Hol laktak Szentgotthárd neves személyei?

Október 3-án délután a cseperésző esőben is számos érdeklődő gyűlt össze az Önkormányzati Hivatal előtt, így megtartottuk a Muraba ETT és a Honismereti Klub által szervezett „Hol laktak Szentgotthárd neves személyei?" tematikájú városi sétát.
A program a Nagyboldogasszony templom gyóntatófolyosóján indult, ahol a résztvevők megtekinthették az apátság világi kegyurainak (Szécsi Miklós és Garai Ilona; Szécsi Margit és 2. férje), valamint az apátság egy helyi származású apátjának (Nádasdi Darabos György) a sírkövét, amelyek a 15-16-századból maradtak fenn. Ezután a templomban folytatódott az előadás a közeli épületek egykori lakóiról. Így pl. a monostorban élt és jeles alkotásaikat ránk hagyó ciszterci szerzetesekről, a zirci korszakban (1878-tól) a község elmagyarosodását szolgáló egyházi elöljárókról és pedagógusokról, a nyugdíjasan a rendházban élt 1848-49-es szabadságharcos papról. A hajdani elemi iskolában volt négy tanítói lakás is, a jelenlegi plébánia pedig egy ideig apácáknak adott otthont.
Szó esett a Bárka házról, amely sok olyan embernek szolgált egykor lakóhelyül, akik 1872-től a különböző járási hivatalokban, a vasútnál, vagy 1893-tól a Gimnáziumban kaptak munkát. Tánczos Tibor színész és Jobbágyi Gaiger Miklós festő egy-egy főtéri házban született. Itt lakott a település többször is megválasztott városbírája, Kovács Antal is, akiről tagadhatatlan érdemei mellett több anekdota is fennmaradt. A kevesebb mint 60 percben a szűkebb városközpontot tudtuk „körbejárni" Horváth Zsuzsanna a Honsimereti Klub tagjának vezetésével.
Forrás: Szentgotthárdi Honismereti Klub