Csukly Gergely nem szakad el az iskolától

- Gotthárdi származású? Hogyan kezdődött zenei pályafutása, volt-e családi indíttatás?

- Budapesten születtem, Mátraverebélyben, majd Tatán töltöttem gyerekkoromat szüleimmel, illetve két testvéremmel. A családban hivatásszerűen senki sem foglalkozott zenével, apai ágon ugyanakkor jellemző volt a tanítómesterség választása. A tatai zeneiskolában kezdtem el zenei tanulmányaimat, ott szerettem meg a muzsikálást, majd a mesterségbeli tudást a győri konzervatóriumban, illetve zeneművészeti főiskolán volt alkalmam elsajátítani.

- Mikor és hogyan került a szentgotthárdi zeneiskolába, és hogyan emlékszik az eddig ott eltöltött 28 évre?

- Zongoratanári diplomám megszerzése után két évig Győrben dolgoztam. Ezt követően, 1988-ban feleségemmel, Bene Krisztinával – aki szintén zenetanár hegedű-szolfézs szakon – közösen kerestünk olyan munkahelyet, ahol mindketten el tudunk helyezkedni. Szentgotthárdot választottuk, első látásra megtetszett a város, megfogott minket a szép természeti környezet, és az itteni emberek kedvessége. Az elmúlt 28 évre visszatekintve úgy gondolom, jól döntöttünk. Kihívás volt, hogy a zenetanítást, és a város zenei életét fejlesszük, az értelmes feladathoz támogató környezetre, jó partnerekre találtunk.

- Jelentős fejlődésen ment át igazgatása alatt az intézmény mind az oktatási feltételek javításában, mind pedig szakmailag. Elégedett-e az elért eredményekkel, maradt-e valami hiányérzete?

- 1991-től, amióta a zeneiskola vezetője voltam, sok minden történt. A tantestület stabilizálása, a hangszerpark fejlesztése, a nemzetközi kapcsolatok elmélyítése, névválasztás, kihelyezett tagozat, képző- és iparművészeti ág indítása, versenyeredmények, továbbtanulási mutatók, az intézmény sikeres minősítése, tartalmas koncertsorozatok, utánpótlás biztosítás a városi együtteseknek, mind olyan események, eredmények, amelyekre szívesen gondolok vissza. Tennivaló persze van ma is bőven. A kórustevékenység népszerűsítése, serkentése még a jövő feladata, a művészetoktatás otthona pedig sem a képzőművészet, sem a zeneművészet területén nem nevezhető ideálisnak. Az utóbbi három évben a szentgotthárdi városvezetés támogatásával jelentős fejlesztés történt, de a művészetoktatásnak hosszabb távon gondolkodva más, alkalmasabb környezetet kellene kialakítani.

- Tanítványai eredményei alapján kikre a legbüszkébb?

- Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy annyi tehetséges, nagyszerű növendéket taníthattam. Eredménynek tartom, ha valakivel sikerült megszerettetnem a zenét, ha ma is muzsikál. Nagy öröm számomra, hogy első zenei pályára került növendékem, Herczeg Anita ma már kollégám, hogy hozzájárulhattam Keserű Balázs zenei fejlődéséhez, hogy Sulics Renáta Nívódíjat ért el a Győri Zongoraversenyen, hogy Papp Tamás kiváló hangszerkezelési készséggel folytatja zenei tanulmányait jazz-zongora szakon.

- Milyen emlékek maradnak meg legerősebben az eddigi több mint negyedszázados pályafutásából?

- Az emberi kapcsolatok jelenlegi és volt kollégáimmal, a sikeres nemzetközi projektek, a művészeti táborok, Takács Jenővel, névadó zeneszerzőnkkel ápolt személyes kapcsolat, életművének gondozása, a zongorakíséretes feladatok. De leginkább az a sok színes gyermekegyéniség, akiket megismerhettem pályám során, hogy csak néhányat említsek a sok közül.

- Hogyan tovább? Tud-e kötődni valamilyen módon a jövőben is az intézményhez?

- Természetesen, hiszen a mai napig nagyon szeretek tanítani, s ezt továbbra is megtehetem, de már az iskola vezetési feladatai nem hárulnak rám. Gyerekekkel mindig élmény foglalkozni, és pedagógusként továbbra is az iskolával tartok.