Schreiner Vilmosné kapta idén az Idősek az Idősekért Díjat

A Városi Gondozási Központ által szervezett idősek napi program keretében vehette át az Idősek az Idősekért Díjat Schreiner Vilmosné Zsuzsa néni Huszár Gábor polgármestertől.
Schreiner Vilmosné, Zsuzsa néni a gimnázium nyugdíjas igazgatója, 1998. óta tagja a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesületének, 2009-ben pedig elnökké választották.
Az általa irányított egyesület számos programot megvalósított: ismeretterjesztő előadások, irodalmi, történelmi, tudományos évfordulós megemlékezések, testmozgással kapcsolatos programok, valamint a város rendezvényein való aktív részvétel. Mindig törekedett arra, hogy a tagság érdeklődési köre szerint, és szellemi tőkéjének hasznosítása érdekében tartalmassá, színessé és érdekessé tegye a foglalkozásokat, részben a tagság közreműködésével, vagy külső előadóval.
Támogatta, hogy az egyesület tagsága más civil szervezetek munkájába is bekapcsolódjanak, ezzel is erősítette az együttműködést a zömmel nyugdíjas korosztályt tömörítő civilekkel.
Kezdeményezésére működő kapcsolat alakult ki a MURABA szervezetével. A tagság részt vett az „Idősbarát régió fejlesztése" projekt rendezvényein, amely a generációk együttműködését is érintette. Az egyesület támogatta és részt vett az általuk szervezett Nyugdíjas Egyetem előadásain.
Aktív szerepe van abban, hogy senior örömtánc csoport működik a városban.
Mindig is fontos volt számára az idős emberek aktivitásának fenntartása és ennek pozitív vonatkozásainak előtérbe helyezése. Az aktív idősödés lehetőséget teremt arra, hogy ez a korosztály kiterjessze lehetőségeit a társadalmi, gazdasági és szellemi területen. Zsuzsa néni ebben a szellemben végezte munkáját, melynek méltó elismerése az Idősek az Idősekért Díj.
Fotó: Horváth Zsuzsanna
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal