„Szentgotthárdon lehet filmbemutatót tartani” – 110 éves a Csákányi László Filmszínház

1913. december 8-án, éppen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a közönség előtt a szentgotthárdi mozi, amely 2013. óta viseli a Csákányi László Filmszínház nevet. A kerek évfordulóról egy hétvégi program keretében emlékezett meg a város.
December 8-án este Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere köszöntötte a Csákányi moziban összegyűlt szép számú közönséget. Beszédében emlékeztetett arra, hogy 110 évvel ezelőtt, amikor a filmművészet és a mozi még gyerekcipőben járt, talán senki sem gondolta volna, hogy egy kisvárosi filmszínház ilyen hosszú és gazdag történetet fog írni. Felidézte a vetítéstechnika megújítását, az épület külső és belső felújítását és az elmúlt 10 év fontosabb fejlesztéseit: egyebek közt a LEADER pályázatból megvalósult nézőtéri ajtók cseréjét, az ívelt filmvászon és új tartószerkezet beszerzését és a gépház klímacseréjét is. Elmondta, hogy a mozi ma már nem csupán hagyományos funkcióját látja el, hanem helyet biztosít kulturális rendezvényeknek, közönségtalálkozóknak is. Országos hírű eseményeknek, tematikus napoknak is otthont adott az épület, sokan emlékeznek például A miniszter félrelép c. film bemutatásának 20. évfordulójára szervezett programra, amikor Kern András és Koltai Róbert volt a mozi vendége, de megfordult itt Dés László, Csányi Sándor, Tahi-Tóth László és Schell Judit is. Legutóbb Kovács Ákos Kossuth-díjas előadóművész méltatta személyesen a mozit, hangsúlyozva, hogy az egyik legjobb képi és hangi megjelenítéssel itt találkozott azon helyek közül, ahol eddig járt a filmjével, de amúgy is „kincs ez a régi, kis filmszínház, amelyre nagyon kell vigyázni".
A polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a 110 éves filmszínház működését segítették és segítik. Megemlékezett Szmodics Ferenc egykori mozigépészről és Talabér Ernőről is, aki közel 30 évig vezette a mozit. Elsőként Ficzkó Tibor mozigépész lelkes és lelkiismeretes munkáját emelte ki, de háláját fejezte ki a mozi teljes kollektívájának (Anci néninek, Gyöngyi néninek, Terinek és Sárának), az üzemeltető SZET Szentgotthárdi Kft.-nek és a weboldallal kapcsolatos feladatokat ellátó Ropos Gábornak is. Kiemelte Sebestyén Dénes tevékenységét, aki az új időszámítás óta eltelt 10 évben kitartó és áldozatos munkájával, hozzáállásával segítette a mozi működését. Nélküle a mozi nem tartana ott, ahol tart. Megköszönte a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársainak, különösen dr. Gábor Lászlónak a moziba szervezett különleges programok és a folyamatos infrastrukturális fejlesztések terén végzett munkáját. Hangsúlyozta az Agora Savaria munkatársainak együttműködését, kiemelve Mayer Rudolf és Dancs István segítő hozzáállását. Végül köszönetet mondott Szép Renátának, aki hatalmas szeretettel és lelkesedéssel tesz azért, hogy a szentgotthárdi mozi még jó sokáig fennmaradjon.
Az Agora Savaria mozgókép szakági vezetője, Mayer Rudolf elmondta, hogy Szentgotthárd példát mutat más – akár jóval nagyobb – városoknak is azzal, hogy megőrizte és működteti a mozit. Példálózva megemlítette, hogy Szentgotthárdon meg lehet tartani a Semmelweis című, új magyar film bemutatóját – vannak városok, ahol ugyanezt nem lehet megtenni. Felidézte a mozitörténet kezdeteit, mérföldköveit, azokat az akadályokat, és konkurenciákat, amelyek az elmúlt évtizedekben kihívást jelentettek a mozik életében, mint például a televízió, a videó vagy éppen a streaming szolgáltatók megjelenése. Ma ez jelenti a legnagyobb problémát, de bizakodóan kell kezelni ezt a helyzetet is, hiszen a mozi egy olyan élmény, közösségi program, amelyet az otthoni filmezés nem pótolhat.
2010. óta működik Szentgotthárdon a megújult filmklub, amelyben a kezdetek óta tevékenykedik Dr. Frank Róza – aki idén e munkássága okán is „Szentgotthárd Városért Díjban” részesült – és Jakab Anikó. Töretlen lelkesedéssel vezetik a filmklubot, amelynek munkáját, működését az ünnepi program keretében Jakab Anikó ismertette a közönséggel. Visszaemlékezett a kezdetekre, ő is megköszönte Talabér Ernő hozzáállását, aki a filmklub újjáélesztéséért is sokat tett. A tematikus sorozatok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, egy kis megingást azonban itt is hozott a koronavírus-járvány. 2021 őszén aztán „Újrakezdés” címmel egy olyan sorozatot indítottak, amelyben a filmek főhősei is újrakezdenek valamit. Ez a program a „Mozi az egész világ” c. LEADER projekt keretében valósult meg.
A mozi 10 évvel ezelőtt vette fel Csákányi László Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész nevét. Dr. Gábor László róla szóló írását Lang Márk, a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium tanára osztotta meg a jelenlévőkkel.
Az ünnepség végén az érdeklődők Koltai Lajos Semmelweis c. filmjét nézhették meg.
Szombaton a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum gyermekkönyvtárosai kézműves foglalkozást tartottak a gyerekeknek. Szebbnél szebb Oscar-szobrok, filmtekercsek és kézlenyomatos csillagok születtek.
„Az én mozim” c. rajzpályázat eredményhirdetése is lezajlott, három kategóriában osztottak ki díjakat a legjobb alkotásokért. A felsősök között első helyezést ért el Nagy Brigitta (Szent Gotthárd Általános Iskola 7.b), második lett Benczik Márk (Szent Gotthárd Általános Iskola 8.c), a harmadik pedig Soós Cecília lett (Szent Gotthárd Általános Iskola 6.a).
A 3-4. osztályos kategória nyertese Kovács Annabella (Szent Gotthárd Általános Iskola 3.b), második helyezettje Simon Ariana (Szent Gotthárd Általános Iskola 4.b), harmadik helyezettje pedig Mikos Borka (Szent Gotthárd Általános Iskola 4.b) és Dömötör Bálint (Szent Gotthárd Általános Iskola 4.b) lett.
Az 1-2. osztályosok között első helyezést ért el Lovenyák Loretta (Szent Gotthárd Általános Iskola 2.a), második lett Demeter Luca (Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola 1.b), harmadik lett Mikos Blanka (Szent Gotthárd Általános Iskola 1.a).
Nyereményünk Szentgotthárd Város Önkormányzata jóvoltából egy-egy papír-írószer ajándékutalvány, illetve a Csákányi László Filmszínház felajánlásából egy-egy mozijegy volt. A díjazott képeket a Csákányi László Filmszínház oldalán láthatják majd.
Vasárnap nyílt napra várta a mozi az érdeklődőket. Megnézhették, hogyan készül a popcorn, hogyan működik a digitális vetítőgép, sőt még a korábbi eszközökkel is megismerkedhettek. Ficzkó Tibor mozigépész még egy régi, kis vetítőgépet is beüzemelt, nem mindennapi élményt jelentett a 16 mm-es filmen forgó Makk Marci.
A mozi egész decemberben – még a két ünnep között is – remek filmekkel készül a látogatóknak.
Fotó: Bana Ferenc / Szép Renáta
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal