Fiatal szentgotthárdi ösztöndíjasokat köszöntöttek

1843. június 8-án született Széll Kálmán, térségünk egykori országgyűlési képviselője. Hagyomány, hogy születésnapjához kapcsolódva az önkormányzat köszönti a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíjban részesülő helyi fiatalokat. Az ösztöndíjasok visszajelzései alapján erre idén később, június 29-én került sor.
A polgármesteri tárgyalóban rendezett találkozón a diákok az ösztöndíj mellett egy ajándékcsomagot is átvehettek, kiadványokkal és mozijeggyel. Az idei tanévben öt középiskolás és két felsőoktatásban tanuló fiatal részesült támogatásban. A középiskolások tíz hónapon keresztül havi 10 ezer, míg a főiskolai és egyetemi hallgatók havi 20 ezer forintos ösztöndíjat kaptak.
A megjelenteket Kovács Andrea, a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíj Bizottság elnöke és Korpics Ferenc alpolgármester köszöntötte. A kötetlen beszélgetés során a fiatalok meséltek tanulmányaikról, jövőbeli terveikről.
- Somlai Petra, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanulójának „Kilátóépítés Szentgotthárdon",
- Sipos Adél, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanulójának „Sportolási lehetőségek fiataloknak Szentgotthárdon és azok előnyei az életükben",
- Szabó Letícia, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum „Lovarda Szentgotthárdon",
- Vojnovics Ákos, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanulójának „Úton Szentgotthárdon - közlekedési helyzetkép",
- Papfalvi Júlia, a Szent Gotthárd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanulójának „Szentgotthárdi Ifjúsági Alkotótábor",
- Pavlics Bálint Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mérnök informatikus szak hallgatójának „A mesterséges intelligencia szerepe Szentgotthárd fejlődésében",
- Szunyog Borbála, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakos hallgatójának „A szentgotthárdi fiatalok munkaerőpiaci lehetőségei"
című pályamunkáját ide kattintva találják.
Az idei ösztöndíj felhívást is megjelentette már az önkormányzat, augusztus 31-ig nyújthatók be a témavázlatok. Részletek itt.
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
Menü














