Könyvbemutató: Szentgotthárd sportváros volt és az is marad

„Szentgotthárd sportjának 135 éve” címmel jelent meg Csuk Alajos könyve. Augusztus 18-án, nagy érdeklődés mellett mutatták be a Színház aulájában.
Szép Renáta köszöntötte a vendégeket, majd Huszár Gábor polgármester fejtette ki gondolatait. A város két legeredményesebb sportolóját és díszpolgárát – Gécsek Tibor Európa bajnok és VB-bronzérmes kalapácsvető és Pars Krisztián olimpiai bajnok, kétszeres VB 2. helyezett és 2x Európa Bajnok kalapácsvető – is meghívták, ők a párhuzamosan zajló Budapesti Atlétikai Világbajnokság miatt nem tudtak eljönni. „A városban szinte nincs olyan család, amely valahogy ne kötődne a sporthoz, természetesen nemcsak az élsportra gondolva, inkább arra, amit gyerekkortól hozunk magunkkal, testnevelőtanároknak, az edzőknek is köszönhetően. Csuk Alajos sok évig gyűjtötte az anyagot, a bőség zavarával küzdöttek a kötet szerkesztőjével dr. Frank Rózával.” A polgármester végül megköszönte mindazok segítségét, akik közreműködtek a kötet létrehozásában.
Dr. Frank Róza az előzményekről elmondta, 1986 novemberében Szentgotthárd szervezett sportjának 100 éves évfordulóján ünnepi közgyűlést tartottak, a neves sportolók élménybeszámolóit, amit bélyeg- és fotókiállítás egészítette ki. 2016-ban a 130. évfordulón fotókiállítással emlékeztek, 2019-ben pedig az önkormányzati hivatalban nyitott kiállítást a Honismereti Klub. Itt született meg a javaslat, össze kellene gyűjteni és könyvben kiadni a város sportéletét bemutató könyvet.
Kovács László testnevelőtanár, nyugalmazott sportvezető ajánlotta a közönség figyelmébe a kötetet. „A könyv írója öt éven át gyűjtötte az adalékokat, Csuk Alajos és szerkesztője dr. Frank Róza rendkívül alapos munkát végzett, sok érdekességet is közreadnak az 1886-os évtől kezdődően. A település iparosodása, polgárosodása húzta magával a korabeli sportéletét is (kerékpározás, korcsolyázás, síelés, ródlizás, vízisportok). A második világháború után az üzemek (Kaszagyár, Selyemgyár) fenntartásában működő egyesületek kedveztek a labdajátékok – futball, kézilabda – erősítésének is, országosan ismert sportolókkal lehetett találkozni. A 2003-ban indított Csatafutás, az Alpokalja Kupa (téli kispályás focitorna) mit se vesztett népszerűségéből. A város büszke lehet kiváló sportolóira, sportlétesítményeire. A kötet értéke a sok fotó, a tárgymutató (évszámok és névmutatók szerint is lehet kutakodni a szerk.) is, köszönet a kitartó munkáért.”
A Szentgotthárd életét, múltját bemutató könyvsorozatnak – helyi szerzők jóvoltából kaptak nyomdafestéket – ez a 22. könyve, a Szülőföld Kiadó gondozásában jelent meg valamennyi. Farkas Csaba, a kiadó vezetője elmondta, céljuk a vármegye településeinek minél szélesebb körű bemutatása, Szentgotthárd lélekszámához képest sok építészeti és egyéb értékkel büszkélkedhet, a sokféle témának és kiváló szerzőknek köszönhető az együttműködés. Végül a város sportéletét bemutató kötetet is jó szívvel ajánlotta a közönség figyelmébe.
Csuk Alajost, mielőtt megszólalt volna, már nagy tapssal köszöntötték. Elmondta, a sportélet bemutatása 2022. októberében a Szentgotthárdi Sport- és Szabadidőközpont átadásáig tart. A fiókjában még sok anyag maradt, de az oldalszámokat nem lehetett korlátlanul bővíteni. Megköszönte az önkormányzat, a Honismereti Klub és mindazok munkáját, akik bármi módon segítették a munkáját. A sport mindig is élete része volt, örül annak, hogy a könyvet közreadhatja. „Szentgotthárd sportváros volt mindig és az is marad!” – zárta mondandóját, amit újra nagy tapssal fogadtak.
Fotó: Molnár Piroska
Szerző: Treiber MáriaForrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal