Kiemelt hírek

Szeptember 25-én ismét startol a „Millió lépés az iskoládért” program
Tavasszal az Aktív Magyarország Program támogatásával indították el a Millió lépés az iskoládért kampányt, amelyen több szentgotthárdi iskola is sikeresen vett részt. A program országosan is hatékonynak bizonyult, több mint 200 ezer diákot, tanárt, szülőt ösztönzött az aktívabb életmódra.

Ülésezett a Képviselő-testület
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról szóló beszámolóval vette kezdetét a Képviselő-testület nyári szünet utáni első ülése.

Tájékoztató kéményseprésről
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szentgotthárdiakat az égéstermék elvezetők (kémények) ellenőrzésével, tisztításával, műszaki felülvizsgálatával kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról.

Rajzpályázat és vetélkedő
A Kultport-a Alapítvány rajzpályázatot hirdet és vetélkedőre hívja a gyerekeket az édesvízkészletek megóvása és a csapadékvíz hasznosítása témakörében. Napjaink nagy kihívása a megfelelő vízgazdálkodás és fontos, hogy már gyermekkorban megértsük, miért ne pazaroljuk a vizet.

Ismét nyílt napok az egykori kaszagyárban
Újra megnyitja kapuit a szentgotthárdi kaszagyár az érdeklődők előtt. Szeptemberben három időpontban is látogatható lesz a gyárterület, ennek keretében mindazok, akik regisztrálnak, vezetett túrán vehetnek majd részt a város ikonikus üzemében.

SZÍNHÁZAT MINDENKINEK – Kiss Mari kezdeményezése mellé beállt a szombathelyi és a szentgotthárdi polgármester is
Szabad színházbérletek adományozását kezdeményezte Kiss Mari, Jászai Mari-díjas színművésznő júniusban, amikor a szombathelyi Weöres Sándor Színház örökös tagja elismerést kapta. A felhíváshoz csatlakozott Huszár Gábor Szentgotthárd polgármestere is. Augusztus 30-án Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón a kultúrát támogató kezdemény részletei is kiderültek.

Könyvbemutató: Szentgotthárd sportváros volt és az is marad
„Szentgotthárd sportjának 135 éve” címmel jelent meg Csuk Alajos könyve. Augusztus 18-án, nagy érdeklődés mellett mutatták be a Színház aulájában.

Negyven esztendős időkapszula a tárlókban
Szentgotthárd várossá avatásának 40. évfordulójára kiállítást nyitottak augusztus 18-án, az évforduló előestéjén az Önkormányzati Hivatal földszintjén. A „Város született” című kiállítás még egy évig látható.

Bankszámlaszámok változása
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. szeptember 1-jétől Szentgotthárd Város Önkormányzata, a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal, a Rendelőintézet Szentgotthárd és a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum bankszámláit az MBH Bank Nyrt-nél vezeti. Az OTP Bank Nyrt-nél a számlavezetés ezen szervezetek esetében megszűnik.

III. fokú hőségriadó
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján az országos tisztifőorvos a II. fokú hőségriasztást 2023. augusztus 25-én (péntek) 00.00 órától kezdődően III. fokúra emeli és 2023. augusztus 28-án (hétfő) 24.00 óráig meghosszabbítja.

II. fokú hőségriadó
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján 2023. augusztus 21-én (hétfő) 00.00 órától 2023. augusztus 24-én (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú hőségriadó van érvényben.

Jubileumi ünnepség városi kitüntetések átadásával
Augusztus 20-án ünnepelte a város fennállásának 840. és várossá válásának 40. évfordulóját az idén 110 éves Csákányi László Filmszínházban, ahol elismerések - egyebek közt a díszpolgári cím - átadására is sor került. Szentgotthárd legújabb díszpolgára dr. Schultz Antal lett.

Telefonszámok változása a Szentgotthárdi Járási Hivatalban
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szentgotthárdi Járási Hivatal 9970 Szentgotthárd, Kossuth L. u. 7. szám alatti telephelyen 2023. augusztus 10. napjától megszűnnek régi telefonszámaink.

Levonult az árhullám
Rendkívüli erővel csaptak le az elmúlt napokban a zivatarok Szentgotthárdra, valamint az ideérkező két folyó, a Rába és a Lapincs vízgyűjtő területeire. Rég nem látott, gyakorlatilag soha nem látott mennyiségű víz érkezett a városba.

Figyelmeztetés magas vízállásra
Felhívjuk a Rába-parti kiskertek tulajdonosainak, bérlőinek figyelmét, hogy a Rábán harmadfokú árvízvédelmi készültség várható, az előrejelzések szerint a folyón levonuló árhullám ma tetőzik. Annak érdekében, hogy minél kisebb kár keletkezzen az árterületen lévő kertekben, javasoljuk, hogy az érett zöldségeket mielőbb takarítsák be, értékeiket helyezzék magasabb pontokra.

Látványos Csatafutás, újabb versenyszámokkal
A Szentgotthárdi Történelmi Napok keretében immár a 19. Csatafutást tartották július 29-én, több új versenyszámot is beillesztettek. Valamennyi futam a Nagyboldogasszony templom előtti barokk kaputól indult és itt volt a célba érkezés is, a szurkoló közönség lelkes buzdítása mellett. A chipes időmérést minden futamban a RaceResult Austria biztosította kifogástalanul, Kozma Gábor testnevelőtanár vezette és kommentálta végig a sportprogramot.

Ismét visszapörgették az idő kerekét Szentgotthárdon
Július 27-29 között tartották a Szentgotthárdi Történelmi Napokat. 1664-re, a török seregek fölött aratott győztes csatára emlékezve felvonulással, a csata újra játszásával, kiállítással és zenés programokkal várták a közönséget a Várkertben. A programsorozat elmaradhatatlan része volt a 19. alkalommal megszervezett Csatafutás, amin osztrák és szlovén futók is elindultak. A programot a Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a szentgotthárdi önkormányzat szervezte.

Rendhagyó kiállításon emlékeztek meg a város két díszpolgáráról
Már hagyomány, hogy a Szentgotthárdi Történelmi Napok előestéjén kiállítást nyitnak a városban. Az idén a Honismereti Klub, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum és a Szentgotthárdi Nyugdíjas Egyesület szervezésében a Színház aulájában a két díszpolgár, néhai Csuk Ferenc és Herczeg János emlékét idézték meg.

Új nyitvatartása lesz a NAV szentgotthárdi kirendeltségének
2023. augusztus 1. és 2024. február 14. között új ügyfélfogadási rend szerint intézhetik ügyeiket a NAV szentgotthárdi kirendeltségénél.

Változás a zöldudvar nyitvatartásában
Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. július 17-től a Szentgotthárd, Nyárfa utca végén található zöldudvar nyitvatartási ideje változott.

III. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján 2023. július 15-én (szombat) 00.00 órától 2023. július 19-én (szerda) 24.00 óráig III. fokú hőségriadó van érvényben.

Megtartotta a nyári szünet előtti utolsó ülését a Képviselő-testület
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról szóló beszámolóval vette kezdetét a Képviselő-testület júniusi ülése.

Eredményes karitászmunka
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nyári táborának mai nyitóünnepségén köszönetet mondtak azoknak a magánszemélyeknek, cégeknek, vállalkozóknak, intézményeknek, akik segítették szeretetszolgálatuk munkáját. A Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium mindkét városi intézményegysége, valamint a magyarlak-csörötneki és rábagyarmati telephelyei egy nagyszabású karitatív gyűjtést valósítottak meg az elmúlt hetekben.

Treiber Tamásné kapta idén a „Szentgotthárd Közszolgálatért Díjat”
Huszár Gábortól, Szentgotthárd város polgármesterétől a köztisztviselői nap keretében vehette át a kitüntetést a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési ügyintézője, Treiber Tamásné.

Széll Kálmán Ösztöndíj pályázat 2023. - Közeleg a határidő
Szentgotthárd Város Önkormányzata idén is meghirdeti a tanulmányi ösztöndíj pályázatát a szentgotthárdi diákok támogatására. Így ha szeretnél ötven / százezer forint zsebpénzt keresni egyetlen dolgozattal, nincs más teendőd, mint egy jó pályamunkát készíteni a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíj pályázat keretében.

Álláshirdetés - Gondozónő (Városi Gondozási Központ)
A Városi Gondozási Központ Szentgotthárd (9970 Szentgotthárd, Arany János út 1.) szakirányú végzettséggel rendelkező, szociális gondozási feladatok ellátására szociális gondozói munkakör betöltésére felvételt hirdet, főállásban (heti 40 órában) közalkalmazotti kinevezéssel.

Ünnepség és díjátadó a Semmelweis napon
Hétfő este sokan tették tiszteletüket a Refektóriumban megrendezett Semmelweis napi ünnepségen, ahol Huszár Gábor polgármester Kovács Irén, a Városi Gondozási Központ volt munkatársa és Korpicsné Bartakovics Anita, a Rendelőintézet Szentgotthárd dolgozója részére adta át a „Szentgotthárd Egészségügyért és Szociális Ellátásért Díjat".

II. fokú hőségriadó
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján 2023. június 21-én (szerda) 00.00 órától 2023. június 23-án (péntek) 24.00 óráig II. fokú hőségriadó van érvényben.

Települési zárlat feloldása mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Szentgotthárd és Apátistvánfalva települések közigazgatási területén a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt - a VA-02/ÉBÁ/00400-3/2023. számú határozattal - elrendelt települési zárlatot 2023. június 19. napjával feloldotta.

Város született - Beszélgetéssorozat
A Honismereti Klub és a Közösen Szentgotthárdért Egyesület (KÖSZ) idén februárban közösen elhatározta, hogy egy beszélgetéssorozattal emlékezik meg a várossá alakulás 40. évfordulójáról: az előzményekről, a folyamatról, az egyes szakterületekről.

Konferencia a Parlamentben szentgotthárdi diákokkal
"Ahol az Ég és a Föld összeér - Keresztény zarándokhelyek" címmel szervezett konferenciát az Országgyűlés a Parlament Felsőházi üléstermében. A konferencia fővédnöke: Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az eseményen középiskolás diákok egy-egy prezentáció keretében mutatták be az egyes országok keresztény zarándokhelyeit.

Megható ünnepségen köszöntötték a pedagógusokat
Június 5-én este megtelt a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Refektóriuma az idei pedagógus napi rendezvény alkalmából. Az ünnepségen Csomósné Boros Erika, Katona Beáta és Lovenyák Rolandné vehette át a „Szentgotthárd Közoktatásért Díjat".

Megtartotta májusi ülését a képviselő-testület
A napirendi pontok előtt Huszár Gábor polgármester a Képviselő-testület díszoklevelét adta át dr. Orbán Istvánnak, a Szentgotthárdi Járási Hivatal vezetőjének, aki munkáját a Vas Vármegyei Kormányhivatal igazgatójaként folytatja tovább. Dr. Orbán István tíz évig vezette a Szentgotthárdi Járási Hivatalt, elköszönésében háláját fejezte ki a mindenkori képviselő-testületnek, munkatársainak és a járás lakosságának az elmúlt egy évtizedért.

Látogatás a németországi testvérvárosunkban, Walldürnben
A múlt héten a németországi testvérárosunkban, Walldürnben megrendezett tradicionális Blumenfeschd-en tette tiszteletét Szentgotthárd küldöttsége.

Tájékoztató a Rába-folyón és a Vas vármegyei kisvízfolyásokon kialakult árhullámokról
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Rába-folyón és a Vas vármegyei kisvízfolyásokon kialakult árhullámokról tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot.

Használhatók az új parkolók - végéhez közeledik a Tótágas Bölcsőde férőhely-bővítése projekt
Lezárult a 199.622.375,- Ft támogatásból és 1.444.927,- Ft önerőből megvalósuló „SZEOB Tótágas Bölcsődéjének férőhely-bővítése” pályázat (TOP-1.4.1-19-VS1-2019-00012) műszaki átadás-átvételi eljárása, de a használatbevételi engedély beszerzése még folyamatban van.

A fél világ ránk figyelt - Lezajlott a Tour de Hongrie első szakasza
Május 10-én Szentgotthárdról rajtolt a 44. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Hosszas előkészület és széleskörű összefogás eredményeképpen egy sikeres sporteseménynek adhatott otthont városunk.

Gazdaságszerkezeti összeírás
A Központi Statisztikai Hivatal gazdaságszerkezeti összeírásának célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók számára.

Lakossági tájékoztatás
A lakosság által a napokban kézhez kapott - I. negyedéves hulladékszállítási - számlák melléklete felhívja az ügyfelek figyelmét a jövőbeli változásokra a hulladékgazdálkodás területén. Fontos információ, hogy a számlák díjrendezéseivel kapcsolatos esetleges módosításokat, csak a II. negyedéves számla befizetését követően, várhatóan 2023. szeptemberében szükséges elvégezni.

Szent Gotthárdra emlékezve
A város névadójára és védőszentjére emlékeztek május 5-én Szentgotthárdon. Az érdeklődő iskolai csoportok számára a Nagyboldogasszony templomban, a Színházban, a Pável Ágoston Múzeumban és a kolostorépületben kínáltak izgalmas programokat a szervezők.

A fúvósok örömzenélése magával ragadta a közönséget is
Április 30-án tartotta tavaszi koncertjét Szentgotthárd Város Fúvószenekara a Színházban. Igazi örömzenélést hallhatott a közönség, a tavalyi minősítésen – koncert kategóriában arany, szórakoztatózene kategóriában kiemelt arany minősítést szerzett zenakartól, melyet Rápli Róbert karnagy vezényelt.

Autóbuszok menetrendjének változása a Tour de Hongrie kapcsán
Felhívjuk a Tisztelt Utazóközönség figyelmét, hogy a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny ideje alatt több útszakaszt is lezárnak Vas és Zala vármegyékben, ezért az érintett országos és regionális járatok terelt útvonalon vagy módosított menetrend szerint közlekednek.

Beszámolókról, támogatásokról és rendeletmódosításokról is döntöttek áprilisban
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról szóló jelentés elfogadása előtt az áprilisi képviselő-testületi ülés keretében vehette át Benczik Róbert Lajos r. főtörzszászló az „Év Szentgotthárdi Rendőre" címet Huszár Gábor polgármestertől.

A legszebb konyhakertek
Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei Magyar Örökség díjas országos programhoz csatlakozva Szentgotthárd Város Önkormányzata immár negyedik alkalommal meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot Labritz Béla alpolgámester védnökségével.

A város és a térség szellemiségét is őrzi a múzeum
A Pável Ágoston Múzeum negyven éve nyitotta meg kapuit Szentgotthárdon, az egykori Stájer-házban. Az évfordulót április 27-én ünnepelték. A Móra Ferenc Városi Könyvtárral közös működésű múzeumban megjelenik a helyi identitás, a térség szellemisége, amely nemcsak a múltat hordozza, hanem a jövőt is jelenti.

Benczik Róbert Lajos lett az Év rendőre Szentgotthárdon
Az áprilisi képviselő-testületi ülés keretében vehette át Benczik Róbert Lajos r. főtörzszászló az „Év Szentgotthárdi Rendőre" címet Huszár Gábor polgármestertől.

Toborzás a Polgárőrségnél
Múlt hét pénteken tisztújító közgyűlést tartott a Szentgotthárdi Polgárőr Egyesület. A megújult szervezet fontos feladatának tartja, hogy új tagokat toborozzon az egyesületbe, így várják mindazok jelentkezését, akik szívesen belekóstolnának a polgárőri feladatokba.

Projektzáró rendezvény a Vármegyeházán
A Vas Vármegyei Önkormányzat pályázatot nyújtott be „A 2021-27 tervezési időszak stratégiai és projektszintű előkészítése” című felhívásra. A projekt keretében elkészült tervek - így a Szentgotthárd-Rábatótaflu városrészen megvalósítandó kerékpárút-fejlesztés tervének - ünnepélyes átadására múlt péntekenkerült sor a Vármegyeházán.

Útlezárások a városban a Tour de Hongrie kapcsán
Bizonyára már értesültek róla, hogy 2023. május 10-én (szerdán) Szentgotthárd láthatja vendégül a Magyar Kerékpáros Körverseny, a 44. Tour de Hongrie mezőnyét, amelynek Nagy Rajtja és aznapi befutója is Szentgotthárdon lesz. A versenyen 20 profi kerékpáros csapat csapatonként 6-6 versenyzője vesz részt - a világ legjobb országúti kerékpárversenyzői.

Települési zárlat elrendelése mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt
A Vas Vármegyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Szentgotthárd és Apátistvánfalva települések közigazgatási területén azonnali hatályú települési zárlatot rendelt el mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző állatbetegség megállapítása miatt.

Tájékoztatás a Kormányablak nyitvatartásáról
A Szentgotthárdi Járási Hivatal értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a szentgotthárdi Kormányablakban (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.) 2023. május 02. napjától (keddtől) kezdődően a nyitvatartás az alábbiak szerint alakul:

Meghívó az „Árvízbiztonság növelése a Nyuduvizig területén” című projekt lakossági rendezvényére
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tisztelettel meghívja az érdeklődőket az „Árvízbiztonság növelése a Nyuduvizig területén" című, KEHOP-1.4.0-15-2021-00026 azonosítószámú projekt keretében szervezett lakossági bejárásra.

Visszaáll az ügyfélfogadási rend a Hivatalban
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2023. április 11. napjától a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban visszaállítjuk a szokásos ügyfélfogadási rendet.

Megtartotta márciusi ülését a képviselő-testület
A Képviselő-testület márciusi ülése a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, illetve a polgármester két ülés közti tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásával kezdődött.

Millió lépés az iskoládért - tanulók, szülők, tanárok, véndiákok is támogathatják mozgással az iskolájukat
A szentgotthárdi iskolák is részt vesznek az aktív Magyarországért felelős államtitkár által meghirdetett „Millió lépés az iskoládért” elnevezésű programban, amelyben sporteszközök vásárlására 1-1 millió forintot nyerhetnek. Ezen felül Szentgotthárd Város Önkormányzata is elkülönített 300.000,- Ft-ot valamennyi olyan szentgotthárdi iskolának, amely 2023. június 11-ig teljesíti az előírt feltételeket.

Zöld Szentgotthárd cím - pályázat
Szentgotthárd Város Önkormányzata a környezetbarát helyi termékek, helyben nyújtott szolgáltatások és helyi hagyományok megőrzésére, népszerűsítésére és elismerésére alapította a Zöld Szentgotthárd címet, ami a Szentgotthárdon vagy Szentgotthárd térségében előállított termékeknek, szolgáltatásoknak, hagyományoknak adható.

Csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása
Zajlik a TOP-2.1.3-16.VS1-2021-00030 azonosítószámú „Szentgotthárdi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése” című projekt kivitelezése. Az időjárás javulásával Máriaújfaluban dolgozik a kivitelező VÍZÉPTEK Bt., ahol a közút mellett futó nyílt árok helyett zárt csapadék-elvezető csatorna épül, megújulnak az út alatti átereszek és a járda helyreállítására is sor kerül. A környezettudatosságra figyelve a járda felújítása során a régi felbontott beton járdát ledarálva alapként használják fel az új járda alépítményében, így gyakorlatilag alig keletkezik építési törmelék.

Ákos hétvége Szentgotthárdon
Egyetlen hétvégén két szentgotthárdi eseményen is találkozhattak az ország minden pontjáról érkező érdeklődők Kovács Ákos Kossuth-díjas előadóművésszel. Március 18-án a szintén Kossuth-díjas Szigethy Gábor irodalomtörténésszel tartott egyedileg összeállított Krúdy-estet a Színházban, másnap pedig a „Magunk maradtunk" című kisjátékfilmjét vetítették a Csákányi László Filmszínházban, ahol a vetítés után Szép Renáta, az önkormányzati hivatal munkatársa beszélgetett Ákossal, a film írójával és rendezőjével.

Iskolai beiratkozás
Tájékoztatásul közzétesszük a Szombathelyi Tankerületi Központ közleményét a 2023/2024. tanévben tanköteles korba lépő gyermekek általános iskola első évfolyamába történő beiratkozásról.

Bölcsődekóstolgatóra várják az érdeklődőket a SZEOB Tótágas Bölcsődéjében
A SZEOB Tótágas Bölcsődéjében szeretettel várják azokat a szülőket és gyermekeiket, akik szeptembertől igénybe szeretnék venni a bölcsődei szolgáltatást.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175 éves évfordulóján
Március 14-én este tartották Szentgotthárdon az 1948-49-es forradalom és szabadságharc 175 évfordulójának tiszteletére rendezett városi ünnepséget. Dr. Melega Miklós a Vas Vármegyei Levéltár igazgatója mondott ünnepi beszédet.

Temetői megemlékezés március 13-án
A Honismereti Klub évek óta megemlékezik a 48-as szentgotthárdi hősökről. Csuk Ferenc kutatását Talabér Lászlóné folytatta. Így három negyvennyolcas sírt találtak a szentgotthárdi régi temetőben: Hambek Alajos, Koller György és Szücs Iván sírját. A később a ciszter szerzetesrendbe belépő Lóskay Bekényt a Temetőkápolna mellett temették el, sírtáblája a kápolna falán látható.

Széll Kálmán Ösztöndíj pályázat 2023.
Szentgotthárd Város Önkormányzata idén is meghirdeti a tanulmányi ösztöndíj pályázatát a szentgotthárdi diákok támogatására. Így ha szeretnél ötven / százezer forint zsebpénzt keresni egyetlen dolgozattal, nincs más teendőd, mint egy jó pályamunkát készíteni a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíj pályázat keretében.

Időszakos útlezárás a Hársas-tónál
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság kérelmére az előző évekhez hasonlóan, időszakosan lezárjuk a Hársas-tó strandjához vezető déli bekötőútat a kétéltűek (békák, gőték) téli telelőhelyükről a szaporodó helyükre történő biztonságos vonulásának érdekében. Az útszakasz 2023. 03. 17. és 2023. 04. 15. közötti időszakban lesz ideiglenesen lezárva.

Kitüntetési felhívás
A kitüntető címek alapításáról és adományozásáról szóló 18/2000. (IV. 27.) ÖKT rendelet alapján várjuk az arra jogosultak javaslatait, felterjesztéseit a városi kitüntetések odaítéléséhez.

Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek!
„Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek!” címmel a Karitáció Alapítvány rajzpályázatot hirdet több SZÁZEZER Ft összdíjazással.

800 millió Ft felett az Önkormányzati Társulás költségvetése
Február 22-én délután ültek össze a térség polgármesterei. A költségvetési határozat pontosítása mellett jóváhagyták a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás 2023. évi költségvetését is. A mérlegfőösszeget 813.700.000,- forintban határozták meg, ebből az állami támogatás mértéke közel 60 %.

Beszámolók és ingatlanügyek is napirendre kerültek
A Képviselő-testület februári ülése a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, illetve a polgármester két ülés közti tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásával kezdődött.

Szentgotthárdról rajtol a Tour de Hongrie
Ma délután ünnepélyes keretek között jelentették be a 44. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny útvonalát. Május 10-én Szentgotthárdról rajtol a versenyen, amely idén Nyugat-Magyarországra koncentrál, a záró etapja pedig Budapesten lesz. Az útvonalbejelentő gálán Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere és dr. Kondora Bálint, Vas Vármegye Közgyűlésének alelnöke, illetve a Vas Vármegyei Turizmus Szövetség elnöke is tiszteletét tette.

Kovács Ákos két este is fellép Szentgotthárdon
Március 18-án, 18.00 órakor Kaland a régi királlyal címmel Kovács Ákos Krúdy-estjét tekinthetik meg az érdeklődők a szentgotthárdi színházban. Másnap, szintén 18.00 órakor a Magunk maradtunk c. magyar kisjátékfilmet vetíti a Csákányi László Filmszínház, ugyanitt közönségtalálkozóval folytatódik a program a film írójával és rendezőjével, Ákossal. Mindkét esemény után dedikálásra is lehetőség lesz.

Még a stáblista alatt is néma csend ült a nézőtéren – lélekemelő pillanatok a díszbemutatón
Pénteken és szombaton is megtelt a 110 éves Csákányi László Filmszínház a Legyetek szeretettel című tévéfilmsorozat szentgotthárdi premierje és díszbemutatója alkalmából. Felemelő pillanatokat élhettek át azok, akik részt vettek a vetítéseken és a közönségtalálkozón.

Tánczos Tibor ma lenne 100 éves

Megjelent a Szentgotthárd c. lap februári száma
Verses performansz a Magyar Kultúra Napján, megnyílt a TimeTourist Időutazó Múzeum, átadták az ipari parkhoz vezető bekötő utat - egyebek közt ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap februári számában.

Ügyfélfogadás szünetelése a Kormányablakban
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a szentgotthárdi Kormányablakban (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.)
2023. március 7. napján (kedden) technikai okok miatt az ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL.
Köszönjük türelmüket és megértésüket!

Európai jövedelmi és életkörülmény adatfelvétel
A KSH a háztartásokat jövedelmi helyzetükről, fogyasztásukról, valamint lakás- és életkörülményeikről kérdezi.

Munkaerő felmérés
Hányan dolgoznak a gazdasági élet különböző területein? Mennyi időt töltünk munkavégzéssel? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Munkaerő-felmérés, amely a KSH legnagyobb folyamatos lakossági adatfelvétele.

A Szentgotthárdért Közalapítvány felhívása

A szentgotthárdi moziban látható először a Boldog Brenner János életéről szóló tévéfilmsorozat
Az egykori káplán életét feldolgozó alkotást Legyetek szeretettel! címmel február 24-én és 25-én vetíti először a Csákányi László Filmszínház. A filmsorozat mind a nyolc része megtekinthető, a dramaturgiájának megfelelő 3-2-3 epizód ütemezéssel, a következő vetítési rend szerint: február 24-én (pénteken) 17:30 órakor: 1-3. rész, február 25-én (szombaton) 10:00 órakor: 4-5. rész és 13.00 órakor: 6-8. rész.

Megújulnak a közlekedési felületek az óvodánál és a bölcsődénél
Elindultak az udvari felújítási munkálatok a TOP Bölcsőde férőhely-bővítési pályázat (TOP-1.4.1-19-VS1-2019-00012) keretei között. A régi, töredezett közlekedési felületek helyett – a főbejárati kaputól az óvoda előtti téren át egészen a bölcsődéig – teljesen új térkőburkolat készül, de megújul a kiskapu előtti töredezett járdaszakasz is.

Megtartotta idei első ülését a Képviselő-testület
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, illetve a polgármester két ülés közti tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásával kezdődött az idei évi első Képviselő-testületi ülés.

Állampapír- és Babakötvény vásárlás Szentgotthárdon
Számlanyitásra, Babakötvény- és állampapír vásárlásra is lehetőség nyílik a Magyar Államkincstár szentgotthárdi kitelepülésén 2023. február 10-én (09.00-12.00 között). Helyszín: Szentgotthárdi Járási Hivatal (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.)

Felajánlásával segítse szentgotthárdi civil szervezet tevékenységét!
Idén is lehetőségünk nyílik arra, hogy rendelkezzünk személyi jövedelemadónk 1+1%-áról. Személyi jövedelemadónk 1%-át felajánlhatjuk regisztrált civilszervezeteknek, valamit +1%-ot regisztrált vallási közösségek számára.

Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
Tisztelt Szülők!
Térítési díjak befizetése a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal portáján az alábbi időpontokban lehetséges.
2023. február 14-én /kedd/ 12-16 óra között
2023. február 15-én/szerda/ 7.30-12 óra között
Pótbefizetés:
2023. február 21-én /kedd/ 12- 16 óra között
Érdeklődni és étkezést kijelenteni a 94/ 553-046 telefonszámon vagy a menza@szentgotthard.hu e-mailen lehet.

Átadták az ipari parkhoz vezető bekötőutat
Január 27-én hivatalosan is átadták a közelmúltban befejezett 2x1 sávos M80-as autóúthoz kapcsolódó szentgotthárdi bekötőutat, amely a rábafüzesi körforgalomtól vezet az ipari parkig és onnan a városba. A korábbi rábafüzesi lámpás kereszteződés kikerülésével 1,2 kilométerrel rövidült az út az M80-astól.

Verses performansz a Magyar Kultúra Napján
Rendhagyó módon emlékezett meg a város a Magyar Kultúra Napjáról a tegnapi nap folyamán. Délelőtt az önkormányzat Facebook oldalán, délután pedig a Nagyboldogasszony templom előtti téren zajlott a program.

Hivatalosan is átadták az Időutazó Múzeumot
2023. január 20-án, V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos jelenlétében került sor az „Interaktív IDŐutazó Múzeum Szentgotthárdon - IDŐM Szentgotthárdon" projekt záró rendezvényére Szentgotthárdon.

Együttműködési megállapodást kötött a Nagyboldogasszony Plébánia és a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
Ma délután a hivatal polgármesteri tárgyalójában írta alá azt az együttműködési megállapodást Bodorkós Imre plébános és Dr. Dancsecs Zsolt jegyző, amely a ciszter örökség széles körben történő megismertetését és bemutatását is erősíti.

Magyar Kultúra Napja – Rendhagyó programmal
A Pannon Kapu Kulturális Egyesület különleges, rendhagyó programmal készül 2023. január 22-én, vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A verses performansz izgalmas nyitánya lesz az idei évi kulturális programoknak. Szentgotthárd Város Önkormányzatának Facebook oldalán pedig Sebestyénné Németh Eszter, a Takács Jenő AMI intézményvezetője osztja majd meg gondolatait.

Iparűzési adó devizában történő megfizetésének lehetősége
Az adózók 2023. január 1-jétől a helyi iparűzési adó devizában történő megfizetéséről szóló 366/2022 (IX. 26.) Korm. rendelet alapján a helyi iparűzési adót euró vagy amerikai dollár devizanemben is megfizethetik.

Különleges kalandra hív Szentgotthárd – megnyílt az Időutazó Múzeum
Bizonyára sokuknak megfordult a fejében, hogy milyen lenne visszautazni az időben, találkozni egy-egy történelmi személlyel és megélni a múlt meghatározó eseményeit. Az időutazás lehetséges! Keresse fel a TimeTourist - Időutazó Múzeumot Szentgotthárd szívében, ahol többek között személyesen találkozhat a városalapító III. Béla királlyal, segíthet megnyerni a szentgotthárdi csatát, de dolgozhat Széll Kálmán miniszterelnöknek is.

Elhunyt Szentgotthárd díszpolgára, Herczeg János
Szentgotthárd díszpolgára, a város legidősebb embere, a közösség szeretett tagja, Herczeg János bácsi 2022. december 31-én hunyt el. János bácsi idén lett volna 104 éves.

Idén utoljára ülésezett a Képviselő-testület
Megtartotta idei utolsó ülését a Képviselő-testület, amelynek napirendi pontjai előtt egy rövid ünnepség keretében Huszár Gábor polgármester átadta a „Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat”, amelyet ebben az évben Pintér Krisztina, az Arany János Általános Iskola pedagógusa vehetett át.

KÖZLEMÉNY
Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységében
2022. december 27. (kedd) és 2022. december 30. (péntek) között az ügyfélfogadás szünetel.

Elhunyt Ugri Mihály, az utolsó szentgotthárdi ’56-os
Ugri Misi bácsitól 2022. december 17-én a gráci St. Veit templomban vettek végső búcsút mindazok, akik szerették és tisztelték.

Traktoros felvonulás Szentgotthárd utcáin
A Farkasfai Traktoros Baráti Kör 2022. december 23-án este traktoros felvonult szervez Szentgotthárd belvárosában és a városrészeken. A feldíszített traktorok a főtéren elidőznek egy kicsit, hogy a szentgotthárdiaknak legyen lehetősége megnézni a kivilágított traktorokat közelebbről is.

Csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása
Folyamatban van a TOP-2.1.3-16.VS1-2021-00030 azonosítószámú „Szentgotthárdi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése” című projekt kivitelezése. A 2022. augusztus 11-i munkaterület átadás óta két helyszínen kezdte meg a munkát a kivitelező Vízéptek Bt.

Pintér Krisztina kapta idén a „Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat”
A decemberi képviselő-testületi ülés napirendi pontjai előtt egy rövid ünnepség keretében vehette át Pintér Krisztina, az Arany János Általános Iskola pedagógusa Huszár Gábor polgármestertől a „Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat”.

Lezárult a Motivage projekt
Múlt hét pénteken rendezték a Motivage projekt zárórendezvényét a MURABA ETT szervezésében, melynek során a partnerek egy kerekasztal beszélgetés formájában számoltak be a mögöttük hagyott két és fél év tapasztalatairól.

Beszámoló az előző időszak sporteseményeiről
Beszámolunk az előző hónapban történt szentgotthárdi sporteseményekről. A havi hírekben atlétikáról, spartan futóversenyről, táncról és új sportolási lehetőségről olvashatnak az érdeklődők.

Színházi élmény ajándékba!
A szombathelyi Weöres Sándor Színház kínálatából egyszerűen választhat különleges ajándékot családja, barátai vagy munkatársai számára. Kétszer ad, aki színházi élményt ajándékoz, hisz az átadás pillanatában és az előadás megtekintésekor is örömet szerezhet.

Felújították a Brenner János emlékére emelt Pieta-szobrot
A Brenner János emlékére emelt és az elmúlt hónapokban felújított Pieta-szobor megáldására 2022. december 10-én, szombaton este került sor a rábakethelyi Mindenszentek templomnál.

Huszadik alkalommal találkoztak a civil szervezetek
Tegnap délután került sor az idei évi Civil Szervezetek Baráti Találkozójára, amelyet összességében huszadik alkalommal szerveztek meg. A jó hangulatú találkozó keretében átadták az „Év Civil Szervezete Díjat” – ezt idén a Szentgotthárdi Barokk Templomért Alapítvány nyerte el.

Új lámpával működik a vetítőgép
Kicserélték a szentgotthárdi mozi digitális vetítőgépének lámpáját, szűrőit, illetve egy karbantartáson is átesett a berendezés. Az önkormányzat által az idei költségvetésben tervezett, (bruttó) 741.762,- Ft összköltségű beruházásnak köszönhetően a szentgotthárdi filmszínház biztonsággal várja az év végét, ami amúgy is kiemelkedő időszaknak számít a forgalom szempontjából. Sőt, hamarosan megérkezik az elmúlt évek legjobban várt filmje, az Avatar: A víz útja című szuperprodukció is.

Szombat este megáldják a felújított Pieta-szobrot
A Brenner János emlékére emelt és az elmúlt hónapokban felújított Pieta-szobor megáldására 2022. december 10-én, szombaton 19.45 órakor kerül sor a rábakethelyi Mindenszentek templomnál. Az eseményre, amely a Boldog Brenner János emlékére tartandó éjszakai zarándoklat egyik programeleme, mindenkit szeretettel várnak.

November utolsó napján ismét ülésezett a Képviselő-testület
Megtartotta novemberi ülését Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Beszámolók, koncepciók, rendeletmódosítások és ingatlanügyek is napirendre kerültek.

XIII. Éjszakai zarándoklat Szentgotthárdon
2022. december 10-én – Ádvent harmadik vasárnapja előtti szombaton a Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd és a Szentgotthárdi Római Katolikus plébánia szervezésében tizenharmadik alkalommal indul gyalogos zarándoklat Boldog Brenner János tiszteletére.

Állampapír- és Babakötvény vásárlás Szentgotthárdon
Számlanyitásra, Babakötvény- és állampapír vásárlásra is lehetőség nyílik a Magyar Államkincstár szentgotthárdi kitelepülésén 2022. december 9-én (09.00-12.00 között). Helyszín: Szentgotthárdi Járási Hivatal (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.)

Igazgatási szünet a szentgotthárdi Kormányablakban
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a szentgotthárdi Kormányablak (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.) az igazgatási szünet ideje alatt 2022. december 22. napjától (csütörtöktől) 2023. január 6. napjáig (péntekig) ZÁRVA TART.

Szentgotthárd Város Amatőr és Nyílt Asztalitenisz Bajnoksága
Két éves kényszer kihagyást követően idén decemberben, a korábbiaktól kicsit rendhagyó időpontban: december 17-én szombaton tartja a helyi asztalitenisz szakosztály a hagyományos asztalitenisz versenyüket a Szentgotthárd Amatőr és Nyílt Asztalitenisz Bajnokságot.

Pótösszeírásra felhívás
Ha még nem vett részt a népszámlálásban, jelentkezzen a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban november 21. és 28. között! A pótösszeírásban azoknak kell részt venniük, akik a népszámlálási kérdőívet se online, se számlálóbiztos segítségével nem töltötték ki, illetve más sem töltötte ki helyettük.

Merre tovább? - Pályaválasztási nap Szentgotthárdon
November 18-án immár 6. alkalommal szervezte meg Szentgotthárd Város Ifjúsági Tanácsa a Pályaválasztási napot, amelynek célja, hogy segítsen eligazodni a képzési kínálatok között a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló helyi középiskolákban tanuló diákoknak.

Lesz karácsonyi díszkivilágítás Szentgotthárdon
Szentgotthárd főtere idén is ünnepi díszbe öltözhet szentgotthárdi magánszemélyek, vállalkozások és cégek nagylelkű felajánlásainak köszönhetően. A SZET Szentgotthárdi Kft. munkatársai tegnap reggel el is kezdték felszerelni a karácsonyi fényeket adó lámpafüzéreket, így jövő hétvégére – advent első vasárnapjára – már ünnepi hangulat lengi be a városközpontot.

Energia-megtakarítást célzó intézkedések Szentgotthárdon
Az energiaárak drasztikus emelkedésére tekintettel Szentgotthárd Város Önkormányzata energia-megtakarítási intézkedési tervet fogadott el. Ennek értelmében az intézményekben, tornacsarnokokban és kultúrházakban is lesznek változások a téli hónapokban.

Merre tovább? - Pályaválasztási nap Szentgotthárdon
November 18-án pénteken ismét Pályaválasztási napon vehetnek részt az érdeklődő diákok és szüleik. A nap fő célja, hogy segítsen eligazodni a képzési kínálatok között a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és érdeklődőknek.

Minden apró segítség számít!
A Család- és Gyermekjóléti Központ Szentgotthárd Intézménye gyűjtésbe kezdett a többszörösen hátrányos helyzetű családok számára. Minden apró segítség számít! Kérjük, ha tehetik, tartós élelmiszerrel, tisztálkodó- és tisztítószerekkel segítsék a nehéz helyzetbe került személyeket, gyerekeket! Az intézmény gondoskodik az adományok kiosztásáról. Segítségüket tisztelettel köszönjük a rászorulók nevében!

Elindult a 2023-2027-es fejlesztési időszak tervezése
Az Őrség Határok Nélkül Egyesület a LEADER programok helyi szintű végrehajtására létrehozott szervezet. A lentebb olvasható tájékoztatásuk alapján elindult a 2023-2027-es fejlesztési időszak tervezése. Mint minden fejlesztési ciklust megelőzően, most is projektötleteket gyűjtenek a térségből, így Szentgotthárd területéről is. A beérkező projektötletekből, meghatározott célokból dolgozzák ki a helyi felhívásokat a későbbiekben. Az adatlapokat legkésőbb 2022. november 30-ig lehet visszajuttatni az adatlapon megadott elérhetőségek valamelyikén.

Beszámolók, rendeletmódosítások és kérelmek is napirendre kerültek
2022. október 26-án tartotta soron következő rendes ülését Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról szóló beszámoló elfogadásával, a polgármester beszámolójával és képviselői felvetésekkel indult az ülés.

Összefogással öltözhet ünnepi díszbe a város központja
Tisztelt Szentgotthárdiak!
Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete októberi ülésén intézkedési tervet fogadott el annak érdekében, hogy a kialakult energiaválságot kezelje. Az energia-megtakarítást célzó intézkedések részét képezi a karácsonyi díszkivilágítás redukálása is. A Képviselő-testület azonban annak érdekében, hogy a megszokott adventi utcakép, díszkivilágítás idén is meglegyen a város főterén, több más városhoz hasonlóan vállalkozói és lakossági összefogást hirdet a díszkivilágítás finanszírozására.

Kincstári ügyintézés helyben
Számlanyitásra, Babakötvény- és állampapír vásárlásra is lehetőség nyílik a Magyar Államkincstár szentgotthárdi kitelepülésén 2022. november 4-én.

1956 hőseire, áldozataira emlékeztek
Október 23-án emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulójáról Szentgotthárdon. Az ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Nagyboldogasszony templomban, majd a Hősi Emlékműnél beszéddel, műsorral, koszorúzással folytatódott. A programot Szentgotthárd Város Fúvószenekara kísérte.

Tájékozató a kormányablakok téli fűtési időszakban, valamint igazgatási szünetben történő nyitvatartásáról
2022. október 29. napjától 2023. március 17. napjáig a Csepregi, Répcelaki, Őriszentpéteri és a Szombathely, Hollán Ernő utcai Kormányablak ügyfélfogadását a Vas Megyei Kormányhivatal ideiglenesen felfüggeszti.

Tájékoztató a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkarendjének változásáról
A megemelkedő energiaárakkal összefüggő takarékossági intézkedések a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkarendjét, illetve ügyfélfogadását is érintik, így az alábbiakról tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot:

Meghívó az „árvízbiztonság növelése a nyuduvizig területén” című, kehop-1.4.0-15-2021-00026 számú projekt lakossági fórumára
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tisztelettel meghívja az érdeklődőket az „Árvízbiztonság növelése a Nyuduvizig területén” című, KEHOP-1.4.0-15-2021-00026 azonosítószámú projekt keretében szervezett lakossági fórumra.

Áramszünet!
Az E.ON Zrt. értesíti az érintetteket, hogy Szentgotthárd-Farkasfa városrészen 2022. okóber 17-én, és 2022. okóber 26-án 08:00 óra és 16:00 óra között az alábbi ingatlanok esetében áramszünet lesz:

Tájékoztató a mobilizált ügyfélszolgálat (Kormányablak Busz) ügyfélfogadásának felfüggesztéséről
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szentgotthárdi Járási Hivatal illetékességi területén 2022. október 28. (péntek) napjától 2023. március 17. (péntek) napjáig a mobilizált ügyfélszolgálat (Kormányablak Busz) ügyfélfogadása felfüggesztésre kerül.

Tájékoztató a folyamatban lévő takarékossági intézkedésekről
Kedves Szentgotthárdiak!
Mindannyiunk előtt ismert, hogy komoly energiaválság alakult ki Európában. Ennek legfőbb oka a háború és az elhibázott szankciós politika. Mindez számos településen, vállalkozásban és az iparban okoz gondot, hiszen többszörösére emelkednek az energiaköltségek. Az elszabadult energiaárak miatt a települési önkormányzatoknak így városunknak is komoly döntéseket kell hozni.

NÉPSZÁMLÁLÁS 2022: FELELJÜNK, EGYMÁSÉRT!
Október 1-jén kezdődött hazánkban a Magyarország teljes népességére és az összes lakására kiterjedő népszámlálás. Az adatgyűjtés pontos és részletes képet ad a népesség számáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, nemzetiségi és vallási összetételéről, élet- és lakáskörülményeiről. A népszámláláson való részvételt a 2018. évi CI. törvény írja elő, eredményei mindannyiunk mindennapjait, jövőjét befolyásoló szociális és gazdasági döntések, országos, regionális és helyi fejlesztések alapjául szolgálnak.

Hétvégén megkezdődik a Várkert fáinak ápolása
Molnár Zoltán vagyok, a Great Green Garden Kft ügyvezetője. Cégünk veszélyes fák kivágásával, faápolással, favédelemmel, favizsgálattal, és az ezekhez kötődő szaktanácsadással foglalkozik, ezeken kívül pedig kertek és parkok építésével és fenntartásával.

Négy nemzet tornája és ünnepélyes megnyitó
Szentgotthárd Város Önkormányzata szeretettel várja az érdeklődőket a „Négy nemzet tornájára”, valamint a Szentgotthárdi Sport- és Szabadidőközpont ünnepélyes megnyitójára, amelyre 2022. október 14-én és 15-én kerül sor.

Megérkezett a moziba a 150000. vendég
2013. május 10-én új korszak kezdődött a szentgotthárdi moziban, mert akkor került sor a digitális vetítéstechnikával az első előadásra. Az említett naptól számolva a százezredik néző 2018. június 17-én (vasárnap) délután, a százötvenezredik pedig 2022. október 3-án (hétfőn) este érkezett meg, és a Nincs baj, drágám című filmre vett jegyet.

Térítési díjak befizetésének októberi időpontjai
Tisztelt Szülők!
Térítési díjak befizetése a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal portáján az alábbi időpontokban lehetséges.
2022. október 10-én /hétfő/ 12-16 óra között
2022. október 11-én /kedd/ 12-16 óra között
2022. október 12-én/szerda/ 7.30-12 óra között
2022. október 13-án /csütörtök/ 7.30-12 óra között
Pótbefizetés:
2022. október 24-én /hétfő/ 12- 16 óra között
Érdeklődni és étkezést kijelenteni a 94/ 553-046 telefonszámon vagy a menza@szentgotthard.hu e-mailen lehet.

Számlanyitás, Babakötvény- és állampapír-vásárlás
A Magyar Államkincstár Szentgotthárdon is lehetőséget biztosít számlanyitásra, valamint Babakötvény- és állampapír-vásárlásra 2022. október 6-án 9.00 és 15.30 óra között a Szentgotthárdi Járási Hivatalban.

Bursa Hungarica 2023.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára, amelyhez az idei évben is csatlakozott Szentgotthárd.

Beszámolók és intézményvezetői pályázat - üléseztek a polgármesterek

KAB busz ügyfélfogadása
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szentgotthárdi Járási Hivatal illetékességi területén a mobilizált ügyfélszolgálat (Kormányablak Busz) ügyfélfogadása az alábbiak szerint alakul:

Pályázati támogatásból folytatódhat a Hianz tájház felújítása
A Népi Építészeti Program pályázati felhívására támogatási kérelmet állít össze az önkormányzati hivatal. Kedvező elbírálás esetén megújulhat a rábafüzesi Hianz tájház korábbi lakórésze és konyhája, de megtörténhet a nyílászárók cseréje is.

Támogatásban részesültek a civil szervezetek és a városrészek
Elbírálták a Civil szervezeteket és városrészeket támogató alap harmadik pályázati ciklusában beérkezett kérelmeket a képviselő-testület szeptemberi ülésén. A támogatásoknak köszönhetően az utolsó negyedévben is számos program megvalósulhat a településen és a városrészeken is.

Folytatódhatnak a fejlesztések az óvodában és a bölcsődében – önerővel segíti az önkormányzat a beruházásokat
Az elmúlt években – több sikeres projektnek köszönhetően - a szentgotthárdi óvodában és bölcsődében több fejlesztés is megvalósulhatott. Újabb pályázati támogatásoknak köszönhetően napjainkban is zajlanak munkálatok az intézményekben, a kivitelezéssel kapcsolatban felmerült többletköltségeket az önkormányzat biztosítja.

Ülésezett a képviselő-testület
A nyári ülésszünet utáni első rendes ülését tartotta Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendi pontok elfogadását követően sor került az „Év Rendőre Díj” átadására is. A kitüntetést idén Varga Zoltán János rendőr főtörzsőrmester kapta.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap szeptemberi száma
Tanévnyitó ünnepségekről, augusztus 20-án átadott kitüntetésekről és a mozi új, ívelt filmvásznáról is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap szeptemberi számában.

Testvérvárosi látogatás Walldürnben
2022. szeptember 16-án, pénteken kora délután Németországba, Baden-Württemberg tartományba érkezett Szentgotthárd Város Önkormányzatának delegációja. Labritz Béla alpolgármestert elkísérte Dr. Harag László, az Önkormányzati Erőforrások és Szociális Ügyek Bizottságának elnöke, valamint Hrabovszky-Orth Katinka, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke, aki tolmácsként is közreműködött a hivatalos programokon.

Barnakőszén tüzelőanyag lakossági igényének felmérése
A Belügyminisztérium az önkormányzatok közreműködését kérte a lakosság téli fűtéséhez szükséges barnakőszén tüzelőanyag igényének felméréséhez abból a célból, hogy az így összegyűjtött információk alapján valós segítséget jelentő megoldási javaslat kerülhessen a döntéshozók elé.

Számlálóbiztost keresünk Farkasfára
A 2022. október 17. és november 20. közötti farkasfai népszámlálási munkára keresünk számlálóbiztost. A polghiv@szentgotthard.hu e-mail címre várjuk legkésőbb 2022. szeptember 30-ig a jelentkező nevét, e-mail címét és telefonszámát.

Két helyszínen dödöllét főztek a gyerekekkel a megyei versenyen
Felsőszölnökön, a Szlovén Mintagazdaságban folytatódott a Magyarság KicsiNagykövete program versenye. A szentgotthárdi diákok egyik feladata volt, hogy a vidékükre jellemző ételt főzzenek, a vasi dödöllére esett a választásuk. Szép őszi délutánt tölthettek együtt a meghívottakkal.

Népszámlálás 2022
2022. október 1-től 2022. november 20-ig – a pótösszeírással együtt november 28-ig – tizenhatodik alkalommal kerül sor Magyarországon népszámlálásra, amely egyedülálló a statisztikai adatfelvételek között. A népszámlálás az egyetlen teljes körű adatfelvétel a népesség és a lakásállomány jellemzőiről.

Információk hatósági bizonyítvány igényléséhez
Tisztelt Szentgotthárdiak!
A megemelkedő közműszolgáltatások költségeinek optimalizálása érdekében e héttől új lehetőséget teremtett egy kormányrendelet. Azokban az épületekben, amelyekben több - legfeljebb négy - lakás van és az ingatlan nem társasház, lehetőség van hatósági bizonyítványt kérni a jegyzőtől annak érdekében, hogy a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezmények megállapíthatók legyenek az ilyen ingatlanokban élők számára is.

Varga Zoltán János rendőr főtörzsőrmester lett az „Év Rendőre” Szentgotthárdon
A képviselő-testület szeptemberi ülésének elején került sor az „Év Rendőre Díj” átadására, ezt az elismerést idén Varga Zoltán János rendőr főtörzsőrmester nyert el.

Felhívás erdőlátogatók részére
Tisztelt Erdőlátogatók!
Megkezdődött a 2022. évi szarvasbőgés, a gímszarvasok násza. Több vadásztársaság is kérte az önkormányzat segítségét hogy az Önökkel való kapcsolattartást biztosító elektronikus felületeken felhívás közzétételével segítsünk Önöknek ebben az időszakban.

Kisállat ivartalanítás támogatása kérhető 2022. második félévben
Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló állatok száma nem csökken. A felelőtlen állapotoknak, a gazdátlan kutya, cica egyedszámának csökkentésére ivartalanítással van esély. Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2022 év 2. felében 300 állat ivartalanítását támogatja. Ennek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.

Anyakönyvi ügyfélfogadás szünetelése
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2022. szeptember 09. napján, pénteken az anyakönyvi ügyfélszolgálat szünetel. Kérjük szíves megértésüket!

Elkészült a Boldog Brenner János életéről szóló sorozat előzetese
Idén tavasszal több szentgotthárdi és környékbeli helyszínen is forgatták azt a tévéfilmsorozatot, amely a fiatalon meggyilkolt rábakethelyi káplán, Brenner János életét dolgozza fel. A sorozat előzetese izgalmas és színvonalas alkotást sejtet.

Tájékoztató a KATA megszűnésével és az új KATA létrejöttével kapcsolatos helyi iparűzési adót érintő változásokról
Az Országgyűlés elfogadta a 2022. évi XIII. törvényt a kisadózó vállakozók tételes adójáról, melynek szabályai 2022. szeptember 1-jén lépnek hatályba. A kisadózó vállakozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény szerint a kisadózó vállalkozások tételes adója mint adózási mód 2022. augusztus 31-ével megszűnik.

Városi ünnepséget tartottak augusztus 20-án
Ma délelőtt a Nagyboldogasszony templomban vette kezdetét az augusztus 20-i városi program. Az ünnepi szentmisét követően kitüntetéseket adtak át, Bodorkós Imre atya a „Képviselő-testület Díszoklevelét”, Merkl Katalin a „Testnevelési és Sport Díjat”, Molnár Piroska pedig a „Városért Díjat” vehette át Huszár Gábor polgármestertől.

Megkezdődhet a kivitelezés – megújul a települési csapadékvíz-elvezetési rendszer
Még tavaly nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című, TOP-2.1.3-16 kódszámú felhívásra azzal a céllal, hogy a települési (és városrészi) belterületi csapadékvíz-elvezetési rendszer megújulhasson. Az Önkormányzati Hivatal munkatársai által összeállított pályázat pozitív elbírálásban részesült: a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága 299.556.415,- Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte a teljes projektet (maximálisan elnyerhető 300 millió Ft), 100%-os támogatási intenzitással.

Értelmetlen rongálás
A tavalyi évben helyezte ki a Muraba Európai Területi Társulás azt az önkiszolgáló kerékpárszerviz oszlopot, melyet a Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásával valósulhatott meg. Az eszköz a helyi lakosok és a kerékpáros turisták számára egyaránt díjmentesen és bármikor szabadon igénybe vehető volt. Azonban az elmúlt napokban ismeretlen személy vagy személyek olyan mértékben rongálták meg a szervizpontot, hogy az használhatatlanná vált.

Lélegzetelállító moziélmény - új, ívelt filmvászon várja a nézőket a szentgotthárdi filmszínházban
Nyár elején az előcsarnokában lévő régi bútorokat cserélték le, most új vetítővászon és vetítővászon tartószerkezet beszerzése valósult meg a Csákányi László Filmszínházban. A telepített „Harkness screen” 3D, ezüst vetítővászon és az íves „cinemascope” fémkeret nem csupán a filmek megjelenésén javít jelentősen, de a vászon mögötti hangsugárzók elhelyezését-beállítását is könnyebbé teszi.

Kormányablak Busz ügyfélfogadása
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szentgotthárdi Járási Hivatal illetékességi területén a mobilizált ügyfélszolgálat (Kormányablak Busz) ügyfélfogadása az alábbiak szerint alakul:

III. fokú hőségriadó
A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján 2022. augusztus 17-én (szerda) 00.00 órától 2022. augusztus 19-én (péntek) 24.00 óráig III. fokú hőségriadó van érvényben.

Szalagkorlát javítási munkák miatt teljes útzár lesz az m80-as autóúton Csákánydoroszló és Vasszentmihály között
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy szalagkorlát javítási munkák miatt teljes útzár lesz az M80-as autóúton Csákánydoroszló és Vasszentmihály között 2022. augusztus 15-16-án, hétfőn és kedden 6-18 óra közötti időszakban.

Változik a NAV szentgotthárdi kirendeltségének a nyitvatartása
2022. szeptember 1-jétől megváltozik a szentgotthárdi kirendeltség nyitvatartása. A szentgotthárdi kormányablakban (Széll Kálmán tér 11.) a korábbi heti egy nap helyett szeptember 1-jétől már heti két nap intézhetik adóügyeiket ügyfeleink. Így keddenként 8 órától 11 óráig, szerdánként 8 órától 15 óráig lesz nyitva az ügyfélszolgálat.

Új kiállítótéren Szentgotthárd nagyjaival ismerkedhetnek a látogatók
„Szentgotthárd nagyjai” címmel állandó kiállítást nyitottak augusztus 4-én, a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal I. emeleti folyosóján.

Elhunyt városunk díszpolgára, Csuk Ferenc
Amit Feri bácsi nem tud, az nincs... - szoktuk mondani, hiszen Feri bácsi szinte mindent tudott a város történelméről, épületeiről, egykori lakóiról. Mérhetetlen tudásával, kedves, közvetlen személyiségével városunk meghatározó személyisége volt, halálával nagy űrt hagyott maga után.

Tűzgyújtási tilalom
Tájékoztatjuk Szentgotthárd lakosságát, hogy a 2022. július 2-tól elrendelt Országos Tűzgyújtási Tilalom folyamatosan, a mai napon is érvényben van az egész ország területén. Tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. Ez tehát azt jelenti, hogy a kerti avar- és hulladékégetés tilos Szentgotthárdon is.

Folyamatban a Tótágas Bölcsőde fejlesztése
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert támogatásnak köszönhetően már javában zajlik a Tótágas Bölcsőde felújítása. A kivitelező a bővítmény építésével kezdte meg a munkát: állnak a falak az új épületrészben, amelyben a tornaszoba, játéktároló, sószoba, takarítószer tároló kapnak helyet, a meglévő helyiség átalakításával pedig gyermekmosdó is létrejön ugyanitt.

Fellélegzik a kaszagyár - Zajlanak a munkálatok az egykori gyárterületen
Még június közepén írták alá a Szentgotthárd Város Önkormányzata és a Zala-Müllex Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. között létrejött, a kaszagyár területén bontási és egyéb, hozzá kapcsolódó munkák elvégzéséről szóló szerződést, a hónap végén pedig megtörtént a munkaterület átadása és megindult a volt kaszagyári terület rekultivácójának első üteme.

III. fokú hőségriadó
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az országos tisztifőorvos az ország egész területére 2022. augusztus 4-én (csütörtök) 00.00 órától 2022. augusztus 6-án (szombat) 24.00 óráig III. fokú hőségriasztást rendelt el.

Összetartozunk – Tovább erősödött a testvérvárosi kapcsolat Szépvízzel
Szentgotthárd Város Vegyeskara és a Csíkborzsovai Férfikórus tavalyi megható és sikeres koncertje után az önkormányzat idén is pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alap testvérvárosi kapcsolatokat támogató kiírására, a pozitív elbírálásnak köszönhetően így ismét sor kerülhetett az immár teljes pompájában ragyogó Nagyboldogasszony templomban egy újabb közös koncertre. Emellett egy különleges alkotással gazdagodott a város Szépvíz település közreműködésével.

III. fokú hőségriadó meghosszabbítása
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az országos tisztifőorvos az ország egész területére 2022. július 24-én (vasárnap) 00.00 órától 2022. július 26-án (kedd) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap júliusi száma
40 éves jubileumát ünnepelte a Takács Jenő AMI, lezajlott a Szerelmesek Fesztiválja, ülésezett a Képviselő-testület - egyebek közt ezekről a témákról olvashatnak a Szentgotthárd c. lap júliusi számában.

Számlálóbiztosokat keresünk
2022. október 1. és november 28. között népszámlálás lesz Magyarországon. Ennek végrehajtására keresünk számlálóbiztosokat.

III. fokú hőségriadó
Táőjékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az országos tisztifőorvos az ország egész területére 2022. július 20-án (szerda) 00.00 órától 2022. július 23-án (szombat) 24.00 óráig III. fokú hőségriasztást rendelt el.

