Együttműködési megállapodást írt alá az önkormányzat a Magyar Fejlesztésösztönző Irodával

A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Robert Leeb termében dr. Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Huszár Gábor polgármester írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek célja, hogy Szentgotthárd sikeres pályázóként jelenhessen meg nemzetközi projektekben, nemzetközi partnerséget alakíthasson ki ipartörténetileg meghatározó régiós szereplőkkel.
Huszár Gábor polgármester elmondta, fontos, hogy a város keresse az új lehetőségeket, hiszen több olyan projekt is szerepel az elképzelések között, amelyek megvalósításához pályázati források szükségesek. Az együttműködés elsősorban a kaszagyár kapcsán vetődött fel, azonban dr. Petri Bernadett megjegyezte, hogy a kolostorépület egy olyan történelmi és kulturális érték, amelyre érdemes odafigyelni.
Az iroda azzal a céllal jött létre, hogy érdekképviseleti tevékenységet végezzen és a közvetlen kezelésű uniós források elnyerésében segítse a magyar és közép-kelet-európai pályázókat, beleértve az önkormányzatokat is. Segítségükkel az önkormányzat információkat kaphat lehetséges projektekről, amelyekkel például előre lehetne lendíteni a Kaszagyár területének fejlesztési ügyét is.
Az aláírást követően a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda munkatársai bejárták a tervezett fejlesztések helyszíneit.
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal