Volt egyszer egy vasfüggöny, kiállítás a múzeumban

Horváth Tiborné a könyvtár igazgatója köszöntötte a közönséget, soraikban sokan voltak, akik valamikor itt szolgáltak a határőrségnél. Elmondta, hogy a kiállítást Molnár Piroska, Borbély Sándor állította össze, akik Székely Lászlótól sok fotót, kiállítási tárgyat kaptak.

Huszár Gábor polgármester röviden felelevenítette ifjúkori katonai emlékeit, hiszen a felsőfokú végzettsége után Kőszegen szolgált a határőrségnél. Az őrsön akkor emberséges légkör uralkodott, ez jórészt a parancsnokokon múlt.

Székely László nyugalmazott alezredes megnyitó beszéde előtt köszöntötte Gál Sándor nyugállományú törzsőrmestert, aki 41 évet töltött el a határőrség kötelékében itt a környéken, és 91 évével a legidősebb kiállításlátogató volt.

Az alezredes beszédében történelmi visszatekintést kaphattunk a vasfüggöny 1949-es telepítésétől az 1989-es fölszámolásáig. A kifejezés Churchilltől származik, ami az Északi-tengertől az Adriáig húzódó választóvonal volt nyugat és kelet között. A politikai döntések és aktuális törvények keretei között működhetett a határőrizet, ahogy változtak az elvárások, ahhoz igazították a technikai hátteret. A határ két világrendet, országokat, embereket is elválasztott: ez volt a cél. Generációkat fosztottak meg a szabadságtól, (s talán nem árt, ha emlékeztetnek rá) a határsértést bűncselekménynek minősítették, és egészen az 1980-as évek végéig tűzparancs is érvényben volt. 1945-ben alakult meg a Határőrség és 2007-ben szűnt meg (uniós tagságunk 2004-től, schengeni övezetbe lépésünk 2007-ben történt).

Székely László korszakonként elemezte a történéseket, a határsávok, drótkerítések, aknák megjelenésétől a nem közvetlenül a határvonalra, hanem attól 1-2 km-re telepített Sz-100-as egyenáramos jelzőrendszerig. A mi nyugati határszakaszunk Rajkától Alsószölnökig húzódott (Felsőszölnököt erős dombos szakítottsága miatt kihagyták). Az országban 33 olyan település volt, amit teljesen elzárt a műszaki zár, nálunk Nemesmedves volt ilyen és Rábafüzesnél néhány ház is kárát látta elhelyezkedésének.

Az emberi leleménynek persze nincs határa, Székely László számos megtörtént esetről számolt be, hogyan játszották át kifelé, és bármilyen hihetetlennek hangzik ma már, befelé is a szigorú határőrizetet. Szentgotthárdnál autóval, mozdonnyal is próbáltak elkövetni határsértést nyugat felé, a hosszú-hosszú létrák gazdáit némely faluban arra kötelezték, zárják be, nem tarthatták a ház külső falánál, mert a határsértők ezekkel sikeresen átbillenthették magukat a magas kerítésen is. Sajnos több szomorú történetekről is hallhattunk az ünnepségen, fiatal emberek vesztették életüket aknaszedés, telepítés vagy szökés közben.

A határkerítés lebontása azért is emlékezetes maradt itt Rábafüzesnél, mert olyan gyorsan történt, hogy az utolsó szakasz bontására újra fel kellett építeni, mert a magyar és osztrák külügyminiszter (Horn Gyula, Alois Mock) ünnepélyes keretek között akarta átvágni, sikerült is. TV-riporterek és fotósok gyűrűjében történt és bejárta az egész világsajtót.

Székely László a megnyitó után a határőrizetről vetített képek, emlékek, dokumentumok mellett folytatta a visszaemlékezést, itt újabb izgalmas tények láttak napvilágot egy letűnt korszakról. A kiállítás tablói és a vitrinekben őrzött tárgyak a tervek szerint jövő év őszig láthatók a múzeumban.