A város tíz ikonikus épületére kerültek információs táblák
Nagy érdeklődés mellett került sor az épületinformációs táblák avató ünnepségére a Móra könyvtár előtti téren. A 2021. évben megjelent Hungarikum pályázat keretében, az Agrárminisztérium, a Hungarikum Bizottság és Szentgotthárd Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően elkészült táblákat V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője és Huszár Gábor polgármester adta át.

Librecz Lénárd lett Vas megye KicsiNagykövete
Tegnap délután Szentgotthárdon tartották a Magyarság KicsiNagykövete program Vas megyei fordulójának díjátadóját, amelynek keretében három helyi és két sárvári gyermek eredményét méltatták. Vas megye KicsiNagykövete Librecz Lénárd, KultúrKicsiAttaséja Varga Levente Barna, SportKicsiAttaséja Mesics Ferenc, AgrárKicsiAttaséja Góczán Emili, különdíjasa pedig Mártonfalvi Marcell lett.

Ebösszeírási felhívás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Ebtartókat, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény értelmében a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. Az ebösszeírás alapján az önkormányzat helyi elektronikus nyilvántartást vezet.

Pályázat a támogató szolgálat fejlesztésére - kisbuszt vennének a speciális fejlesztési igényű gyermekek szállításához
Jelentős értéket képvisel a szentgotthárdi kistérség területén a ma rendelkezésre álló kötelező és nem kötelező jelleggel működtetett szolgáltatásokból álló szociális ellátórendszer. A jelenleg a vidéki Magyarországon elérhető szociális ellátások szinte minden eleme hozzáférhető helyben, a kistérség legkisebb falujában is megvan mindazon szociális szolgáltatás, ami a térség központjában.

Szerelmesek Fesztiválja – nem csak szerelmeseknek, immár hetedszer
Június 28 és július 3. a között tartották a Szerelmesek Fesztiválját Szentgotthárdon. A 2015-ben indított programsorozat, az idén is kellemes nyári szórakozást kínált a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezésében. Felnőttek, fiatalok és gyerekek is találhattak kedvükre való műsort.

Az Opel 30 éve: tablók, fotók, újságcikkek a kiállításon
Harminc évvel ezelőtt kezdődött az autógyártás Szentgotthárdon az Opel Kft-ben. Itt készültek az első Opel Astrák, az évfordulót kiállítással ünnepelték június 30-án a Színházban, az épület előtt, egy a gyár dolgozói által felújított, első szériás, 30 éves Opel Astra fogadta a látogatókat.

Számos napirendről döntöttek a nyári ülésszünet előtt a képviselők
Civil szervezetek támogatásáról, szoborfelújításról, a nemzetiségekkel való együttműködésről és a templomtér felújításának leheteőségeiről is tárgyalt júniusi ülésén a Képviselő-testület.

Dr. Krajczár Róbert kapta idén a Szentgotthárd Közszolgálatáért Díjat
Dr. Krajczár Róbert, hatósági és koordinációs vezető június 30-án, a köztisztviselői nap alkalmából vehette át Huszár Gábor polgármestertől és Dr. Dancsecs Zsolt jegyzőtől a Szentgotthárd Közszolgálatáért Díjat, két évtizedes munkásságának elismeréseként.

Semmelweis napi ünnepség Szentgotthárdon
Szentgotthárdon tegnap délután ünnepelték a Semmelweis napot, amelynek keretében kitüntetések átadására is sor került. Szentgotthárd Egészségügyéért és Szociális Ellátásáért Díjat kapott Dr. Tőkés Emma és Huszárné Majczán Ildikó, Fábián Bélánét, a Városi Gondozási Központ nyugdíjba vonuló vezetőjét pedig 40 éves jubileuma alkalmából köszöntötték.

Hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Megyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatalának tájékoztatása alapján 2022. június 27-én (hétfő) 00.00 órától 2022. június 30-án (csütörtök) 24.00 óráig III. fokú hőségriadó van érvényben.

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban 2022. július 1-jén (pénteken) a köztisztviselői napra tekintettel az ügyfélfogadás szünetel.

Települési zárlat feloldása mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt
A Vas Megyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Szentgotthárd és Apátistvánfalva települések közigazgatási területén a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt - a VA-02/ÉBÁ/00547-3/2022. számú határozattal - elrendelt települési zárlatot 2022. június 22. napjával feloldotta.

150 éve alapították a Szentgotthárdi Önkéntes Tűzoltó Egyletet
Tűzoltó leszel címmel a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Honismereti Klub szervezésében nyílt kiállítás június 16-án a Szentgotthárdi Önkéntes Tűzoltó Egylet megalakulásának 150. évfordulóján az önkormányzati hivatal előcsarnokában. A tárlókban a tűzoltók által használt eszközökön, felszereléseken kívül fotók és dokumentumok is helyet kaptak.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap júniusi száma
Pedagógusnapot tartottak Szentgotthárdon, elindult a városi applikáció, májusban is ülésezett a képviselő-testület - egyebek közt erről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap júniusi számában.

Aláírták a szerződést, elindulhat a kaszagyári terület rendezése
Ma délelőtt a hivatal épületében írták alá a Szentgotthárd Város Önkormányzata és a Zala-Müllex Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. között létrejött, a kaszagyár területén bontási és egyéb, hozzá kapcsolódó munkák elvégzéséről szóló szerződést.

Komfortosabb előcsarnok – új bútorok a szentgotthárdi moziban
A tulajdonos önkormányzat beruházásában lecserélték a Csákányi László Filmszínház előcsarnokában lévő régi bútorokat: közel fél millió Ft összegből állítható magasságú asztalokat (7 db) és megjelenésében hozzá illő, szintén állítható székeket (18 db) szereztek be.

Ebösszeírási felhívás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Ebtartókat, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény értelmében a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat háromévente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez. Az ebösszeírás alapján az önkormányzat helyi elektronikus nyilvántartást vezet.

Beszámolókról és pályázati lehetőségekről is döntöttek a májusi ülésen
A lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról szóló beszámolóval vette kezdetét a Képviselő-testület májusi ülése.

Meghitt ünnepség keretében köszöntötték a pedagógusokat
Két év kihagyást követően ismét a megszokott keretek között ünnepelhettek a pedagógusok Szentgotthárdon. A hivatal Refektóriuma zsúfolásig megtelt. A meghitt hangulatú rendezvényen köszöntötték a jubiláló pedagógusokat és kiosztották a Szentgotthárd Közoktatásért Díjat, amelyet idén Kardos Tiborné és Majczán Józsefné vehetett át.

Szentgotthárd is csatlakozik "A legyszebb konyhakertek" országos programhoz
Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei Magyar Örökség díjas országos programhoz csatlakozva Szentgotthárd Város Önkormányzata meghirdeti „A legszebb konyhakertek” programot Labritz Béla alpolgámester védnökségével.

Települési zárlat elrendelése mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt
A Vas Megyei Kormányhivatal Körmendi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Szentgotthárd és Apátistvánfalva települések közigazgatási területén azonnali hatályú települési zárlatot rendelt el mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző állatbetegség megállapítása miatt.

Tartós élelmiszer és higiéniai termékek gyűjtése
Rászoruló családok számára gyűjt folyamatosan tartós élelmiszert és higiéniai termékeket a Család- és Gyermekjóléti Központ, kisdedek számára pedig pelenkát, babaápolási termékeket a Védőnői szolgálat.

Elindult a CityApp SZENTGOTTHÁRD - térítésmenetesen letölthető a városi mobil alkalmazás
Elkészült Szentgotthárd város applikációja, amely mind a szentgotthárdiak, mind pedig a városba látogatók számára hasznos lehet.

Hosszabb szünet után újra ülésezett az Idősügyi Tanács
Az Önkormányzat munkáját már régóta segíti a véleményező, javaslattevő testületként működő Szentgotthárdi Idősügyi Tanács. A tagok a járványhelyzetet követően, hosszabb kihagyás után, május 24-én üléseztek újra az önkormányzati hivatalban. Huszár Gábor polgármester és Dr. Haragh László bizottsági elnök köszöntötte a megjelenteket.

Száz vallomás, száz tusrajz és ihletett irodalmi szövegek Vas megyéről
Szentgotthárdon május 17-én az önkormányzati hivatal Refektóriumában mutatták be – Vas megyében elsőként – a „100 X Szép Vas Megye” című kötetet, amely a megye építészeti, szakrális és természeti értékeit örökíti meg diótus technikával, száz, különböző életutat bejárt szerző vallomását rögzíti az ország legnyugatibb megyéjéről. A könyvet a Vas Megyei Önkormányzat adta ki, Majthényi László szerkesztette, Ferkovics József festőművész illusztrálta.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap májusi száma
Ballagás, Szent Gotthárd napja, arany és kiemelt arany minősítés a fúvósoknak - egyebek mellett ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap legújabb, májusi számában.

Videókkal a térség turizmusáért
A közelmúltban készültek el a Muraba ETT gondozásában azok a videók, amelyek a Mura-, illetve a Rábavidék idegenforgalmi látnivalóit kívánják népszerűsíteni. A projekt célja a térségi turizmus marketingjének javítása volt a rövid kisfilmek segítségével.

Juhos Gábor Trianon-maraton 2022
A Magyarok Világszövetsége az idén első ízben rendezi meg a Juhos Gábor Trianon-maratont. 2022. június 4-én egy szakaszon szervezik meg az eseményt. A verseny Ipolytarnócról indul, a 42,5 km megtétele után Balassagyarmaton az Országzászlónál fejeződik be. Az versenyre 2022. június 4-én kerül sor.

Tájékoztatás oszlop- és vezetékcseréről
A Villkász Kft. az E-ON Zrt. megbízásából oszlop- és vezetékcserét végez az alábbi időpontokban és helyeken. Kérik, hogy a kisfeszültségű légvezeték-hálózat alatti parkolókat szíveskedjenek szabadon hagyni a munkavégzés ideje alatt.

Kiemelt helyen idén is a helyi sport támogatása
Szentgotthárd Város Önkormányzata 8 millió forintos keretet biztosít idén a versenysport közvetlen támogatásra, de ezen felül ennek az összegnek a többszörösét mozgatja meg a helyi sporttal kapcsolatos feladatainak ellátására.

Nyert a pályázat, megújul a sporttelep főépülete
A Városi Sporttelep főépületének felújítására év elején állított össze támogatási kérelmet az önkormányzati hivatal. A benyújtott pályázatot a Belügyminisztérium támogatásban részesítette.

Hatalmas gyűjtőmunka után jelent meg az újabb helytörténeti könyv
„Nevezetes személyek Szentgotthárd történetében” címmel jelentetett meg helytörténeti témájú könyvet Szentgotthárd Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum, és a Honismereti Klub. A kötetet, amelynek szerzői Csuk Ferenc, Horváth Zsuzsanna, Talabér Lászlóné, nagy érdeklődés közepette mutatta be május 5-én, a Színházban, Feiszt György történész-levéltáros.

A kolostorépületet is felfedezték a gyerekek Szent Gotthárd napján
A Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium május 5-én névadójáról, hildesheimi Gotthárd püspökről emlékezett meg egy egész napos program keretében, amelynek egyik állomása a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal épülete volt.

Több mint 2 millió forint támogatást kaptak a civilek és a városrészek
Márciusi ülésén fogadta el a képviselő-testület a Civil szervezeteket és városrészeket támogató alap szabályzatát, áprilisban pedig sor került az első döntésre is. Összesen 2.111.300,- Ft támogatásban részesültek a pályázatot benyújtó civil szervezetek és városrészek.

Arany és kiemelt arany minősítéssel értékelték a fúvósok nagysikerű koncertjét
A Covid-járvány miatt, hosszabb kihagyások után állt közönség elé Szentgotthárd Város Fúvószenekara április 30-án, Szentgotthárdon a Színházban. Az előadás egyúttal minősítő koncert is volt, a zenekar koncertfúvós „B kategóriában” arany, szórakoztató zene „B kategóriában” kiemelt arany minősítést kapott. A rendezvényen adták át az „Év zenésze” elismerést is.

Ismét nyílt napok a Kaszagyárban
Újra megnyitja kapuit a szentgotthárdi kaszagyár az érdeklődők előtt. Májusban két időpontban is látogatható lesz a gyárterület, ennek keretében mindazok, akik regisztrálnak, vezetett túrán vehetnek majd részt a város ikonikus üzemében.

Idén is színvonalas programok várhatók - aláírták a rendezvénykeret megállapodást
Szentgotthárdon a közművelődési feladatokat hosszú évek óta a Pannon Kapu Kulturális Egyesület látja el az önkormányzattal kötött megállapodás alapján. Az Egyesület rendezvényeivel a város minden korosztályának igyekszik szórakozási lehetőséget biztosítani. Idén is számos kulturális programmal készülnek.

Civil támogatásokról és beszámolókról is döntöttek - Megtartotta áprilisi ülését a Képviselő-testület
A 2022. áprilisi 27-i képviselő-testületi ülés keretében a napirendi pontok előtt Huszár Gábor polgármester egy csokor virággal köszöntötte Faschingné Libricz Irént, aki a megyei március 15-i ünnepségen munkásságának elismeréseként Pável Ágoston Emlékplakettet kapott.

Felújítás miatt szünetelni fog az ügyfélfogadás a Kormányablakban
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a szentgotthárdi Kormányablakban (9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.) 2022. május 30. napjától (hétfőtől) 2022. június 3. napjáig (péntekig) felújítás miatt az ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL.

Újabb sikeres pályázat - Idén is Szentgotthárdra látogat erdélyi testvértelepülésünk küldöttsége
Szentgotthárd Város Önkormányzata tavaly év végén pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alaphoz azzal a céllal, hogy a Szépvízzel kialakított testvérvárosi kapcsolatot tovább erősíthesse és a korábbi sikeres koncertet megismételhese a Csíkborzsovai Férfikórus és Szentgotthárd Város Vegyeskara.

Online interaktív tűzvédelmi tesztek
Az Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség (OTF) a lakosság tűzmegelőzési ismereteinek felmérése és fejlesztése céljából online felületen kitölthető interaktív tűzvédelmi teszteket készített, illetve továbbiakat készít a jövőben.

Felhívás óvodai beiratkozásra
A fenntartó Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a Szentgotthárd és Kistérsége Egyesített Óvodák és Bölcsődék (továbbiakban SZEOB) óvodáiba a 2022/23-as nevelési évre történő beiratkozás az alábbiak szerint történik:

Megjelent a Szentgotthárd c. lap áprilisi száma
Átadták a Máriaújfalu és Farkasfa közötti megújult útszakaszt, lezajlottak a választások, Hirtling István Márai-estjével emlékeztek meg a színház világnapjáról - egyebek közt ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap áprilisi számában.

Zöld Szentgotthárd cím - pályázat
Tíz éve, hogy Szentgotthárd Város Önkormányzata a környezetbarát helyi termékek, helyben nyújtott szolgáltatások és helyi hagyományok megőrzésére, népszerűsítésére és elismerésére Zöld Szentgotthárd címet alapított. A cím a Szentgotthárdon vagy Szentgotthárd térségében előállított termékeknek, szolgáltatásoknak, hagyományoknak adható egy évre vagy határozatlan időre.

Bölcsődekóstolgatóra várják az érdeklődőket a SZEOB Tótágas Bölcsődéjében
A SZEOB Tótágas Bölcsőde „BÖLCSŐDEKÓSTOLGATÓRA” várja 2022. április 23-án (szombat) 10.00-12.00 óra között mindazon szülőket gyermekeikkel, akik szeptembertől szeretnék igénybe venni a bölcsődei ellátást.

Lezajlott a választás és a népszavazás
Április 3-án tartották hazánkban az 1990-es rendszerváltás utáni nyolcadik országgyűlési választást és ezzel egy időben, gyermekvédelmi kérdésekről az országos népszavazást. Vas megye 3. számú, körmendi választókerületében (Vas 03. OEVK) az ország második legnagyobb választókerületében 127 településen lehetett szavazni. Szentgotthárdon országos és egyéni listás szavazáson, valamint a szlovén nemzetiség által állított listán adhatták le voksukat a választók, és az országos népszavazáson is kifejezhették akaratukat.

Városi adománygyűjtő pont - Rengeteg ruha érkezett
Az elmúlt héten sok adomány érkezett a gyűjtőpontra, ezek jelentős része ruha, illetve cipő volt. A Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai folyamatosan juttatják el a menekültek, illetve a rászorulók számára a felajánlásokat. Visszajelzéseik alapján a ruhanemű elegendő, így abból a mai naptól nem tudunk többet fogadni a gyűjtőponton.

A szentgotthárdi ősbemutató után hangfelvétel is készült a királydrámából
A szombathelyi és a soproni színház koprodukciójaként érkezett tavaly nyáron Szentgotthárdra Az ígéret földje című történelmi királydráma legelső előadása. Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy hangjáték is készült az darabból, amelyet - április végétől, folytatásos sorozatként - a Magyar Katolikus Rádió is műsorra tűz.

Idei térítési díjak és intézményi kérelmek - határoztak a polgármesterek
Március utolsó napján találkoztak a térség polgármesterei. Az általuk alkotott Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás ülése keretében jóváhagyták a Társulás 2021. évi zárszámadását: a tavalyi év kiadási főösszegét közel 659 millió Ft-tal, a bevételi főösszeget pedig közel 703 millió Ft-tal zárta a szervezet.

Megtartotta márciusi ülését a képviselő-testület
Ismét a megszokott helyen, a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Robert Leeb termében, de szigorúbb járványügyi intézkedések mellett ülésezett Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendi pontok elfogadását és a két ülés közti polgármesteri beszámolót követően elfogadták a lejárt határidejű határozatokról és a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló beszámolót.

Elmarad az ügyfélfogadás 2022. április 4-én
Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban 2022. április 4-én (hétfőn) NEM LESZ ÜGYFÉLFOGADÁS, de az országgyűlési képviselők választása és az országos népszavazás szavazóköri jegyzőkönyvei az I. emelet 6. számú irodahelyiségében (jegyzői iroda) megtekinthetők lesznek.

Városi adománygyűjtő pont
Ma délelőtt 10.00 órától megnyílik a városi adománygyűjtő pont a Szentgotthárdi Járási Hivatal Kossuth Lajos úti épületének emeleti nagytermében. Örömmel fogadunk tartós élelmiszert, ruhákat, tisztálkodási szereket, amelyeket a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai eljuttatnak az ukrajnai menekültek részére.

FELHÍVÁS - SZÉLL KÁLMÁN ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATRA 2022.
Szentgotthárd Város Önkormányzata idén is meghirdeti a tanulmányi ösztöndíj pályázatát a szentgotthárdi diákok támogatására.

Menekültügyi információk
Tisztelt Szentgotthárdiak!
Szentgotthárdra is érkeztek az orosz-ukrán háború elől menekülő polgárok, így városunkban az önkormányzati hivatal, a járási hivatal és az illetékes intézmények, valamint civil szervezeteink összefogásával igyekszünk segíteni mindazokon, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat.

Átadták a Máriaújfalu és Farkasfa közötti megújult útszakaszt
Március 24-én átadták az Őriszentpéter-Máriaújfalu összekötő útnak a Farkasfa-Máriaújfalu térségében felújított szakaszát. A 3,3 kilométeres út építése 579 millió forintba került, a Magyar Falvak Útfelújítási Program keretében készült. Az erdők között kanyargó úton tartott avatáson önkormányzati képviselők is részt vettek.

Tájékoztatás rádiótechnikai állomás ideiglenes létesítéséről
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megkeresésére tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy Rábatótfalu városrészen, az elektronikus hirközlési szolgáltatások folyamatos biztosítottsága érdekében, a CETIN Hungary Zrt., a 0916/15 hrsz-ú telken, egy 19 m magas rádiótechnikai állomást létesített, ideiglenes jelleggel, 2022.03.15. – 2022.06.13. időtartamú fennmaradással.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap márciusi száma
Újraszentelték a Nagyboldogasszony templomot, városi megemlékezést tartottak, lezajlottak a farsangi rendezvények - számos más érdekesség mellett ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap márciusi számában.

