Katona Beáta „Szentgotthárd Közművelődéséért Díjban”, Szabó Elekné vármegyei elnöki elismerésben részesült

A Magyar Kultúra Napja alkalmából tartott városi ünnepségen zsúfolásig megtelt a Refektórium, a kulturális programok mellett elismerések átadására is sor került. Idén Katona Beáta vehette át a „Szentgotthárd Közművelődéséért Díjat" Huszár Gábor polgármestertől, Szabó Elekné pedig Vas Vármegye Közgyűlésének elnökétől kapott elismerő oklevelet.
Nemzeti imádságunkat Erkel Ferenc eredeti megzenésítésében Szentgotthárd Város Vegyeskara előadásában hallhatta a közönség, a kórust Páliné Herczeg Anita kísérte zongorán. A Himnusz további strófáit Székely Dóra, a Szent Gotthárd Általános Iskola 8. osztályos tanulója szavalta el.
Ünnepi köszöntőjében Majthényi László, Vas Vármegye Közgyűlésének elnöke hangsúlyozta, hogy a kultúra összeköti nemzetünket, kulturális örökségünket, hagyományainkat meg kell őriznünk. Emlékeztetett arra, hogy Lancsics Bonifác Vas Vármegyében írta meg valamikor 1715 előtt a Magyarok Nagyasszonyának szinte minden magyar által mindmáig ismert legkedvesebb himnuszát, a 10 versszakból álló "Boldogasszony Anyánk..." kezdetű Máriaéneket, amely több mint száz évig a magyarság himnuszának számított.
A beszédet a Szentgotthárdi Arany János Általános Iskola 2.c osztályos tanulóinak műsora követte. Dobos Nara, Tóth Adél, Géczi Flóra, Németh Nóra, Nagy Lara és Horváth Hédi - akik az idei tanévben ezüst, tavaly arany minősítésben részesültek a területi népdaléneklési versenyen - egy vidám népdalcsokorral örvendeztette meg a jelenlévőket.
Elismerések átadása következett, Szabó Elekné Betti néni Szentgotthárd kulturális életében betöltött elismeréseként Vas Vármegye Közgyűlése elnökének díszoklevelét és emlékérmét vehette át Majthényi Lászlótól.
Szabó Elekné pedagógus hivatása a zenei nevelés irányában teljesedett ki. Nevéhez és intézményvezetői munkájához fűződik az önálló Szentgotthárdi Állami Zeneiskola alapítása. Nyugdíjazásáig az intézmény első kinevezett igazgatónőjeként dolgozott az új iskola megerősödéséért. Nyugdíjba vonulását követően sem tétlenkedett, a közművelődés és a kulturális élet aktív tagja volt tavaly év végi visszavonulásáig. Közreműködésével kórustalálkozók, hangversenyek, megmérettetések, koncertek színesítették az elmúlt évtizedeket. Az új nemzedék zenei életét is figyelemmel kísérte, támogatta és a helyi médiában bemutatta többek között a zenei pályán tanuló, illetve a művészeti képzésben, versenyeken szép eredményeket elérő szentgotthárdi fiatalokat. A zene mellett a képzőművészet tölti ki az életét, nemrégiben kiállítást is rendeztek az alkotásaiból. Elhivatottsága, tenni akarása a mai napig példaként állhat mindenki előtt.
Szentgotthárd kulturális életében és a közművelődés területén végzett kimagasló és eredményes munkája, valamint a helytörténeti emlékek feltárása és megőrzése érdekében végzett önzetlen és lelkiismeretes tevékenysége elismerése és megbecsülése jeléül „Szentgotthárd Közművelődéséért Díjban" részesült Katona Beáta, a Szent Gotthárd Általános Iskola intézményvezető-helyettese, a Honismereti Klub tagja.
Katona Beáta népművelő, történelem és angol szakos tanár, a Szentgotthárdi Honismereti Klub megbecsült tagja. Pedagógiai munkásságát 2023-ban „Szentgotthárd Közoktatásáért Díjjal" ismerte el a város. Akkor méltatásában az szerepelt, hogy „munkáját a hivatástudat, szakmaszeretet, következetesség, igényesség, pontosság, a közösségért és az intézményért érzett felelősség jellemzi". Mindez igaz a közművelődés területére is, legyen szó az iskola kulturális programjairól, a városi ünnepségekben való közreműködésről, vagy a honismereti, helytörténeti tevékenységéről. Számos kutatás köthető a nevéhez, publikációi közül ki kell emelnünk a Csuk Ferenccel közösen írt, 2018-ban megjelent Elveihez hűen - Vargha Gábor életpályája című könyvet, illetve a Vasi Szemle 77. évfolyam 4. számában 2023-ban megjelent „135 éve nyitott ügyvédi irodát Szentgotthárdon dr. Vargha Gábor" című tanulmányát. Egy-egy témában hosszú időre elmélyed, a lehető legtöbb forrást igyekszik összegyűjteni annak érdekében, hogy hiteles, érdekes, kevésbé ismert információkra is szert tegyen. Helytörténeti előadásai rendkívül népszerűek, akárcsak a történelemóráit, előadásait is illusztrációkkal, izgalmas háttérinformációkkal teszi még érdekesebbé. Kezdeményezéseivel rendszeresen gazdagítja a helytörténeti, városismertető programokat. Aktívan vállal szerepet különböző ismeretterjesztő rendezvényeken, lelkesen készíti fel az iskola tanulóit a városi ünnepségekre, amelyeken színvonalas előadásokkal szerepelnek nagy sikerrel. A hivatal munkatársainak tevékeny segítője a Gotthárd napi programok szervezése kapcsán, tanítványaival mindig bekapcsolódnak az ilyen tematikájú rendezvényekbe. Hiszi és vallja, hogy városunk, közösségeink és értékeink ismerete már gyermekkorban fontos szerepet kell, hogy kapjon - legyenek azok történelmi, kulturális vagy épp természeti értékek. Pedagóguskánt és „honismerőként" is e célok vezérlik. Több évtizedes hatékony, kimagasló, lelkiismeretes és értékteremtő munkájának méltó elismerése a Szentgotthárd Közművelődéséért Díj.
Az átadók között Járdányi Pál: Magyar tánc című darabját adta elő Bene Krisztina hegedűn és Páliné Herczeg Anita zongorán.
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA Kodály Zoltán születésnapja alkalmából rendezte meg a "Magyar Kórusok (Hó)Napja" koncertsorozatot, amelyen több szentgotthárdi kórus is részt vett. Tevékenységüket oklevelekkel ismerték el, Huszár Gábor polgármestertől vehették át az elismeréseket a kórusok vezetői.
Szentgotthárd Város Vegyeskara - Sebestyénné Németh Eszter vezetésével - zárta az ünnepi programot, csodálatos összhangban csendült fel Bárdos Lajos: Komáromi kisleány, Horváth Bálint: Csillagok a Földön című darabja, valamint József Attila Rejtelmek című verse a Sebő együttes megzenésítésében.
Az ünnepi műsor bepillantást engedett Szentgotthárd gazdag kulturális életébe, amelyet a kultúra és a közművelődés területén dolgozók, illetve a különböző művészeti ágakban tevékenykedők áldásos munkája nélkül nem élvezhetnénk.
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
- KONZULTÁCIÓS FELHÍVÁS lakosság, önkormányzatok és távközlési szolgáltatók részére szélessávú internet elérhetőségek felülvizsgálatának tárgyában
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Álláshirdetések a Család- és Gyermekjóléti Központnál
- Tájékoztatás vadászatról
- Álláshirdetés - Városi Gondozási Központ
- Európai jövedelem és életkörülmény adatfelvétel
- Munkaerő-felmérés
- Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról
- Tájékoztatás vadászatról