesztése a már beállt utca- és telek struktúrákba. „A településkép nem valami elvont fogalom, amiért valaki, vagy valakik majd felelősök lesznek, és kötelezően foglalkoznak vele, a település képe az ott lakók tükörképe, közérdek hogy foglalkozzanak vele.”

A főépítész előadása végén megköszönte mindazok segítségét, akik a szerteágazó munkában részt vettek, külön köszönetet mondott a Szentgotthárdi Honismereti Klubnak, amely újabb épületek és homlokzatok helyi védelmére tett javaslatot.

A lakossági fórum végén kérdezni lehetett, a várost csúfító két épületről, a belvárosi egykori turistaszállóról és az évtizedek óta üresen álló, rábafüzesi határátkelőről kérdeztek. Kiss Gábor elmondta, egyik épület sincs a helyi önkormányzat tulajdonában, a romos turistaszálló tulajdonosára már több alkalommal szabtak ki bírságot.