Harminc éve fiatalos lendületben a nyugdíjas pedagógusok és barátaik

Szentgotthárdon, a Színházban szeptember 13-án ünnepelték a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesület megalapításának 30 évfordulóját. A köszöntések után az egyesület tagjainak előadásában színvonalas műsornak - köztük egy humoros jelenetnek - is tapsolhatott a szépszámú közönség.
Szép Renáta konferált, köszöntötte a vendégeket és a közönséget. Elsőként Huszár Gábor polgármester köszöntötte a jubilánsokat és hosszan sorolta mindazokat az értékeket, programokat, eredményeket - művészeti tevékenység, egymás segítése, gyermekek patronálása, a város kulturális rendezvényeinek állandó fellépői, kirándulások szervezése stb., amiket ez a kis szellemi közösség elért. Beszéde után ajándékot és Polgármesteri Díszoklevelet adott át az egyesület vezetőjének Szepesiné Fuisz Erikának.
A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége nevében Vas Lászlóné elnökségi tag, a Vasvármegyei Nyugdíjas Szövetség nevében Molnár Árpád elnök köszöntötte a jubilánsokat és a civil szervezet nevében oklevelet adott át.
Az eltelt 30 évet vetített képekkel tárta a közönség elé Szepesiné Fuisz Erika. A képekhez fűzött szövegekből kiderült Kovács Jánosné az Arany János Általános Iskola igazgatójának ötletére „álltak össze" a nyugdíjas pedagógusok és ezt a kört aztán bővítették barátaikkal. jelenleg 37 aktív tagjuk van, az egyesületből nyolcan énekelnek a Szivárvány kórusban, amelynek karvezetője Szabóné Csider Bernadette (a korábbi zeniskolai igazgató a város díszpolgára), négyen a városi tévé Idősek Magazinja című műsorát készítik, öten a Honismerti Klubnak is tagjai...Az egyesületet Kovács Jánosné után Schreiner Zsuzsa vezette, mindketten 15-15 évig vállalták ezt a feladatot. Mindig képesek új ötletekkel is előállni, senior örömtánccsoport alakult Huszár Jánosné vezetésével, majd átvette a csoportot Vadász Józsefné Anilka. A mozgást az is segíti, hogy az országban a nyugdíjasoknak szervezett sportversenyeknek is rendre a szereplői...és a főzőversenyeket se szokták kihagyni.
Komoly szerepet töltenek be az Arany János Általános Iskola eltérő tantervű tanulóinak életében, segítik a tanulásukat, kirándulásra is elviszik őket minden tanévben.
A visszaemlékezés után a Szivárvány kórus lépett színpadra, majd az Arany iskola eltérő tantervű diákjai és pedagógusai lendületes táncjelenettel fejezték ki hálájukat az egyesület tagjainak. (hatalmas tapsot kaptak!). Kovács Lászlóné Éva az egyesület alapítója szívhez szóló üzenetét olvasta fel, Dömötör Gyuláné táncdaloakat énekelt, majd színre léptek a Senior örömtáncosok.
A nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesület arról is híres, hogy meglepetésre a város mai életét fricskázó humoros jelenettel szokott „előrukkolni" a nagyobb évfordulókon. Ezúttal is így történt, nem véletlenül adta Schreiner Vilmosné jelenetének ötletét, a Szentgotthárdi Idősek Bennlakásos Otthonának úgymond „avatása", a lakók beköltözésével párosítva. A jelentben Huszár Gábor polgármester is „szerepet vállalt". A közönség vette a lapot, a fellépők néha mintha önként tovább is pörgették volna a mulatságos, ironikus jeleneteket.
Az évforduló ünneplését fogadással zárták a Színház aulájában.
Fotó: Molnár Piroska
Szerző: Treiber MáriaForrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal