Falubíró Győző
1908-ban született Muraszombaton, ahonnan a négy gyermekes család hamarosan Szentgotthárdra költözött. A család eredeti neve Friskics volt, a Falubíró családi nevet az 1930-as évek közepén vették fel. 1918-26 között még Friskics Miklósként a Szentgotthárdi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban járta a középiskoláit. Ezt követően Zircen öltötte magára a novíciusok fehér ruháját. Két évet Zircen végzett filozófiai tanulmányokat, majd 1929/30 évfolyamtól kezdve a teológiát Budapesten Bernardinumban folytatta és a Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem-latin szakon végzett, és 1935-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ekkor írta szakdolgozatát: A szentgotthárdi apátság története a XVl. És XVll. században címmel. 1931-ben pappá szentelték. 1935-36-ban segédlelkész volt Hercegfalván, majd 1944-ig Egerben tanított latint és történelmet, de átvette az iskola zenekarának, később énekkarának az irányítását is. 1944-től Baján tanított 1948-ig, majd segédlelkész lett, ahonnan Kunszentmártonba telepítették. Innen Vaskútra került a helyi plébániára. 1964-ben meglátogatta nővérét, Máriát Amerikában, de nem tért haza. New Brunswickben, Irvingben és Fort Worthban élt.
1975-ben hunyt el egy dallasi kórházban.
Falubíró Miklós kutatásai Kalász Elek dr. által feldolgozott időszak utáni két évszázad ciszteri történetének időszakát dolgozta fel. A mű kéziratban létezik. Bár több katalógus Zircen jelöli meg a helyét, a dolgozat Budapesten a Levéltárban van Hervay Levente cisztercita pap közlése szerint. Szerencsés lenne, ha a kézirat előkerülne és kiadhatóvá lenne Szentgotthárdon.
- Térítési díjak befizetésének decemberi időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról
- Házi segítségnyújtás és Jelzőrendszeres Házi segítségnyújtás vezető gondozó (vezető)
- Vágányzári hirdetmény 2023.12.04. - 12.09.
- Tájékoztatás terelővadászatról
- Egyéni gazdaságok összeírása
- Tájékoztatás vadászatról
- Térítési díjak befizetésének novemberi időpontjai
- Vágányzári hirdetmény
- Vágányzári hirdetmény