Rendkívüli ülést tartott a Képviselő-testület

Több téma kapcsán 2022. január 12-én rendkívüli ülést tartott Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.
Megjelent az „Élhető települések" elnevezésű pályázati felhívás, amellyel kapcsolatban az elmúlt hetekben intenzív előkészítő munka zajlott az Önkormányzati Hivatalban. Régóta megfogalmazott igény a Szentgotthárd-Rábatótfalu városrészen a kerékpárút- és járda kiépítése, a felhívás keretében pedig lehetőség nyílhat a fejlesztés megvalósítására. Az elképzelések szerint a Hétház utcától egészen a Felsőpatak utcai hídig, kb.1400 méteren épülne meg a gyalog- és kerékpárút, kerékpáros híddal és csapadékvíz elvezetéssel. A pontos műszaki tervek kidolgozására a projekt későbbi fázisában kerül majd sor. A fejlesztés tervezett költségvetése eléri a maximálisan elnyerhető támogatás összegét, vagyis a (bruttó) 600 millió Ft-ot.
Tavaly ősszel kereste meg az Önkormányzatot Szilányi Andor rendező és Rozsnyay Károly line producer azzal, hogy egy hét részes tévéfilmsorozatot szeretnének készíteni Boldog Brenner János életéről „Legyetek szeretettel" címmel. A forgatás jelentős részét az eredeti helyszíneken, Szentgotthárdon és környékén tervezik. A forgatás több hónapon keresztül tart majd idén tavasszal, számos érintett, együttműködő fél és helyszín bevonásával. Annak érdekében, hogy a munkálatok gördülékenyen haladhassanak, az Önkormányzat és a filmet készítő BBJ Film Productions Kft. együttműködési megállapodást kötnek egymással - ennek tervezetét hagyták jóvá most a rendkívüli ülésen.
A harmadik napirendi pont keretében ingatlaneladásról döntött a Képviselő-testület.
A képviselő-testületi ülésen megtárgyalt napirendi pontokkal és meghozott döntésekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a szep.renata@szentgotthard.hu e-mail címen fogadjuk.
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
- Álláshirdetés - Régióhő Kft.
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének júniusi időpontjai
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének májusi időpontjai
- Áramszünet
- Pályázat - Bölcsődei intézményegység vezetői beosztás
- Térítési díjak befizetésének áprilisi időpontjai
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Vágányzári információ
Menü