Tájékoztatás forgalomkorlátozásról
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Szentgotthárd Város Önkormányzata megbízásából az UTPLAN ’95 Építőipari és Szolgáltató Kft. az alábbi helyszíneken zsalukő elemes körömfalak építését végzi:

Tündöklő, régi szépségében az újraszentelt barokk templom
Húsz évig tartó, külső és belső felújítás után dr. Székely János megyéspüspök újraszentelte a szentgotthárdi Nagyboldogasszony templomot március 16-án. Az időpont napra pontosan megegyezik a barokk templom felszentelésével, amit 243 éve, 1779. március 16-án végzett Szily János Szombathely első püspöke. Az ünnepi misét a Gotthard TV közvetítésében kivetítőn a Színházban is figyelemmel kísérhették a hívek.

Halasztódik a sportcsarnok átadója és a nyitómérkőzés
Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a hétvégére tervezett nyitómérkőzések és a sportcsarnok ünnepélyes átadója a német válogatott covid-fertőzése miatt elmarad. A Magyar Kézilabda Szövetség mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar válogatott számára megfelelő ellenfelet találjon, azonban az idő rövidsége ezt nem tette lehetővé, így a válogatottak szereplése és az átadó is későbbi időpontra halasztódik.

Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezett a város
Szentgotthárdon március 14-én kora este emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A Kossuth Lajos utcai Kossuth-dombormű előtt V. Németh Zsolt miniszteri biztos a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet, majd elhelyezték koszorúikat a társadalmi, és civil szervezetek képviselői. Az ünnepséget kulturális műsorral zárták a Színházban.

Nyitó mérkőzés és átadó ünnepség
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a multifunkciós sportcsarnokban megrendezendő nyitómérkőzésre és átadó ünnepségre a hétvégén. Kérünk mindenkit, aki szeretne résztvenni bármelyik nap programján, a plakáton szereplő információknak megfelelőn regisztráljon.

Harminc éves a modern magyar autógyártás
1992. március 13-án született meg az első magyar Opel Astra. Szentgotthárd városa rengeteget köszönhet a gyár 3 évtizedes jelenlétének, s bár elnevezése az elmúlt 30 évben többször változott, nekünk mindig is a szentgotthárdi Opel-gyár marad.

Boldog Brenner János emlékezete Szentgotthárdon
Egri Bálint színművész, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa néhány napot Szentgotthárdon töltött a "Legyetek szeretettel" című tévéfilmsorozat forgatása kapcsán. Generációk c. rádiós műsorában szentgotthárdiakat szólított meg, akik Brenner János elmékezetéről osztották meg gondolataikat.

Adományokat gyűjt a Család- és Gyermekjóléti Központ
A Család- és Gyermekjóléti Központ Szentgotthárd Intézménye gyűjtésbe kezdett az orosz-ukrán háború elől menekülő családoknak.

Összefogásról és emberségről tettek tanúbizonyságot a szentgotthárdiak
Többször megmutatkozott már a szentgotthárdiak önzetlensége a bajban, s nincs ez másként most sem, amikor a háborúban érintettek megsegítéséről van szó. Az összefogásnak köszönhetően jelentős adomány érkezik a holnapi nap folyamán Kárpátaljára.

Felhívás Ukrajnából érkező menekültek segítésére
Szentgotthárd Város Önkormányzata a Szentgotthárdra érkező, ukrajnai háború elől menekülők fogadása érdekében menekülőket segítő bejelentő e-mail címet biztosít a titkarsag2@szentgotthard.hu címen. A címre bármikor küldhető bejelentés – a cím folyamatosan elérhető, nem függ a hivatali munkaidőtől.

Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe
Tájékoztatjuk Szentgotthárd lakosságát, hogy a tegnapi naptól, azaz 2022.03.10-től tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész ország területén. Tűzgyújtási tilalom (fokozott tűzveszély) idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon.

Kezdődhet a Tótágas Bölcsőde fejlesztése, aláírták a szerződést
Még 2020-ban részesült pozitív elbírálásban a SZEOB Tótágas Bölcsődéjének fejlesztését célzó pályázat. Az előkészítői és tervezési-engedélyeztetési szakasz végeztével a negyedik közbeszerzési eljárás zárult eredményesen, amelynek folyamányaként ma délelőtt Huszár Gábor polgármester és ifj. Musits Gyula, a kivitelező cég ügyvezetője aláírták a szerződést, így hamarosan megindulhatnak a munkálatok az intézményben.

Tájékoztatás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy ma és holnap (2022. március 10-én és 11-én) a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban zajló forgatási munkálatok miatt az ügyintézők többségét nem érik el telefonon, ezért kérjük, hogy ebben a két napban e-mailben keressék kollégáinkat, ugyanis a személyes ügyfélfogadás is szünetel.

Szentgotthárd Város Önkormányzatának kitüntetési felhívása 2022.
A kitüntető címek alapításáról és adományozásáról szóló 18/2000. (IV. 27.) ÖKT rendelet alapján:
- a Képviselő-testület tagjai,
- 50 szentgotthárdi polgár (nevével, lakcímével,
aláírásával)
- valamint bármely szentgotthárdi civil szervezet a:

Zajlik a forgatás – Tévéfilmsorozat készül Boldog Brenner János életéről
Lassan két hete, Apátistvánfalván vette kezdetét a Boldog Brenner János életéről szóló tévéfilmsorozat forgatása. Március 4-én és 5-én este, illetve éjszaka a kolostorépületben vettek fel több jelenetet, amelyekről Szilágyi Andor rendező jóvoltából néhány fotót is készíthettünk.

Tanácsok kutyatartóknak - 1. rész
Egyre nagyobb az állattartási kedv Szentgotthárdon is, egyre többen tartanak házi kedvencnek nevezett kisállatot. Kutyát, macskát, egyéb állatokat. Úgy tapasztaljuk, hogy nem mindig, nem mindenki van tisztában az állatok tartásának szabályaival. Mostantól több részből álló sorozatot indítunk, amelyben felhívjuk az állattartók figyelmét a legfontosabb előírásokra.

Magyar Parasport Napja Szentgotthárdon
Ötödik alkalommal szervezte meg a Magyar Parasport Napját február 22-én a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ).

Munkarendváltozás lesz a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Boldog Brenner János életéről szóló tévéfilmsorozat forgatása kapcsán, valamint a 2022. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 23/2021. (VI.01.) ITM rendelet alapján munkarendváltozás lesz a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységében.

Van ötlete? - Javaslatokat várunk a multifunkciós sportcsarnok elnevezéséhez
Mérföldkőhöz érkezett a szentgotthárdi sportcsarnok, hamarosan sor kerül az épület ünnepélyes átadására, így időszerű, hogy nevet adjunk a létesítménynek. Ehhez várjuk az Önök javaslatait is.

Megtartotta februári ülését a képviselő-testület
Megtartotta februári ülését Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Beszámolókról, ingatlanügyekről és egy nem mindennapi összefogásról is tárgyalt a városvezetés.

Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésekről
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal lakossági adatgyűjtéseket folytat több területet érintően.
Részletek a tájékoztatókban!

Ahol mindig történik valami - Elkészült Szentgotthárd éves rendezvényterve
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal minden évben összeállítja a város éves rendezvénytervét, amely magában foglalja a Pannon Kapu Kulturális Egyesület, az intézmények és a civil szervezetek programjait is. Jelenleg több mint 110 program tölti meg a naptárat, de ez az év folyamán még bővülhet, frissülhet a rendezvényszervezők által biztosított információk alapján.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap februári száma
Film készül Boldog Brenner János életéről, elfogadták a költségvetést, megújulhat a Városi Sporttelep főépülete, nevezetes évfordulók februárban - egyebek közt ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap februári számában.

Koronavírus-járvány a gyermekek körében
Már két éve együtt élünk a koronavírus-járvánnyal, de ennyi megbetegedést még nem tapasztaltunk gyerekeink körében, mint a januári hónapban. Nem volt ritka a napi 80-90-es forgalom a rendelőben. Majdnem mindenkit teszteltünk, és zömében pozitív volt az eredmény. Valószínűleg a fertőzést a koronavírus omikron változata okozta.

KÖZLEMÉNY
Tisztelt Szentgotthárdiak!
A napokban jelent meg városunkban a "Gotthárd Info" című, ingyenesen terjesztett dokumentum és jutott el sok szentgotthárdi háztartásba. A dokumentumot többen is Szentgotthárd Város Önkormányzata által közpénzből kiadott kiadványaként említették nyilvános fórumokon is. Közöljük a Tisztelt Szentgotthárdiakkal, hogy a „Gotthárd Info"-t nem Szentgotthárd Város Önkormányzata készítette, nem az önkormányzat jelentette meg és nem az önkormányzat finanszírozta.
Tisztelettel:
Szentgotthárd Város Önkormányzata

Hálózatos fejlesztésekre számítanak a jövőben - Interjú Huszár Gábor polgármesterrel
Január végén elfogadták Szentgotthárd költségvetését, a 2021-es évről és a tervekről kérdeztük Huszár Gábor polgármestert.

Februári oltási akciónapok
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel februárban is több oltási akció lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett a háziorvosok rendelési időben folytatják az oltást.

Családi értéktár vetélkedő, szentgotthárdiakkal
A Vas Megyei Önkormányzat vetélkedőt hirdetett Vas megyei családok számára a Vas Megyei Értéktárban szereplő szellemi, tárgyi, épített, kulturális örökségünk, természeti értékeink széles körű megismertetésének, valamint a nemzeti értékek megőrzésének, bemutatásának céljával. Szentgotthárdról három család nevezett, Csilinkó László családjával a 3. helyen végzett.

Elhunyt Dr. Gaál Zoltán
Elhunyt a Pannon Egyetem korábbi rektora, a szentgotthárdi születésű Dr. Gaál Zoltán professzor.

Megújulhat a Városi Sporttelep főépülete
A Városi Sporttelep főépületének felújítását tervezik, a megvalósításra pályázatot állított össze az önkormányzati hivatal. A Kossuth Lajos utcában lévő sporttelep a térség legnagyobb létesítménye, egyben a Szentgotthárd Városi Sportegyesület székhelye is.

Ülésezett a képviselő-testület, elfogadták a költségvetést
Idei évi első rendes testületi ülését tartotta Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Beszámolók, pályázati lehetőségek és ingatlanügyek is a testület elé kerültek.

Működnek a közösen fenntartott szolgáltatások – beszámoló a társulási munkáról
A térség tizenhat települését tömörítő Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás önkormányzatai nem csupán egyes közszolgáltatások ellátására szövetkeztek, de intézményeket is közösen tartanak fenn: óvodákat, bölcsődét, a szentgotthárdi Városi Gondozási Központot és a Család- és Gyermekjóléti Központot is – tavasztól pedig egy újabb tagintézményt.

Tévéfilmsorozat készül Boldog Brenner János életéről - Aláírták az együttműködési megállapodást
Tavaly ősszel kereste meg Szentgotthárd Város Önkormányzatát Szilágyi Andor rendező és Rozsnyay Károly line producer azzal, hogy egy hét részes tévéfilmsorozatot szeretnének készíteni Boldog Brenner János életéről „Legyetek szeretettel" címmel.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap januári száma
Karácsony Határok Nélkül, rendhagyó szalagavató, jótékonysági akciók, képviselő-testületi ülés, sport - egyebek közt ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap legújabb számában.

Rendkívüli ülést tartott a Képviselő-testület
Több téma kapcsán 2022. január 12-én rendkívüli ülést tartott Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Babautalvány
Szentgotthárd Város Önkormányzata 2022-ben is szeretne kedveskedni a helyi újszülötteknek egy kis ajándékkal.

Beszámoló az előző hónap sporteseményeiről
Beszámolunk az előző hónapban történt szentgotthárdi sporteseményekről. A havi hírekben boxról, tekéről, kézilabdáról, labdarúgásról és atlétikáról olvashatnak az érdeklődők.

Közétkeztetés lemondása - Fontos információ!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a közétkeztetés lemondását 2022. január 10-én és 11-én délután (12.00 órától) a +36-94-553-072-es telefonszámon tudják megtenni.

Januári oltási akciónapok
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkérte arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.

Változás a szelektív a és a zöldhulladék gyűjtések időpontjában
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatása értelmében a szelektív (sárga és kék zsákos) és zöldhulladék (barna hulladékgyűjtő edény) gyűjtési napok a 2021. évhez képest módosulnak 2022-ben.

Megtartotta idei utolsó ülését a Képviselő-testület
Idei utolsó testületi ülését tartotta Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendi pontok elfogadását követően egy rövid ünnepségre került sor, Lang Rezsőné vehette át a „Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat”.

Költségvetés és új minibölcsőde – idén utoljára üléseztek a térség polgármesterei
December 14-én este tartotta idei utolsó ülését a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás. Elsőként a szervezet gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről szóló tájékoztató került terítékre, amely valamelyest támpontot jelentett a második napirendi pont, a jövő évi költségvetés előkészítéséhez is.

Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat kapott Lang Rezsőné
Az idei utolsó képviselő-testületi ülés keretében adta át Huszár Gábor polgármester a "Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díjat" Lang Rezsőnének, több évtizedes lelkiismeretes és önzetlen munkájának elismerése és megbecsülése jeléül.

Kedvcsináló a téli szünetre – játszd újra a szentgotthárdi csatát!
Az 1664-es szentgotthárdi csatához és vasvári békéhez kötődő, azok körülményeit, résztvevőit, a kor hagyományos haditechnikai jellemzőit felvonultató, professzionális társasjáték izgalmas szórakozást nyújthat a téli szünetben is.

Megjelent Dr. Kozma Ferenc, egykori rábakethelyi plébános naplója
Dr. Kozma Ferenc egykori rábakethelyi plébános 1945-től 1959-ig vezette a rábakethelyi plébániát. A visszaemlékezések szerint fellendítette a helyi hitéletet, látogatta a családokat, újjászervezte a vallási közösségeket.

A kiskerti övezet fejlesztésére nyert támogatást az Önkormányzat
December 9-én tartották azt a sajtótájékoztatót, melyen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Huszár Gábor polgármester közösen ismertették a város legutóbbi sikeres pályázatát.

Új sírkövet állítottak Mathiász Artúrnak, a gimnázium egykori igazgatójának
Halálának 65. évfordulóján, december 6-án szentelték fel Mathiász Artúr új síremlékét a szentgotthárdi temetőben. Szép számmal gyűltek össze az alkalomból, a gimnázium képviselői és a Honismereti Klub tagjai mellett más érdeklődők is tiszteletüket tették az eseményen.

Ünnepek körüli munkarendváltozás a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatalban
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2021. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 14/2020. (V.13.) ITM rendelet alapján munkarendváltozás lesz a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal valamennyi szervezeti egységében.

Ünnepek körüli nyitvatartási rend a Kormányablaknál
Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy a decemberi munkanap-áthelyezések miatt MÓDOSUL A NYITVATARTÁSI REND a Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatalában.

Lezárult a szentgotthárdi ipari park alapinfrastruktúrájának fejlesztése c. projekt
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Szentgotthárdi Ipari Park fejlesztésére irányuló projekt. A szakszerű kivitelezési munkák befejezésének eredményeképp elkészült Vas megye legnagyobb ipari alapinfrastruktúra fejlesztési beruházása. Az átadóra - az esős időjárás miatt - a Refektóriumban került sor, amelyen Huszár Gábor polgármester és V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője ismertette a projekt részleteit és eredményeit.

Beszámolók és ingatlanügyek is napirendre kerültek
Több mint húsz napirendi pont került a képviselő-testület elé a novemberi ülésen, amelyet az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően maszkban tartottak meg.

Meghosszabbították az oltási akcióhetet
A kormány meghosszabbította az oltási akciót, így városunkban a hét folyamán a Rendelőintézet Szentgotthárd (9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 18.) intézményében december 1-2. (szerda, csütörtök) 08.00-16.00 óra között tudják beoltatni magukat.

Tegyen ellene, hogy Önt ne a tűzoltók riasszák fel álmából az éjszaka közepén!
Mutassunk példát, tartsuk be a szabályokat ezzel is megelőzve a lakástüzeket! A fűtési szezonnal párhuzamosan megnő a lakástüzek száma is. Az elmúlt hét folyamán az országban több halálos kimenetelű lakástűzhöz riasztották a tűzoltó egységeket. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtött néhány szabályt, amelyek betartásával és néminemű odafigyeléssel a tűzesetek megelőzhetőek.

Adománygyűjtés és adventi vásár a Szentgotthárd Spa & Wellnessben
2021. november 19. és december 19. között adománygyűjtést szervez a fürdő a kőszegi és a gencsapáti gyermekotthonoknak, emellett pedig minden adventi hétvége szombatján kézműves vásárral várják a látogatókat.

Tájékoztatás faápolási munkákról
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2021. november 23-25-i napokon, 8.00-16.00 közötti időszakban a Szabadság téri ligetben Szentgotthárd Város Önkormányzata vállalkozó igénybevételével faápolási munkákat végeztet.

Jövő héten lesz az Oltási akcióhét
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. Városunkban a jövő hét folyamán a Rendelőintézet Szentgotthárd (9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 18.) intézményében hétfőn 7.00 és 16.00, szerdán és csütörtökön pedig 8.00 és 16.00 óra között tudják beoltatni magukat.

Fűts okosan!
A légszennyezettség az egyik legjelentősebb egészségügyi kockázati tényező. A levegőminőség javítása, a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentése közös érdekünk. Nem mindegy, hogy mivel és hogyan fűtünk. A "Fűts okosan" oldal segítséget nyújt abban, hogy milyen tüzelőanyagot, milyen módon használjon fűtésre és tippeket ad a környezetszennyező és egészségre ártalmas hatások minimalizálására, továbbá a fűtési kiadások csökkentésére.

Merre tovább? - Pályaválasztási nap Szentgotthárdon
November 11-én immár 5. alkalommal szervezte meg Szentgotthárd Város Ifjúsági Tanácsa a Pályaválasztási napot, amelynek célja, hogy segítsen eligazodni a képzési kínálatok között a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak.

Beszámoló az előző hónap sporteseményeiről
Beszámolunk az előző hónapban történt szentgotthárdi sporteseményekről. A havi hírekben atlétikáról, futsalról testépítő versenyről, extrém kerékpározásról olvashatnak az érdeklődők.

Katalin bál

Nyílt nap a kaszagyárban
Újabb nyílt nap lesz a szentgotthárdi kaszagyárban 2021. november 21-én, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Részletek a plakáton!

Biokertész leszek!
Ökológia kertművelés - A kertészet alapjaitól a termelésig bio szemléletben témakörben 8 alkalomból álló képzést - novembertől májusig - szervez a Vasvár Népfőiskola. A havi 1 alkalommal történő képzés az elméleti információk átadása mellett, gyakorlati részeket is tartalmaz.

Járványügyi intézkedés a hivatalban
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy 2021. november 8. napjától (hétfőtől) a hivatal épületében az ügyfélfogadás során (az ügyfélnek és az ügyintézőnek is) kötelező a maszk viselése.
Szíves megértésüket köszönjük!
Huszár Gábor
polgármester

Elismerésben részesült a Rendelőintézet Szentgotthárd
A Vas Megyei Védelmi Bizottság emlékérmeket és elismerő okleveleket adott át a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő intézmények képviselőinek, orvosoknak, egészségügyi és hivatali dolgozóknak a megyeháza dísztermében 2021. október 27-én.

Ismét nyílt napok a kaszagyárban!
A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét lesznek nyílt napok a szentgotthárdi kaszagyárban! Részletek a plakáton!

Ülésezett a képviselő-testület, elismerés átadására is sor került
A napirendi pontok előtt ismét kitüntetés átadására került sor a képviselő-testületi ülés keretében. Csörnyi Zoltánné több évtizedes munkájának elismeréseként az „Idősek az idősekért" díjat vehetett át Huszár Gábor polgármestertől.

Üléseztek a térség polgármesterei
Október 27-én este tartotta soron következő ülését a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás.

Idősek az idősekért díjat kapott Csörnyi Zoltánné
Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az idei évben Csörnyi Zoltánné részére ítélte oda az Idősek az idősekért díjat több évtizedes, lelkiismeretes és elhivatott munkájának elismeréseként. A díj átadására ma délután, a képviselő-testületi ülés keretében került sor.

Kiállítással, koszorúzással ünnepelték az ’56-os forradalom és szabadságharc évfordulóját
Szentgotthárdon, október 21-én a Pável Ágoston Múzeumban a „65 éve történt – a szabadság napjai Szentgotthárdon” címmel rendezett kiállítással, filmvetítéssel, ökumenikus szertartással és koszorúzással ünnepelték az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 65. évfordulóját.

Átadták az M80-as autóutat
A Vasszentmihályi völgyhídon adták át az M8 autóút Körmend-Rábafüzes (országhatár) közötti újabb szakaszát október 21-én. Június 3-án már forgalomba helyezték az M8-as autóút első, 6,6 km-es szakaszát a Vasszentmihályi és a Szentgotthárd-Rábfüzesi csomópontok között. A tervek szerint az osztrák határig való csatlakozásra a szomszéd országban épülő S7-es megépüléséig, 2024-ig kell még várni.

Bañistas: a nagyméretű akril festmény dísze lett a fürdőnek
Október 20-án, a festőművész Fodor-Lengyel Zoltán jelenlétében, rövid ünnepségen avatták fel a Szentgotthárd Spa & Wellness fürdő előcsarnokában Bañistas című művét. A mediterrán hangulatú, nagyméretű akril festmény az idén nyáron született, a 20. Szentgotthárdi Szlovén-Magyar Nemzetközi Művésztelepen.

Tájékoztatás vadászatról
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy 2021. október 23-án 08.00 órától 14.00 óráig, a 18-154010 kódszámú vadászterületen, Szentgotthárd környékén a Rába-parti mezőgazdasági területeken, továbbá Szentgotthárd-Máriaújfalu mezőterületein, valamint Farkasfa és Apátistvánfalva mezőterületein apróvadvadászat lesz.

Októberben is üléseznek a bizottságok és a képviselő-testület
Októberben napirendre kerül egyebek közt a közlekedés helyzete, több ingatlanügy és támogatási kérelem, illetve lesz közmeghallgatás is. A bizottságok és a képviselő-testület ülésének pontos programját és időpontjait a mellékletekben találják.

Tájékoztatás hulladékkezelési szolgáltatásokról
Otthonaink felújításánál, épületek bontásánál, létesítmények építésénél keletkezhetnek olyan hulladékok, amelyek nem hasznosíthatóak (építési törmelék), és csak hulladéklerakón helyezhetők el. Emellett a veszélyes hulladéknak minősülő hulladékok (pl.: azbesztpala) pedig csak veszélyeshulladék-lerakón tárolhatók. A Zala-Müllex Kft. erre nyújt biztonságos és szabályos lehetőséget.

TeSzedd! - Szentgotthárdon is
A TeSzedd! - Önkéntesen a Tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. A program idén immár kilencedik alkalommal valósul meg október 18. és 24. között.

Államtitkári látogatás Szentgotthárdon
Péntek délelőtt látogatott városunkba Andrej Čuš, a Szlovén Köztársaság Gazdaságfejlesztési és Technológiai Minisztériumának államtitkára.

Ismételt felhívás vendéglátóhely üzlettípusok bejelentési kötelezettségére
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerint 2021. január 1. napjától a vendéglátó üzleteket üzlettípusokba kell sorolni. Az egyes üzlettípusokat és azok jellemzőit a Korm. rendelet 4. melléklete határozza meg.

Újabb együttműködés az oktatás fejlesztése érdekében
Tegnap Szentgotthárdon láttuk vendégül Szövényi-Lux Mártont, a Festo Automatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját és munkatársait. A cégcsoport az Ipar 4.0-ás megoldások és didaktikai technológiák világszerte meghatározó fejlesztője.

Áramszünet!
Az E.ON Zrt. értesíti az érintetteket, hogy Szentgotthárdon, 2021. október 13-án 08:00 óra és 11:00 óra között az alábbi ingatlan esetében áramszünet lesz: Háziorvosi rendelő - Rákóczi utca 5.

Gyermekeket és időseket is szállít majd - új gépjárművet kapott a Városi Gondozási Központ
A támogató szolgálat feladatellátáshoz használhatja az intézmény az új autót, amelynek megvásárlásához a térség településeiből álló Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás biztosította a fedezetet.

Megtörtént az óvoda fűtéskorszerűsítése
A nyár folyamán kapott pozitív elbírálást a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal által idén tavasszal benyújtott pályázat. „A szentgotthárdi Játékvár Óvoda infrastruktúra-fejlesztése” című projekt az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó pályázati felhívás keretében nyert kedvező elbírálást. Az elnyerhető maximális, azaz 50 %-os támogatásból (11,35 millió Ft) támogatásból és ugyanennyi önerőből az intézmény régebbi épületrészeinek a fűtéskorszerűsítése megtörtént, egy gyermekmosdó-öltöző felújítására pedig a közeljövőben kerül sor.

Bursa Hungarica 2022.
Szentgotthárd Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja 2022. évi fordulójára a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatot.

Szakmai konzultáció az Országos Szlovén Önkormányzat szervezésében
2021. október hó 11. napján (hétfő) 11 órai kezdettel az Országos Szlovén Önkormányzat székházában (9985 Felsőszölnök, Templom út 8.) egy előzetes szakmai konzultációra kerül sor a Pénzügyminisztérium Területfejlesztési Tervezési Főosztály munkatársainak részvételével, amelyre várják a potenciális pályázókat is több témában!

Operett esttel köszöntötték az idősebb korosztályt
Szentgotthárdon október elsején a Színházban ünnepelték az Idősek Világnapját. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezésében az Orfeum Vándorszínpad társulata adott műsort.

Épül a szentgotthárdi bringapark!
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal által összeállított és koordinált pályázatnak köszönhetően már szeptember második hetében megkezdődött a BMX freestyle park kivitelezése a városi sporttelepen. A földmunkák lassan a végéhez közelednek, már csak az aszfaltburkolat elhelyezése van hátra. A tegnapi nap folyamán a LED világítást telepítették a szakemberek, így már ez a fázis is elkészült. Az eszközök gyártása is folyamatban van, legkésőbb november közepére várható ezek megérkezése.

Új belvárosi sétány épült a Rába parton – a végéhez ér az árvízvédelmi projekt
Szeptember 30-án, Körmenden tartották az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával megvalósuló 3,590 milliárd forintos Rába-völgy projekt záró rendezvényét. A beruházás legfőbb célja, hogy komplex árvízvédelmi fejlesztésekkel javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága.

Modern aszaló berendezésekkel segítik a helyi zöldség, gyümölcs feldolgozását
Október elsején, Szentgotthárdon a Zöldfa vendéglő teraszán házi befőző automata készülékeket adott át a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Magyar Asszonyok Érdekvédelmi Szövetsége. A berendezésekkel a helyben termelt zöldségek, gyümölcsök feldolgozását kívánják elősegíteni. Szentgotthárdon az id. Pochárn Miklós Kertbarát Egyesület kapott aszalót, amit közösségi célokra is használnak majd.

További időpont a kaszagyári nyílt napok keretében
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a fokozott érdeklődésre való tekintettel még egy újabb időpontban várjuk a látogatókat a kaszagyárban.

Felhőtlen ünnep a Nemzetiségek összefogásának napján
Határon innen és határon túl címmel, első alkalommal rendezte meg a Nemzetiségek Összefogásának Napját a Pannon Kapu Kulturális Egyesület. Szeptember 26-án a Várkertben tartott programon főzőverseny, kulturális műsor mellett a Zöld Szentgotthárd önkormányzati elismerését is átadták.

Újabb időpont a kaszagyári látogatásra
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a 2021. október 17-i, vasárnapi nyílt nap keretében még egy turnusban várjuk a látogatókat a kaszagyárban.

Nyílt napok a kaszagyárban
Szentgotthárd Város Önkormányzata nyílt napokat szervez a lakosság számara a szentgotthárdi kaszagyárban, amelynek keretében az érdeklődők megtekinthetik a felújításra váró területet.

KINCS, AMI VAN! - családi vetélkedő
Mi a közös az őrségi tökmagolajban, a csíksomlyói búcsúban és Erős Pistában? Nos, mindhárom felbukkanhat abban a sokszínű vetélkedőben, amelyet a Vas Megyei Önkormányzat szervez négyfős családi csapatok számára. A 4 forduló kérdései, feladatai Vas és Hargita megyék értéktárába felvett különlegességeket, valamint hungarikumokat idéznek meg. A résztvevők értékes ajándékokat, a döntő legjobbjai Hargita megyei utazást nyernek.

Díjak átadása, ingatlanügyek, beszámolók - Ülésezett a képviselő-testület
A nyári ülésszünetet követően ismét ülésezett a képviselő-testület. A napirendek előtt kitüntetések és elismerések átadására is sor került. Variné Trifusz Mária Arany Díszoklevelet kapott, Mesics József Szentgotthárd Testnevelési és Sport Díjban részesült, Lukács Zoltán rendőr alezredes pedig az „Év Szentgotthárdi Rendőre" kitüntető címet vehette át.

Lukács Zoltán rendőr alezredes lett az "Év Rendőre" Szentgotthárdon
Lukács Zoltán rendőr alezredes, a Szentgotthárdi Rendőrőrs Rendészeti Alosztályának vezetője lett az Év Rendőre Szentgotthárdon. Az oklevelet és a dísztőrt a szeptemberi képviselő-testületi ülésen vehette át Huszár Gábor polgármestertől és Horváth Tibortól.

Szentgotthárd Testnevelési és Sport Díjban részesült Mesics József
Az augusztus 20-i ünnepségen egészségi állapota miatt nem tudta átvenni a kitüntetést Mesics József, így a szeptemberi képviselő-testületi ülésen adta át részére a díjat Huszár Gábor polgármester.

Arany Díszoklevelet kapott Variné Trifusz Mária
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint a Szombathelyi Tanítóképző Intézet jogutódja Variné Trifusz Mária részére Arany Díszoklevelet adományozott, amelyet Huszár Gábor polgármestertől vehetett át a szeptemberi képviselő-testületi ülésen.

Közel 50 millió forint a helyi sportra
Szentgotthárd Város Önkormányzata a sportra szánt költségvetéséből 8 millió forintos keretet biztosít a versenysport közvetlen támogatásra. Az idei támogatásokat két részletben utalják, áprilisban már 4.3 millió Ft támogatást osztottak fel a helyi sportegyesületek között.

I. Szentgotthárdi Nemzetközi Ifjúságügyi Kerekasztal
Szentgotthárd Város Ifjúsági Tanácsa a tavalyi évben ünnepelte az 5 éves jubileumát, amit egy nemzetközi ifjúságügyi kerekasztal rendezvénnyel szerette volna megünnepelni. Az akkori tervet sajnos keresztülhúzták a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások, így csak idén, 2021. szeptember 16-án tudott megvalósulni az esemény.

Krúdy, Karinthy, Latinovits - tematikus filmnapokat tartottak a moziban
Születésének 90. évfordulóján három estén át emlékezett Latinovits Zoltánra a Csákányi László Filmszínház és a Szentgotthárdi Filmklub. Első nap az Utazás a koponyám körül, második nap az Alfa Rómeó és Júlia, szombaton pedig a Szindbád című klasszikust láthatta a közönség.

Szeptemberben ismét ülésezik a képviselő-testület
A képviselő-testület szeptember 15-i ülésén napirendre kerül egyebek közt a környezetvédelmi beszámoló, több ingatlanügy, és kitüntetések adományozását tárgyaló előterjesztés is.

Indul a 2021-es edényazonosító matricák ellenőrzése
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hulladékgyűjtő autó járattervének megfelelően, 2021.09.20-tól Szentgotthárd településen a szolgáltató megkezdi az edényazonosító matricák ellenőrzését. A matrica nélküli edények ürítése - a mellékelt információs plakát szerint - ezen időponttól elmaradhat.

Alzheimer Café Szentgotthárdon
Szeptember 3-án, a szentgotthárdi önkormányzati hivatal Refektóriumában Alzheimer Cafét indítottak. A program indulásáról dr. Klósz Beáta, a Rendelőintézet vezetője tájékoztatott.

A két állam elnöke volt a díszvendége a szlovének szövetsége jubileumi ünnepségének
Harminc évvel ezelőtt alapították a Magyarországi Szlovének Szövetségét. Szeptember 4-én, a szentgotthárdi évfordulós ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök, és Borut Pahor a Szlovén Köztársaság elnöke. A két államelnök először a Hotel Lipában találkozott, majd a Színházban mondott beszédet a jubileumi évfordulón.

Ünnepi megemlékezés Szentgotthárdon és Jennersdorfban
Szeptember 4-én, szombaton Szentgotthárdon és Jennersdorfban is megemlékeztek IV. Károly, az utolsó magyar király visszatérési kísérletének 100. évfordulójáról emléktábla avatással, koszorúzással, könyvbemutatóval és kulturális műsorokkal.

Meghívó ünnepi megemlékezésre IV. Károly visszatérési kísérletének 100. évfordulóján
Szentgotthárd Város Önkormányzata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2021. szeptember 4-én 12.30 órakor a szentgotthárdi vasútállomáson tartandó könyvbemutatóval egybekötött ünnepi megemlékezésre.

Újabb egyeztetésre került sor a Soproni Egyetemmel
Koszár András alpolgármester a tegnapi nap folyamán Sopronban egyeztetett a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánjával, Dr. habil. Széles Zsuzsannával. A találkozón az együttműködés több területét is érintették.

Szentgotthárdi teke világbajnoki sikerek
Augusztus 22-én kezdődött és augusztus 26-án fejeződött be a szlovéniai Kranjban és Kamnikban az U18-as lány és fiú tekevilágkupa és -világbajnokság. A szentgotthárdi színeket Cserpnyák Martin, Karba Noel és Karba Bálint képviselték. Az ifjú tekések hatalmas sikert értek el a szlovén világeseményen.

Projektbemutató konferencia a Motivage program eredményeiről
A Gotthard Therme Hotel & Conference**** adott otthont a MURABA ETT szervezésében megvalósult sajtónyilvános projektbemutató konferenciának, amely a Motivage projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit vette górcső alá. A jelenlévők zárásként egy izgalmas előadást is hallhattak a pedelec (elektromos rásegítésű kerékpár) használatáról.

Együtt, közösen a szociális szféráért
Ma délelőtt került sor arra az eseményre, amely a Muraba Európai Területi Társulás szervezésében zajlott a szlovéniai Lendván, ahol városunkat Labritz Béla alpolgármester és Papp Bálint a Muraba ETT igazgatója képviselte. A rendezvény a Motivage pályázat keretében valósult meg.

XIV. Teke Világbajnokságon a szentgotthárdi tekések
A szlovéniai Kranj ad otthont az idei U18-as és U23-as Teke Világbajnokságnak, ahol ismét több szentgotthárdi sportoló kapott válogatott meghívót. A versenyen több, mint 10 ország legjobb utánpótlás versenyzői vesznek részt augusztus 21-26. között, hazánkból 6 lány és 9 fiú verseng az U18-as világeseményen.

Városi ünnepség – Kitüntetések átadására is sor került
Ma délelőtt a hagyományokhoz híven Szentgotthárd Város Fúvószenekara várta az érkezőket a Nagyboldogasszony templom előtt, majd a szentmisét követően kezdetét vette városi ünnepség, amelynek keretében a „Szentgotthárd Testnevelési és Sport Díját", valamint a „Szentgotthárd Városért" kitüntetést is átadta Huszár Gábor polgármester.

FELHÍVÁS Gázvezeték rendszer karbantartásáról
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. (továbbiakban: Üzemeltető) tájékoztatása alapján értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az üzemeltető előreláthatólag 2021. augusztus 25-26-án 08:00 – 18:00 óra között fáklyázással járó karbantartási munkát fog végezni a Körmend-Szentgotthárd DN300 gázvezeték rendszeren.

Szentgotthárdi siker a szekszárdi Íjász Európa- és Világbajokságon
Több mint 500 versenyző részvételével rendeztek háromdimenziós (3D) íjász Európa- és Világbajnokságot augusztus 9-14. között Szekszárdon. 12 országból érkeztek versenyzők a rangos íjász rendezvényre, a legnépesebb náció természetesen a magyar volt, ahonnan közel 250-en neveztek.

Ősbemutató Szentgotthárdon – már zajlanak a próbák!
A Weöres Sándor Színház és Szentgotthárd Város Önkormányzata nemrég megállapodást kötött egymással. Az együttműködés nem előzmény nélküli, hiszen a korábbi években már szoros kapcsolat alakult ki a város és a színház között. Egy hét múlva a szombathelyi és a soproni színház koprodukciójaként érkezik Szentgotthárdra Az ÍGÉRET FÖLDJE című történelmi királydráma, felolvasószínházi formában.

A Szentgotthárdért Közalapítvány felhívása
Az 1950-es években történt jugoszláviai kémkedési ügyek farkasfai összefüggéseinek kutatására, a kutatás eredményeinek egy tanulmánykötetben történő bemutatására és megjelentetésére, továbbá a kommunizmus helyi áldozatainak emlékállítására gyűjt forrást a közalapítvány. A farkasfai származású Németh Imre által kezdeményezett és anyagilag is támogatott projekt megvalósításához az önkormányzat is hozzájárult.

Augusztus 20-án újra kinyit a szentgotthárdi mozi
Hosszú hónapok – közel háromnegyed év – várakozása után 2021. augusztus 20-án (pénteken) 19 órától ismét elkezdődnek a rendszeres vetítések a Csákányi László Filmszínházban és újra csúcsminőségben láthatóak az alkotások.

Álláshirdetés - Gépkocsivezető (Városi Gondozási Központ)
A Városi Gondozási Központ (9970 Szentgotthárd, Arany János út 1.) gépjárművezetői feladatok ellátására 1 fő gépkocsivezető munkakör betöltésére felvételt hirdet, főállásban (heti 40 órában) határozott idejű közalkalmazotti kinevezéssel, ami a helyettesítési időt követően határozatlan idejűvé változik.

Szeretnél ötven / százezer forint zsebpénzt keresni egyetlen dolgozattal?
Ehhez nem kell mást tenned, mint egy jó pályamunkát készíteni a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíj pályázat keretében. A nyertes pályázók munkáit 10 hónapon keresztül 5.000,- Ft/hó (középiskolások részére) illetve 10.000,- Ft/hó (főiskolások/egyetemisták részére) összeggel díjazza Szentgotthárd Város Önkormányzata.

Beszámoló az aktuális sporteseményekről
Beszámolunk a múlt hónapban történt sporteseményekről, amelyek között szerepel teke és labdarúgás.

Nyertes a pályázat – korszerűsítik az óvoda fűtését, gyermekmosdót újítanak fel
Támogatásban részesült a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal által idén tavasszal benyújtott pályázat: „A szentgotthárdi Játékvár Óvoda infrastruktúra-fejlesztése” című projekt az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó pályázati felhívás keretében nyert kedvező elbírálást. Az elnyerhető maximális, azaz 50 %-os támogatásból (11,35 millió Ft) támogatásból és ugyanennyi önerőből az intézmény régebbi épületrészeinek a fűtéskorszerűsítésére, továbbá egy gyermekmosdó-öltöző felújítására kerül sor.

Megújult a mozi vetítéstechnikája – hamarosan indulnak a filmek!
A Csákányi László Filmszínház 2013-ban tért át a digitális vetítésre, azóta a 2D és 3D filmek kiváló minőségű bemutatására alkalmas a helyi vetítéstechnika. Magyarországon elsőként a szentgotthárdi moziban alkalmazták az Xpand passzív szemüveges verziót a 3D filmek esetében.

Örömmel játszhatták újra a város történelmét
Július végén újra megrendezhették a Szentgotthárdi Történelmi Napokat. Ismét volt felvonulás, megjelentek a harcosok, hogy újravívják az 1664-es szentgotthárdi csatát, felnőttek és gyermekek is találtak kedvükre való szórakozást ezen a nyári hétvégén. A programokat a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezte, a szentgotthárdi önkormányzat támogatásával.

Felemelő élményt nyújtottak a kórusok a Nagyboldogasszony templomban
A Szentgotthárdi Történelmi Napokra a városba látogatott a Csíkborzsovai Férfikórus 16 tagja. Az énekeseket Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere is elkísérte. Megrendítő és feledhetetlen élményt nyújtott a Nagyboldogasszony templomban az erdélyi kórus és Szentgotthárd Város Vegyeskarának hangversenye július 31-én este. Ványolós András és Soós János vezényelt, Medgyes Szilvia szólót énekelt.

Fókuszban Szentgotthárd értékei – Kiállítás-megnyitóra és könyvbemutatóra gyűltek össze az érdeklődők
Még tavaly nyújtott be pályázatot a Hungarikum Főosztály felhívására az önkormányzat, amely pozitív elbírálásban részesült, így megszülethetett a szentgotthárdi értékeket bemutató hagyományos és virtuális tárlat mellett a múzeumot népszerűsítő kisfilm, valamint a Szentgotthárd nevezetes helyeit bemutató könyv is. A kiállítás-megnyitón és a könyvbemutatón is szép számmal vettek részt.

Tájékoztatás háziorvosi rendelő főbejáratának átalakításáról
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi rendelő főbejárat átalakítási munkáit fejezte be a Kivitelező. A felnőtt háziorvosi rendelőket újra a megszokott bejáraton keresztül közelíthetik meg.

III. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. július 26-án (hétfő) 00.00 órától 2021. július 30-án (péntek) 24.00 óráig III. fokú hőségriadó van érvényben.

Nyert a pályázat! A városrészekre is kiterjedően újul meg a városi csapadékvíz-elvezető rendszer
Idén tavasszal nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című, TOP-2.1.3-16 kódszámú felhívásra, amelynek célja egyebek közt a települések belterületi csapadékvíz-elvezetési és gazdálkodási rendszerének kialakítása is. A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai által összeállított pályázat pozitív elbírálásban részesült, így megvalósulhat a szentgotthárdi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése.

Járdafelújítással, közvilágítással kapcsolatos kérdések is érkeztek az online polgármesteri fogadóórára
Ismét kérdezhettek a városlakók az online polgármesteri fogadóóra keretében. A járdafelújítást, közvilágítást és közlekedést érintő kérdések mellett testvérvárosi kapcsolat kialakításának lehetőségeiről, valamint a Nagyboldogasszony templom előtti szobor feliratozásáról is érdeklődtek a kérdezők.

Csatazaj, felvonulás, hagyományőrzők – Ismét megelevenedik a történelem Szentgotthárdon
Július utolsó napjaiban újra nyüzsgés költözik a város szívébe, a Szentgotthárdi Történelmi Napok színes, változatos programokkal várja majd az érdeklődőket több helyszínen. A hagyományos programelemek – felvonulás, hagyományőrző bemutatók, a csata újra játszása – mellett újdonságokkal is találkozhatnak majd a rendezvényre ellátogatók.

Szentgotthárdi sikerek Budapesten
Július 11-én tartották a Telekom Vivicittát, az első igazán nagy létszámú hazai futóversenyt a korlátozások után. A megszokott időponttól eltérően nyáron rendezték a versenyt, mivel a korlátozások miatt az eredeti időszakban nem kerülhetett sor hasonló versenyre.

Megérkeztek a könyvek!
Az Önkormányzati Hivatal és a Honismereti Klub által benyújtott és elnyert HUNGARIKUM pályázat keretében készült el a Csuk Ferenc és Horváth Zsuzsanna által írt "Szentgotthárd nevezetes helyei egykor és ma" című kiadvány.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap júliusi száma
Lapunk júliusi számában olvashatnak a végzősök ballagásáról, a Weöres Sándor Színház és a város között létrejött együttműködési megállapodásról, a Szerelmesek Fesztiváljáról, a hosszú szünet után megtartott első képviselő-testületi ülésről és sporteseményekről is.

Szeretnél ötven / százezer forint zsebpénzt keresni egyetlen dolgozattal? - Széll Kálmán tanulmányi ösztöndíj pályázat
Ehhez nem kell mást tenned, mint egy jó pályamunkát készíteni a Széll Kálmán Tanulmányi Ösztöndíj pályázat keretében. A nyertes pályázók munkáit 10 hónapon keresztül 5.000,- Ft/hó (középiskolások részére) illetve 10.000,- Ft/hó (főiskolások/egyetemisták részére) összeggel díjazza Szentgotthárd Város Önkormányzata.

Beszámoló az előző hónap sporteseményeiről
Beszámolunk az előző hónapban történt szentgotthárdi sporteseményekről. A havi hírekben atlétikáról, boxról, íjászatról és egyéb sporteseményekről olvashatnak az érdeklődők.

II. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. július 13.-án (kedd) 00.00 órától 2021. július 15.-én (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú hőségriadó van érvényben.

Élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomba hozatalával kapcsolatos változások
2021. július 1-jétől hatályát veszti az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet. Tehát megszűnik a rendelet mellékletében felsorolt élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomba hozatalához szükséges különengedélyezési eljárás.

Szerelmesek Fesztiválja 2021
A hosszú bezártság után 2021-ben ismét megrendezték a Szerelmesek Fesztiválját. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület válogatott programokat kínált ebben a három napban. A hétvége folyamán nem csak kulturális, zenés és ismeretterjesztő előadások várták az érdeklődőket, hanem bekapcsolódtak a vendéglátóhelyek is. Az éttermekben külön, erre a hétvégre összeállított szerelmes menüket lehetett választani.

Vasúti menetrend tervezetek véleményezése
Tisztelt Utazó Közönség! Az idén első alkalommal indul útjára a vasúti menetrend tervezetek véleményezése, melyben számítanak értékes visszajelzéseikre!

Együttműködési megállapodást kötött a Weöres Sándor Színház és Szentgotthárd Város Önkormányzata
Hangsúlyozva elkötelezettségüket a magyar és az egyetemes kultúra, a művészetek, ezen belül a színjátszás és irodalom értékeinek népszerűsítése iránt, a Weöres Sándor Színház és Szentgotthárd Város Önkormányzata együttműködési megállapodást kötött egymással.

III. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság! A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. július 7 (szerda) 12.00 órától 2021. július 9. (péntek) 24.00 óráig III. fokú hőségriadó van érvényben.

Online polgármesteri fogadóóra
Ismét jelentkezünk online polgármesteri fogadóórával, amelynek keretében várjuk a lakosság széles körét érintő kérdéseiket. Huszár Gábor polgármester a feltett kérdésekre videóüzenetben fog válaszolni.

Nyolc hónap után ismét ülésezett a képvieslő-testület
Hosszú idő után ülésezett ismét a megszokott formában Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendek előtt a két ülés között történt eseményekről röviden, összefoglalva beszélt a polgármester, illetve a képviselők.

A gimnáziumról szlovén nyelven készült könyv
A szentgotthárdi gimnázium és annak jelentősége a szlovén vidéken címmel készült könyv, amelynek bemutatóját június 7-én a Szlovén Köztársaság szentgotthárdi főkonzulátusán tartották.

Villanyszerelő eszközöket adományozott a szentgotthárdi motorgyár
Június 28-án, villanyszerelés gyakorlásához szükséges eszközöket adományozott a Stellantis csoporthoz tartozó szentgotthárdi motorgyár a Vas Megyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikumának.

Megérkeztek a város saját rendezvény kordonjai
A városi rendezvények infrastrukturális oldala az elmúlt években jelentősen fejlődött. Az önkormányzati hivatal által összeállított pályázatoknak köszönhetően – többek között – saját színpadfedést és mobil színpadot is be tudott szerezni a város, ezzel is csökkentve az ezek bérletével együtt járó mindenkori kiadásokat.

Kiadják Dr. Kozma Ferenc, egykori rábakethelyi plébános naplóját
Dr. Kozma Ferenc egykori rábakethelyi plébános naplójának kiadásának költségeihez az Önkormányzat közel 1 millió forint támogatást biztosít. A plébános/esperes 1945-től 1959-ig vezette a rábakethelyi plébániát.

Lakossági tájékoztató
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szentgotthárdi Járási Hivatal Kormányablak Osztálya 2021. július 3. napján (szombaton) 7-12 óra között rendkívüli nyitvatartással kizárólag uniós digitális COVIDigazolvánnyal kapcsolatos ügyekben fogadja az ügyfeleket.

Semmelweis napi ünnepség szűk körben
Intézményvezetők, háziorvosok, fogorvosok, valamint a kitüntettettek és családtagjaik részvételével, szűk körben került sor az idei Semmelweis napi ünnepségre a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Refektóriumában. „Szentgotthárd Egészségügyéért és Szociális Ellátásáért Díj”-ban részesült Dr. Nátkai Tamás és Kovács János.

II. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság! A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. június 28-án (hétfő) 12.00 órától 2021. június 30-án (szerda) 24.00 óráig II. fokú hőségriadó van érvényben.

Tájékoztatás Országos ügyfélszolgálati hálózat megnyitásáról
Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Zrt. (továbbiakban: NHKV Zrt.) 2021. májusától bővítette a szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban elérhető ügyfélszolgálati irodák körét.

Újra üléseznek a bizottságok és a Képviselő-testület
Tavaly október óta először üléseznek a bizottságok és jövő kedden képviselő-testületi ülésre sor kerül. A napirendi pontok között szerepelnek beszámolók, ingatlanügyek, üzleti tervek és kitüntetési javaslatok is.

Idén közel 60 millió forintot fordít az önkormányzat a kulturális élet szervezésére - megállapodást írtak alá a rendezvények finanszírozására
A városi kulturális élet szervezését hosszú évek óta a Pannon Kapu Kulturális Egyesület látja el az önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján. A feladatok ellátását a város költségvetése finanszírozza, az aktuális megállapodás szerint évente 39.150.000,- Ft összegben. Ez a támogatás fedezi többek között az egyesületnél foglalkoztatottak személyi költségeit és a színházépület üzemeltetésével együtt járó kiadásokat is.

Kedvcsináló a várkerti tanösvényhez – az egykori, középkori monostor
A ciszterciek mindennapjait bemutató tanösvény egyik állomása az mai színház helyén állt középkori monostort mutatja be. A kifejezetten erre készült látványrajzok szemléletesen ábrázolják az egykori épület megjelenését, nagyságát.

III. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. június 22-én (kedd) 00.00 órától 2021. június 24-én (csütörtök) 24.00 óráig a II. fokú hőségriadó III. fokúra emelkedett.

A Pannon Egyetem szentgotthárdi nyitása volt a Helyben a jövőd program legújabb témája
Ma délelőtt került sor arra a találkozóra a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, melynek célja az Önkormányzat és az Egyetem stratégiai céljainak egyeztetése volt. A programon Koszár András alpolgármester és Papp Bálint stratégiai és fejlesztési ügyintéző képviselte városunkat.

Értesítés munkálatok megkezdéséről a Hársas-tónál
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy e hét folyamán, 2021. június 22. és 25. között a Hársas-tó strand felőli sétányán kábelfektetési munkálatok zajlanak. Kérjük, hogy a sétányt ne használják, mert balesetveszélyes. Ennek befejezéséről és a további munkafolyamatokról értesítjük Önöket.
Megértésüket, türelmüket köszönjük!

Tájékoztatás útzárról
Tájékoztatás
A Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Zrt. az alábbiakról tájékoztatja az érintett lakosságot:
M80 autóút 181+800-188+400 kilométer szelvények között – Vasszentmihályi csomópont - Szentgotthárdi csomópont (Luk Oil benzinkút) között – 2021. 06. 22-én, kedden, 8:00-19:00 óra közötti időszakban útfenntartási munkálatok miatt teljes útzár bevezetésre kerül sor.
A közúti forgalmat a csomópontok zárásával a régi 8.sz. főúton, Vasszentmihály - Rönök- Jakabháza-Rábafüzes elkerülő útszakaszon tudják fenntartani.

II. fokú hőségriadó
Tisztelt Lakosság!
A Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatala tájékoztatása alapján 2021. június 19-én (szombat) 00.00 órától 2021. június 22-én (kedden) 24.00 óráig II. fokú hőségriadó van érvényben.

Nyert a pályázat - Szentgotthárd nevezetes személyeiről kiadvány és állandó kiállítás készül, a jellegzetes épületeinkre információs táblák kerülnek
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal - a Honismereti Klubbal együttműködésben - idén tavasszal egy újabb helytörténeti vonatkozású pályázatot állított össze és nyújtott be. A központi elbírálás során a szentgotthárdi pályázatot támogatásra érdemesnek ítélték.

Koszorúzás Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján
Ma késő délután a zeneiskola előtti emléktáblát koszorúzták meg a résztvevők Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulója alkalmából. Szentgotthárd Város Önkormányzata és az ’56-os Szövetség Szentgotthárdi Szervezete mellett többen is elhelyezték koszorúikat és gyújtottak mécsest.

Tájékoztatás útzárról
A Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Zrt. az alábbiakról tájékoztatja a érintett lakosságot:
M80 autóút 181+800-188+400 kilométer szelvények között – Vasszentmihályi csomópont - Szentgotthárdi csomópont (Luk Oil benzinkút) között – 2021. 06. 17-én, csütörtökön, 8:00-19:00 óra közötti időszakban a Változtatható Jelzésképű Táblák (VJT) elhelyezése miatt teljes útzár bevezetésre kerül sor. A közúti forgalmat a csomópontok zárásával a régi 8.sz. főúton, Vasszentmihály - Rönök - Jakabháza - Rábafüzes elkerülő útszakaszon tudják fenntartani.

Szerettem volna Szentgotthárdot beírni az irodalomba - Beszélgetés Csuk Ferenccel
Csuk Ferenc, februárban töltötte be 80. életévét. Talán nem túlzás, ha azt írjuk, hozzá hasonló, széles érdeklődési körű városlakót nem nagyon ismerünk a mai szentgotthárdiak között. Rajongva szereti szülővárosát, és mindent megtesz azért, hogy sokrétű tudásával szolgálja azt, és továbbadja a fiatalabbaknak is lokálpatriotizmusát.

Minden szentgotthárdi baba támogatásban részesül – az önkormányzat idéntől minden újszülöttet ajándékutalvánnyal köszönt
Szentgotthárd Város Önkormányzata a Szentgotthárdon állandó lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, a törvényes képviselővel együtt életvitelszerűen is Szentgotthárdon lakó, 2020. december 31-ét követően született gyermekek részére a gyermek gondozását segítő természetbeni támogatásként egyszeri 10.000,- Ft értékű ajándékkártyát nyújt.

Bemutató edzés Erdei „Madár” Zsolttal a frissen megalakult helyi ökölvívó klubban
Hiába vonult már vissza, továbbra is az ökölvívás a mindene Erdei Zsoltnak. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, félnehéz- és a cirkálósúly korábbi profi klasszisa edzőként is maximalista, ezt megtapasztalhatták a helyi érdeklődők június 8-án, a VMSZC III. Béla Technikumának betonos sportpályáján, ahol a frissen alakult Őrség Box Club Sportegyesület első bemutató és népszerűsítő edzését tartotta.

Tájékoztatás a háziorvosi rendelő főbejáratának átalakításáról
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Szentgotthárd Város Önkormányzata megbízásából az UTPLAN ’95 Építőipari és Szolgáltató Kft. hamarosan megkezdi a Szentgotthárd, Rákóczi F. utcai háziorvosi rendelő főbejárat átalakítását és az épület előtti térrendezés kivitelezési munkáit.

Fiatal ösztöndíjasainkat köszöntöttük Széll Kálmán születésnapján
178 évvel ezelőtt, 1843. június 8-án született Széll Kálmán, térségünk egykori országgyűlési képviselője. A születésnap apropóján ma délelőtt a polgármesteri tárgyalóban gyűltek össze a 2020-as év Széll Kálmán Ösztöndíj diákjai, akik könyvjutalomban is részesültek az ösztöndíj mellett.

Új távlatok a szentgotthárdi szakképzésben – a Pannon Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást Szentgotthárd Város Önkormányzata
A Pannon Egyetem és Szentgotthárd Város Önkormányzata között hónapok óta folynak azok a háttértárgyalások, amelyek az egyetem képzési struktúrájának biztosítása és eredményeinek felhasználása mellett a város szakképzési rendszerének fejlesztését tűzték ki célul.

Több program várta az érdeklődőket a Nemzeti Összetartozás Napján
Ma délután a Várkertben gyűltek össze a szentgotthárdiak, hogy megemlékezzenek a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A faültetéssel egybekötött programot Reisinger Magdolna kiállításának megnyitója követte a Színházban, este pedig fellobbant az „Összetartozásunk tüze” a Nagyboldogasszony templom mellett.

Gyorsforgalmi útszakaszt helyeztek forgalomba a Nyugat-Dunántúlon
A NIF Zrt. beruházásában 2018 tavaszán kezdődtek meg az M8-as autóút 2x1 sávos 28,9 km-es szakaszának munkálatai. A mai napon átadták az osztrák határhoz közelebbi szakaszt. Az eseményen részt vett V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője, Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, Pékó Tamás, Rönök polgármestere és Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója.

Videósorozattal folytatódik a Helyben a jövőd program
Újabb fontos állomásához érkezett a tavalyi évben útjára indított program, a szervezők ezúttal a helyi vállalkozásoknak szeretnének kedveskedni különféle előadások által.

Kupakgyűjtő szív
Miután több fórumon is felmerült már egy kupakgyűjtő szív létesítésének szükségessége városunkban, így ezt az ügyet felkarolta Szentgotthárd Város Ifjúsági Tanácsa.

Szűk körben köszöntötték a pedagógusokat Szentgotthárdon
A járványhelyzet miatt családias hangulatban, csupán a kitüntetettek és kísérőik, valamint az intézményvezetők részvételével került sor az idei pedagógusnapi ünnepségre, amelynek keretében a jubiláló pedagógusokat és a „Szentgotthárd Közoktatásáért Díjban" részesülőket köszöntötték.

Tizennégy millió forint önkormányzati támogatást kapnak a helyi sportegyesületek a TAO pályázatok megvalósításához
A helyi látványcsapat sportág egyesületek a korábbi években több millió forintot nyertek TAO pályázatokból, amelyekhez a szükséges önrészt Szentgotthárd Város Önkormányzata biztosította. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően idén is jelentős összeg, 13.952.509,- Ft-ot szerepelt az önkormányzati költségvetésben erre a célra.

Vizesblokk épül a zsidai Jó Pásztor-kápolnához
Boldog Brenner János emlékét a Jó Pásztor-kápolna is őrzi a vértanú halála közelében, Szentgotthárd-Zsida városrészen. A kápolnát a Brenner János Emlékhely Alapítvány építtette azon a helyen, ahol a vértanú pap az utolsó útján haladt. Az alapítvány vizesblokkot kíván építeni a kápolnánál, amelynek megvalósításához szükség van a víziközmű-hálózat kiépítésére. A kapcsolódó polgármesteri döntés értelmében Szentgotthárd Város Önkormányzata a víziközmű bekötővezetékek kiépítésére 6.400.000,- Ft-ot biztosít.

Kisebb fejlesztések, beruházások valósulhatnak meg a városrészeken
Még a múlt hónapban fogadta el a polgármester a városrészi keret felosztásához készült szabályzatot, amely egyelőre csak a beruházások, felújítások, fizikai munkálatok megkezdésére, folytatására nyújtott lehetőséget a városrészi önkormányzatok számára. Ezt kihasználva hat városrész nyújtotta be kérelmét és kapott támogatást.

Folytatódnak a fejlesztések a Hársas-tónál – Átadták a munkaterületet
Tavaly ősszel indult a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége koordinálásával az a projekt, amelynek keretében az elnyert több mint 136 millió forintos TOP-os támogatásból három Vas megyei horgásztó mellett a Hársas-tónál is jelentős fejlesztések valósulhatnak meg.

Tájékoztatás egyfős háztartások igazolásával kapcsolatban
Az elmúlt hónapban Szentgotthárd Város Önkormányzata felvette a kapcsolatot a hulladékszállítási közszolgáltatást ellátó STKH Sopron és Térsége Kft-vel annak érdekében, hogy ne kelljen minden egyedülálló, többnyire idős embernek a koronavírus - járvány közepette igazolás után járni, hogy igazolják, valóban egyfős háztartásban élnek.

Jövő keddtől megszűnik az ingyenes parkolás
2021. május 25-től Szentgotthárdon is újraindul a fizető parkolás rendszere. A 2020-as bérletek érvényességi ideje az újraindulás napjától számítva automatikusan 1 hónappal meghosszabbodik, jövő héttől a SZET Szentgotthárdi Kft. irodájában pedig ismét lehet majd parkolóbérletet vásárolni.

Lakossági tájékoztatás kétnyelvű oltási igazolás tárgyában
A kétnyelvű oltási igazolásokkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot:

Megújult színpadtechnika és méltó környezet várja a művészeket a szentgotthárdi Színházban
A Pannon Kapu Kulturális Egyesület - a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal közreműködésével - nyújtott be sikeres pályázatot az „Élhető vidékért - Települések közösségi célú fejlesztése" pályázati konstrukcióban a Színház alsó szinten lévő öltözőinek és hozzá tartozó szociális blokkjainak a felújítására, valamint az elavult színházi hang- és fénytechnikai eszközök beszerzésére.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap májusi száma
20 év után rendeződik a kaszagyár ügye, átadták a ciszter tanösvényt, nyit a fürdő - egyebek között ezekről is olvashatnak a Szentgotthárd c. lap legújabb, májusi számában.

Támogasson szentgotthárdi civil szervezetet
Ajánlja fel Ön is adója 1%-át valamely szentgotthárdi civil szervezet részére! A szentgotthárdi civil közösségek az Ön támogatásával tudják megvalósítani céljaikat, amelyek mindannyiunk számára fontosak.

Díszalma-, díszkörte- és hársfák gazdagítják a város faállományát
Ma reggel V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Huszár Gábor polgármester, Labritz Béla alpolgármester és Varga Péter, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. csoportvezetője egy kislevelű hársfát ültetett el a Nagyboldogasszony templom előtti parkolónál a Településfásítási program keretében.

Térítési díjakról és intézményvezetői kinevezésről is döntött a Társulás elnöke
Mivel az önkormányzati társulások is a képviselő-testületek által átruházott hatáskörben járnak el, a központi útmutatásoknak megfelelően a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás hatáskörébe tartozó döntéseket továbbra is a Társulási Tanács elnöke hozta meg, de előzetesen most is kikérte valamennyi tagönkormányzat véleményét.

Lendületben a pályázatírás – sajtótájékoztatót és tanösvény-átadót tartottak
Szentgotthárd Város Önkormányzata az elmúlt időszakban nem kevés pályázati fejlesztést valósított meg. A munka nem állt meg, a Hivatalban folyamatosan dolgoznak az új projekteken. Huszár Gábor polgármester - V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő jelenlétében - 2021. május 06-án tartott tájékoztatót a pályázati aktualitásokról, amelynek keretében – friss aktualitásként - átadták a ciszterciek mindennapjait bemutató tanösvényt is.

Ma van Gotthárd napja
Május 5-én ünnepeljük Gotthárd napját, amelynek keretében minden évben helytörténeti vetélkedőre hívtuk a szentgotthárdi és környékbeli iskolák felső tagozatos diákjait. Sajnos a megmérettetés idén is elmarad, de Horváth Zsuzsanna tanárnő, a Honismereti Klub tagja összeállított egy érdekes összefoglalót városunk névadójáról - idén így emlékezünk meg e jeles napról.

Zöld Szentgotthárd cím - pályázat
Szentgotthárd Város Önkormányzata a környezetbarát helyi termékek, helyben nyújtott szolgáltatások és helyi hagyományok megőrzésére, népszerűsítésére és elismerésére 2012-ben Zöld Szentgotthárd címet alapított. A cím a Szentgotthárdon vagy Szentgotthárd térségében előállított termékeknek, szolgáltatásoknak, hagyományoknak adható egy évre vagy határozatlan időre.

Zajlik a kolostorépület ablakcseréjének második üteme
A tavalyi évben állított össze pályázatot a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által meghirdetett felhívására, amelynek célja a korábban – a kolostorépület keleti oldalán – megkezdett nyílászárócserék továbbvitele volt. A pályázat pozitív elbírálásban részesült, így László Tibor asztalosműhelyében folytatódhatott a munka, a héten pedig már hozzá is láttak a nyugati oldali belső ablakszárnyak cseréjéhez.

Újabb fejlesztés valósulhat meg Máriaújfaluban
A Máriaújfaluért Egyesület – a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal szakmai közreműködésével – a Városi Civil Alap felhívására pályázatot nyújtott be a városrészi kultúrház homlokzati hőszigetelésének kivitelezésére. Ezzel Máriaújfalu közösségi tere tovább szépülhet.

Várostörténeti fordulópont: húsz év után rendeződik a Kaszagyár ügye
2001-ben kezdődött a Szentgotthárdi Kaszagyár Rt. felszámolása, amely a mai napig sem fejeződött be. Több mint negyvenszer hirdette meg a felszámoló a gyárterület értékesítését, sikertelenül. Az ingatlan pedig azóta is a város központi részén áll elhagyatottan, és a szemünk láttára lesz az enyészeté.

Megkezdődött a közös munka - mentorok segítségével újul meg a városi ifjúsági stratégia
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot állított össze és nyújtott be az Erzsébet Ifjúsági Alap által kiírt "Szakmai/módszertani tanácsadási program települési szintű ifjúsági stratégiai dokumentumok elkészítéséhez" című felhívásra. A kérelem kedvező elbírálásban részesült, az érdemi munka pedig 2021. április 16-án el is kezdődött egy online nyitóbeszélgetéssel.

Tájékoztatás a hulladékszállítást végző szolgáltatóval történt egyeztetésekről
Tisztelt Szentgotthárdiak!
Három hete tájékoztattuk Önöket, hogy Szentgotthárd Város Önkormányzata felvette a kapcsolatot a hulladékszállítási közszolgáltatást ellátó STKH Sopron és Térsége Kft-vel annak érdekében, hogy ne kelljen minden egyedülálló, többnyire idős embernek a koronavírus - járvány közepette igazolás után járni, hogy igazolják, valóban egyfős háztartásban élnek, és ne kelljen a meglévő hulladékgyűjtő edényzetet (kukát) kisebbre cserélni vagy magasabb hulladékszállítási díjat fizetni.

Újraindul a személyes ügyfélfogadás a NAV-nál
A vírushelyzetben elrendelt kormányzati valamint központi rendelkezések miatt átmenetileg lezárt szentgotthárdi NAV kirendeltséget az időközben bevezetett kormányzati enyhítő intézkedések hatására ismét megnyitjuk. Az első ügyfélfogadási nap 2021. április 21. szerda.

Tájékoztatás a közétkeztetés igénybevételéről
A kormány rendelkezésének megfelelően az óvodákban a 2021. március 8. napjával elrendelt rendkívüli szünet 2021. április 19. napjától megszűnik, az általános iskolák 1–4. évfolyamain (alsó tagozat) a tantermen kívüli, digitális munkarendet pedig felváltja a jelenléti oktatás.

Sporttámogatásokról és játszótéri cselekvési tervről is döntött a polgármester
A 27/2021. (I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, ennek megfelelően Huszár Gábor polgármester a veszélyhelyzet alatt minden hónapban két alkalommal dönt a várost érintő előterjesztésekről.

Sportegyesületek részesültek önkormányzati támogatásban
Szentgotthárd Város Önkormányzata az idei esztendőben 8.000.000 Ft-os keretet biztosított költségvetésében verseny-sporttámogatásra.

Nevezetes szentgotthárdi évfordulók áprilisban
Áprilisban is több nevezetes évfordulóról emlékezhetünk meg városunkban, egyebek közt a Hősi emlékmű felállításának elhatározásáról, Szabó Miklós Kossuth-díjas karnagy születésnapjáról és IV. Károly király visszatérési kísérletéről.

Áramszünet!
Az E.ON Zrt. értesíti az érintetteket, hogy 2021. április 19-én 08:00 óra és 16:00 óra között Szentgotthárd-Rábatótfalu városrészen az alábbi ingatlanok esetében áramszünet lesz:

Megújult a rábafüzesi Hianz Tájház
A rábafüzesi Hianz Tájházban több évtizednyi néprajzgyűjtés eredményei láthatóak. Az emléktárgyak, ingóságok tulajdonjoga tavaly Szentgotthárd Város Önkormányzatához került, a tájház pedig azóta a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum telephelyeként működik. Az átvételt követően az önkormányzati hivatal felmérette az épület állapotát, a legszükségesebb munkálatokat pedig a SZET Szentgotthárdi Kft. munkatársai már el is végezték.

Óvodai beiratkozás
Az Emberi Erőforrások Minisztere - a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletre figyelemmel - a 2021/2022. nevelési évre történő óvodai beiratkozásról szóló 19/2021. (III. 10.) EMMI határozatban a 2021/2022. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában rendkívüli eljárási szabályokat határozott meg. A fenntartó Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a 2021/22-es nevelési évre az óvodai beiratkozás az alábbiak szerint történik:

Szentgotthárd Város Önkormányzatának kitüntetési felhívása 2021.
A kitüntető címek alapításáról és adományozásáról szóló 18/2000. (IV. 27.) ÖKT rendelet alapján a Képviselő-testület tagjai, 50 szentgotthárdi polgár (nevével, lakcímével, aláírásával), valamint bármely szentgotthárdi civil szervezet a „Szentgotthárd Város Díszpolgára Cím"; a „Szentgotthárd Városért Cím"; a „Szentgotthárd Közszolgálatáért Díj"; a „Szentgotthárd Közoktatásáért Díj"; a „Szentgotthárd Közművelődéséért Díj"; a „Szentgotthárd Egészségügyéért és Szociális Ellátásáért Díj"; a „Szentgotthárd Testnevelési és Sportdíja"; a „Szentgotthárdi Nemzetiségekért Díj"; az „Idősek az Idősekért Cím" odaítélésére javaslatot tehetnek.

Online polgármesteri fogadóóra
Ismét jelentkezünk online polgármesteri fogadóórával, amelynek keretében várjuk a lakosság széles körét érintő kérdéseiket. Huszár Gábor polgármester a feltett kérdésekre videóüzenetben fog válaszolni.

Újabb pályázatot állított össze a Hivatal – a városrészekre is kiterjedően újulhat meg a városi csapadékvíz-elvezető rendszer
A Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című, TOP-2.1.3-16 kódszámú pályázati felhívás célja egyebek közt a települések belterületi csapadékvíz-elvezetési és gazdálkodási rendszerének kialakítása is. A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai több hónapnyi előkészítő munka eredményeképpen pályázatot állítottak össze a szentgotthárdi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére.

Tájékoztatás a hulladékszállítást végző szolgáltató által küldött értesítésekről
Tisztelt Szentgotthárdiak! Az elmúlt napokban az egyfős háztartásban élők levelet kaptak a hulladékszállító szolgáltatást végző STKH Sopron és Térsége Kft-től arról, hogy igazolják, valóban egyfős háztartásban élnek, továbbá többen kaptak felszólítást arról is, hogy a meglévő nagyobb hulladékgyűjtő edényzet (kuka) helyett szerezzenek be kisebbet vagy fizessenek magasabb hulladékszállítási díjat.

FELHÍVÁS - SZÉLL KÁLMÁN ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATRA 2021.
Szentgotthárd Város Önkormányzata helyi tanulmányi ösztöndíjat alapított a szentgotthárdi diákok támogatására.
Az ösztöndíj célja, hogy azon 11. és 12. évfolyamos középiskolai tanulók tanulmányait elismerje, akik kimagasló eredménnyel (minimum 4,5-es átlag) rendelkeznek a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, illetve a Vas Megyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikumában, továbbá, akik a szentgotthárdi középiskolákban tanulmányi eredménytől függetlenül rendkívüli kimagasló eredményt értek el valamely tanulmányi-, művészeti-, vagy sport területen.

Rendeletmódosítás, pályázat benyújtása, ingatlanügyek - tájékoztató a legutóbbi polgármesteri döntésekről
A 27/2021. (I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, ennek megfelelően Huszár Gábor polgármester a veszélyhelyzet alatt minden hónapban két alkalommal dönt a várost érintő előterjesztésekről. Minden hónap 15. és 30. napjáig elkészült előterjesztésekkel kapcsolatban hoz döntéseket az azt követő napokban, és a tavaly kialakított gyakorlatnak megfelelően ezúttal is előzetesen egyeztet a Képviselő-testület tagjaival.

A Föld órája
Szentgotthárd városa ismét csatlakozott a "Föld órája" programhoz, így 2021. március 27-én, szombaton 20.30 órakor lekapcsoljuk a Széll Kálmán tér központi épületegyüttesének - a Nagyboldogasszony templom és a kolostorépület - díszkivilágítását.

Tájékoztató gépjárműadóhoz kapcsolódó túl- illetve téves befizetés esetéről
Tisztelt Szentgotthárdiak!
A gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat 2021. január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látja el. Ennek megfelelően 2021. január 1-jét követően a Szentgotthárd Város Önkormányzat gépjárműadó bevételi számlájára teljesített téves befizetéseket illetve a korábbi évekből származó gépjárműadó túlfizetéseket az adózók kérelmére visszatérítjük.

FELHÍVÁS a Hársas-tó strandjához vezető út ideiglenes lezárásáról
Tájékoztatjuk a Szentgotthárd-Máriaújfalu Hársas-tóhoz gépjárművel érkezőket, hogy az Őrségi Nemzeti Park kérelme alapján 2021. március 19-től előreláthatólag 2021. április 15-ig a Hársas-tóhoz délről bevezető utat (strandhoz bevezető út) lezárjuk.

A VASIVÍZ ZRt. Körmendi Vízszolgáltatási Üzemmérnökség Szentgotthárdi Művezetősége munkatársat keres
Vízműgépkezelőt keres Szentgotthárdra a VASIVÍZ ZRt. Körmendi Vízszolgáltatási Üzemmérnökség Szentgotthárdi Művezetősége. Részletek a felhívásban!

Felhívás vendéglátóhely üzlettípusok bejelentési kötelezettségére
A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerint 2021. január 1. napjától a vendéglátó üzleteket üzlettípusokba kell sorolni. Új üzlet létesítésekor már a kérelem tartalmazza az üzlettípus meghatározását. A már meglévő, 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén az üzlettípust a kereskedő legkésőbb 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a jegyzőnek.

Áramszünet!
Az E.ON Zrt. értesíti az érintetteket, hogy 2021. március 25-én (csütörtökön) 08:00 óra és várhatóan 16:00 óra között Szentgotthárd belvárosában az alábbi ingatlanok esetében áramszünet lesz:

Újabb pályázat - fűtéskorszerűsítéssel folytatódhat a szentgotthárdi óvoda fejlesztése
A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot állított össze „A szentgotthárdi Játékvár Óvoda infrastruktúra-fejlesztése” címmel az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó felhívásra. A projekt keretében az intézmény fűtéskorszerűsítésére és egy gyermekmosdó, öltöző felújítására kerülhet sor.

Vas Megye Turizmusáért Díj-ban részesült Dr. Simon Margit
Március 15-e alkalmából megyei kitüntetések átadására került sor, Dr. Simon Margit, a St. Gotthard Spa & Wellness fürdő nyugdíjba vonult igazgatója "Vas Megye Turizmusáért Díj"-ban részesült.

Megjelent a Szentgotthárd c. lap márciusi száma
Márciusi lapszámunkban olvashatnak arról, hogy újabb kormányzati támogatással befejeződhet a barokk templom felújítása, újgenerációs motorokat gyárthatnak majd az Opel-gyárban, és arról is, hogy rendhagyó szalagtűzésre került sor a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.

Megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról
Hagyományos ünnepi programunk sajnos idén is elmarad, de ezekben a nehéz időkben is szeretnénk méltóképpen megemlékezni nemzeti ünnepünkről.

Szünetel az ügyfélfogadás a NAV-nál
A védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendeletben írtakra tekintettel a NAV Vas megyei Adó- és Vámigazgatóságának a szentgotthárdi hivatali épületben tartott kihelyezett ügyfélfogadásái a kormány által meghatározott szigorúbb korlátozások feloldásáig elmaradnak.

Áramszünet lesz Rábatótfaluban
A Szentgotthárdhoz tartozó városrészeken az E-On Zrt. éves rendszerkarbantartási munkálatokat végez, a hét folyamán Rábatótfaluban. Huszár Gábor polgármester ehhez kapcsolódóan ma értesítette a szentgotthárdi oktatási intézmények vezetőit, hogy az érintett településrészen élő tanulóik a jelzett napokon a digitális oktatásban nem tudnak részt venni, egyúttal kéri a pedagógusok türelmét és segítségét, illetve a szülők megértését.

Szentgotthárdi sporthírek
Húsz gimnazista diák síelhetett február harmadik hetében a Veszprém megyei eplényi sípályán, elindult a tavaszi labdarúgószezon, teke hírek, kézilabda eredmények. A járványügyi intézkedések szigorú betartásával zajlik a sportélet a városban.

GYERMEKFELÜGYELETI LEHETŐSÉG AZ ÓVODÁKBAN ÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN
A védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása idején a gyermekek felügyeletről szóló 111/2021. (III. 6.) Korm. rendelet alapján mégis lesz lehetőség 2021. március 8-tól a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletére.

Tájékoztatás a legújabb járványügyi intézkedésekről
Tisztelt Szentgotthárdiak!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket a legújabb járványügyi intézkedésekről, amelyek 2021. március 8. napjától lépnek érvénybe:

Történelmi pillanat – Hetven év után újra átjárható a templom és a kolostorépület
Ma reggel elkezdték bontani a falat, amely az 1950-es évek elejétől elválasztotta egymástól a templomot és a kolostorépületet. Bodorkós Imre atya és Huszár Gábor polgármester együtt vésték ki az első téglát a válaszfalból.

A veszélyhelyzetben is működik a térségi összefogás - 706 millió forintból gazdálkodik az önkormányzati társulás
A térség tizenhat települését tömörítő Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás működése másfél évtizedes múltra tekint vissza. A tagönkormányzatok nem csupán egyes közszolgáltatások ellátására szövetkeztek, de intézményeket is közösen tartanak fenn: óvodákat, bölcsődét, a szentgotthárdi Városi Gondozási Központot és a Család- és Gyermekjóléti Központot is.
