Felhőtlen ünnep a Nemzetiségek összefogásának napján
Határon innen és határon túl címmel, első alkalommal rendezte meg a Nemzetiségek Összefogásának Napját a Pannon Kapu Kulturális Egyesület. Szeptember 26-án a Várkertben tartott programon főzőverseny, kulturális műsor mellett a Zöld Szentgotthárd önkormányzati elismerését is átadták.
Tizenkét csapat jelentkezett a főzőversenyre, civil szervezetek, de még utcabeliek is összeálltak az alkalomra, a Szent Gotthárd iskola csapatát is láthattuk. A szlovén nemzetiséget egy szentgotthárdi és a szakonyfalui egyesület tagjai képviselték. A főzőversenyre már délelőtt érkeztek a szakácsok. Több csapatnál láttunk hagyományos régi étkeket, illetve hús nélkülieket.
A szép őszi nap délutánján benépesedett a Várkert, a programot a szabadtéri színpadon V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő nyitotta meg. A Nemzetiségek Összefogásának Napját először rendezték meg itt, Szentgotthárdon, így egy új kezdeményezésnek lehettünk tanúi - kezdte beszédét. A nemzetiségek összefogásának napján, nem a másságot hangsúlyozzuk, hanem inkább azt, ami összeköt bennünket. Beszéljenek bármilyen nyelven, az osztrák-szlovén-magyar hármashatár mellett élők, mindig nagy tisztelettel fordultak egymás felé, kultúránkat nemcsak a nyelv, hanem a táj ahol felnővünk az is befolyásolja. A nyárbúcsúztató rendezvény nem valami helyett van, hanem azért, hogy idősek és fiatalok, családok találkozhassanak, hiszen Szentgotthárdon jó élni. A város fejlődik, a közelmúltban számos felújítás valósul meg. Kiemelte a templom teljes felújítását, a régóta várt M80-as út építését, a Rába projektet, az óvoda korszerűsítését.
Kissné Köles Erika, a szlovén nemzetiség parlamenti szószólója szlovénul és magyarul mondott beszédet. Szent István királynak Imre herceghez intézett intelmeit idézte: „egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő" - azaz az eltérő nemzetiségi kultúrák és nyelvek egymást erősítik. Egymás támogatása hozzon további jó eredményeket! - szólt jókívánsága.
A színpadon magyar és szlovén táncosok, zenészek és énekesek váltották egymást, a sort Szentgotthárd Város Vegyeskara nyitotta, majd a Sto ma cas zenekar, a Porabski Trio, az ukoojenci Lénárt szlovén kórus, a Partium Táncegyüttes lépett fel. V. Németh Zsolt a Kármentő Zenekarral játszott.
A főzőversenyt a Hársaspatak Vadásztársaság nyerte: füstölt csülkös marhapörköltjét, gombával bolondították. Az ételeket Vajtó László zsűrizte, majd humoros ételbemutatót és kóstolót is láthattak tőle az érdeklődők.
A rendezvény egyben alkalmat adott a szentgotthárdi önkormányzat által alapított Zöld Szentgotthárd cím átadására. A címet és a lógót Zöld-Ász Minimarket - biogazdálkodást folytató és saját terményeit értékesítő helyi családi vállalkozás és a „Zöldfa kizöldül" elnevezésű program megvalósításáért a Zöldfa Söröző és Pizzéria viselheti határozatlan ideig. Az elismerést a cégek vezetői Nagy Péter és Papp Ferenc vették át. A képviselő-testület díszoklevelét pedig Kern László, a kenyérgyár igazgatója kapta, több évtizedes lelkiismerete és áldozatos gyárvezetői munkájáért. Az elismeréseket Labritz Béla alpolgármester nyújtotta át.
Este az Ataru Taiko Űtőegyüttes, és a New Level Empire együttes zenélt, majd különleges lézershowal zárták a programot.
Szerző: Treiber Mária
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal