Lezajlott a választás és a népszavazás

Április 3-án tartották hazánkban az 1990-es rendszerváltás utáni nyolcadik országgyűlési választást és ezzel egy időben, gyermekvédelmi kérdésekről az országos népszavazást. Vas megye 3. számú, körmendi választókerületében (Vas 03. OEVK) az ország második legnagyobb választókerületében 127 településen lehetett szavazni. Szentgotthárdon országos és egyéni listás szavazáson, valamint a szlovén nemzetiség által állított listán adhatták le voksukat a választók, és az országos népszavazáson is kifejezhették akaratukat.
Országosan 5.241.029-en, a névjegyzékbe vett választók közel 70%-a voksolt, nem végleges adatok szerint országos listán a Fidesz–KDNP pártszövetségre 2.735.383-en szavaztak, 135 képviselői helyet szerzett, ismét kétharmados győzelmet aratott. A DK–Jobbik–Momentum– MSZP–LMP–Párbeszéd 38 mandátumot ért el, újonnan jutott be az országgyűlésbe a Mi Hazánk, 6 mandátumot tudhat magáénak.
Vas megye körmendi választókerületében 4 egyéni képviselőjelölt közül választhattak az állampolgárok. A szlovén nemzetiségi önkormányzat által állított országos listára is szavaztak a városban, újra Kissné Köles Erika jutott be a parlamentbe, aki 2014-től a szlovén nemzetiség parlamenti szószólója.
Dr. Dancsecs Zsolt jegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője elmondta, Szentgotthárdon 6634 állampolgárt vettek névjegyzékbe, közülük 225-en átjelentkezők voltak (máshol laknak, de itt szavaztak, a lezárt borítékokat továbbították a szavazókörükbe). Nagy érdeklődés övezte az országos listás voksolást, a nagyobb szavazókörökben 70-80 százalékos részvétel is volt. A Fidesz–KDNP-re leadott szavazatok 60% körül mozogtak, az Öszszefogás pártjai kicsivel több, mint a felét kapták a fideszre leadott szavazatoknak. A Mi Hazánk kisebb számú voksot gyűjtött. Hogy az arányokat érzékeltessük, például volt olyan, ahol 500-szavazatból 15-öt kapott.
V. Németh Zsolt magas szavazati arányt ért el, ez a leadott szavazatoknak volt, hogy az 52%-át, volt, hogy a 63%-át jelentette.
A gyermekvédelmi kérdésekről az országos népszavazás szavazólapjain a kérdésekre nagyobb számban szavaztak (pl. 541 választó közül 375-en, vagy 647-ből 454-en), a városban megközelítőleg 60-70% között volt a népszavazáson résztvevő választó, de a nagyobb érdeklődés mellett magas – 25-28% – volt az érvénytelen szavazatok száma. Hogy ennek arányait érzékeltessük volt olyan szavazókör, ahol a szavazólapon feltett kérdésekre leadott 458 szavazólapból 138 volt érvénytelen. (Előzetes országos adatok szerint, nem érte el az érvényességi küszöböt ez a voksolás.) „Szentgotthárdon a választás a törvényi előírásoknak megfelelően lezajlott, rendkívüli esemény nem történt. A választás végeredményét a levélszavazatok összeszámlálása után közlik – zárta a tájékoztatást dr. Dancsecs Zsolt.
Egyéni listás szavazás eredménye Vas megye 3-as számú választókerületében
V. Németh Zsolt Fidesz–KDNP 67.12% (31.368 szavazat)
Bana Tibor DK–Jobbik–MOMENTUM–MSZP–LMP–Párbeszéd 26.03% (12.162 szavazat)
Németi Csaba Mi Hazánk 5.59% (2610 szavazat)
Szerző: Treiber MáriaForrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal