Rejtett múlt: séta a zsidó temetőben

A közelmúltban bezárt Makk Hetes vendéglőtől hosszú sorban indult a menet az elhagyatott és újra bekerített temetőbe, a városból és távolabbról is jöttek érdeklődők. Katona Beáta bevezetőként elmondta, az izraelita megnevezést inkább a közigazgatásban használják. Mint ismert a zsidóságnak két ágra szakadása után - 1868-tól - beszélhetünk ortodox és neológ zsidó hitközségekről. A település zsidó lakosságának száma a kiegyezést követő időszakban kezdett növekedni. 1725-ben mindössze 2 zsidó család élt itt, 1870-ben 57 fő kapott letelepedési engedélyt, legnagyobb számuk 1910-ben 305 fő volt, Trianon után még kevesebben lettek. Áttérésük elsősorban a katolikus hitre a század elejétől fogva folyamatos volt, de a fehérterror után és az 1930-as évek végén felgyorsult az asszimilációjuk. A zsidók olyan foglalkozásokat is űztek, amik vándoréletet követeltek, esetleg csak időszakoson tartózkodtak itt (esetleg Gyanafalván, vagy Rohoncon is laktak). Letelepedésük után munkalehetőségeket teremtettek a kereskedelemben és kisiparban. A gimnázium tanulói között is többen izraelita vallásúak voltak.

A szentgotthárdi zsidóság a neológ közösséghez tartozott, erős magyarságtudatukat bizonyítja, hogy a nemzeti ünnepeket együtt ünnepelték a más vallású lakókkal. A település megbecsült polgárai, jó adófizetői (például a Schwarz testvérek, Rezső és Izidor) is voltak. A szentgotthárdi kicsi hitközség kezdetben nem tudott zsinagógát építeni, imaházat viszont igen, ezt 1898-ban szentelték föl. Elemi iskolájuk a mai postai épület utáni részen volt, 1931-ben zárták be. 1936-ban a Széchenyi utcában új zsinagógát építettek.

A temetési szokásaikról is részletesen mesélt az előadó, sokatmondó az is, hogy ők a temetőt és benne a sírokat az élet házának, vagy az örökkévalóság házának nevezik, a sírhelyeket nem kell újra és újra megváltani. Ritkaság, hogy egy család tagjai egymás mellett nyugszanak, általában elhalálozási sorrendben temettek. A sírokon nincs szobor, se arckép, a bánatot és gyászt a lehajló fűzfa, vagy a levita korsó jelképezi, a feliratok német vagy héber nyelven, majd később magyar nyelven íródtak. A családnevek Szentgotthárdon ma is ismerősen csengenek: Bauer, Eisenstein, Hoffmann, Krausz, Leszner, Rosenberg, Schwarcz, Weisz stb. Az, hogy a sírra kavicsokat helyeznek megemlékezéskor, rituálisan arra emlékeztet, hogy régen a sivatagi környezetben kőhalommal védték az állatoktól. A temetést a Szent Egylet végezte, amely feddhetetlen férfiakból állhatott. A jótékonykodás szerves része volt a zsidóság életének, különféle egyletek, alapítványok révén segítették a rászorulókat, temetéskor is illett adakozni. Maradtak fenn olyan dokumentumok is, hogy a többi nőegylettel közösen gyűjtöttek a rászorulóknak, ez is arra utal, hogy nagy ellentétek nem lehettek közöttük.

1944-ben, a hitközség összeírásakor 166 fő vállalta a zsidó vallást, a város lakosságának száma ekkor megközelítette a négyezret. Szentgotthárdról és a hozzá tartozó zsidó közösségekből 1944 májusában 149 főt kényszerítettek a Kaszagyár területén kialakított gettóba, ahol dr. Frühwald István keresztény orvos biztosított orvosi segítséget. Az auschwitzi megsemmisítő táborban 141-en vesztették életüket. A II. világháború után 1947-ben az imaház mellett felállították a deportáltak és munkaszolgálatosok emlékművét. 1967-ben a Széchenyi u. 5. szám alatti közösségi épületet és a hozzá tartozó területet a Mártírok úti építkezések során kisajátította az állam, az imaházat lebontották, a deportáltak emlékművét pedig a szombathelyi zsidó temetőbe szállították (ma is ott látható).

A szentgotthárdi temetőben 197 sír van, a 60-as évek elején volt itt az utolsó temetés. A természet elfoglalta a sírhelyeket, rongálások is történtek és el is loptak sírköveket.

Pályázat segítségével a szentgotthárdi önkormányzat a Szombathelyi Zsidó Hitközséggel együttműködve bekeríttette a temetőt, kaput is készíttetetett és a növényzet gondozását is ellátja a SZET Kft.

A séta végén három sírt - Krausz Zsigmondné, Friedländer Sándor rabbi, Szigeti Mór - ajánlott a látogatók figyelmébe Katona Beáta.

A zsidó közösség (honpolgáraink) eltűnése vesztesége Szentgotthárdnak is, a temetőben a málladozó sírkövek még emlékeztetnek.