Múlt és jövő találkozása a robotvilágban

A szentgotthárdi Honismereti Klub meghívására „Múlt és jövő találkozása a mesterséges intelligenciával" címmel tartott érdekfeszítő előadást Csuk Csaba az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár vezetője január 14-én Szentgotthárdon a Pável Ágoston Múzeumban.
Horváth Tiborné köszöntötte a vendéget, majd Horváth Zsuzsanna folytatta a köszöntést azzal, hogy édesapja Csuk Ferenc a Honismereti Klub alapító tagja volt, Csuk Csaba életútját pedig költői nevek kísérik, hiszen általános iskolásként járt a Petőfi és az Arany iskolába, majd a Vörösmarty Gimnáziumba és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolára...Sokáig gondozta édesapja WEB-oldalát is. Most pedig a szombathelyi egyetemi könyvtár vezetője.
Csuk Csaba vetítettképes előadásában a művészet és a mesterséges intelligencia kapcsolatára fókuszált. Bevezetőként röviden összefoglalta a mesterséges intelligencia (MI), a nagy nyelvi modulok (LLM) pl. a ChatGPT szakmai hátterét. Hihetetlen gyors a fejlődés a nagy szolgáltatók egymással versengve fejlesztenek, óriási változások előtt állunk, beszélnünk kell erről". A közönséget kérdezve, hányan használják az új technikai eszközt, alig néhány kéz emelkedett a magasba...Ésszel alig felfoghatatlan mennyiségű információt tárolnak a szerverek, a beépített fordítóprogram segítségével már magyarul is feltehetjük a böngészőnek a kérdéseinket (Csaba be is mutatta a ChatGPT mobil appban). A rendszernek kötelező választ adni (generálni), hogy az mennyire elfogadható, azon is múlik mennyire volt pontos a kérdés, a tartalmat érdemes óvatosan kezelni, ha ugyanazt a kérdést többször föltesszük, lehet más-más választ kapunk. A MI programok a drága fenntartás miatt fizetősek, de mindig találunk ingyenes lehetőségeket is a kísérletezéshez.
A mesterséges információt munkavégzésre, tanulásra, új művészeti alkotások készítésére is fel lehet használni. Szöveggenerálás, képgenerálás, videógenerálás, versírás, zeneszerzés csak úgy kapkodhatjuk a fejünket az új kifejezések hallatán. Az előadáson láthattuk édesapja Csuk Ferenc képgenerálóval kombinált, SUNO alkalmazással megzenésített „Vers volt" című versét, ahogy a végére elfogytak a szavak! A közönség egy ősbemutatónak is szem- és fültanúja volt, Csuk Ferenc: „Szentgotthárd" című verséhez generált képeket, zenét az előadó (nagyon szép és érdekes, a videó a Facebookon és a Youtube-on is elérhető). Az előadáson nagy tapssal fogadta a közönség. Csuk Csaba azt is elárulta, hogy édesapjának a Szentgotthárdi csatáról írt költeménye alapján szeretne kísérletképpen egy musicalt létrehozni.
Az előadás érdekessége volt az is, hogy a régi fényképek embereit képes „mozgásba hozni" az új technika (META AI), így egy régi május elsejei szentgotthárdi felvonulás szereplőit láthattuk lábra kelni, sétálni. A kérdések kérdése persze az is, honnan ismerhetjük fel, hogy mi igaz, mi hamis a mai degenerált világban. Azért a mellettem ülő gimnáziumi matektanár megnyugtatott az előadás végén: a diákok házifeladatát legutóbb rosszul oldotta meg a mesterséges intelligencia... El kell kezdeni használni az MI-t, hiszen a gyakorlatban lehet a legjobban megismerni.
Károly Andrea megköszönte Csuk Csabának, hogy elfogadta a Honismereti Klub meghívását.
Szerző: Treiber Mária
Menü














