Szentgotthárd és Lendva belvárosa készült el mézeskalácsból

A MURABA ETT szervezésében Szentgotthárd és Lendva lakosai, munkahelyi közösségei és Kétvölgy Településért Egyesület tagjai határon átnyúló terepasztalt készítettek 37 mézeskalács házikóból.
A MURABA ETT az adventi készülődés jegyében arra kérte a belvárosi üzletvezetőket, iskolákat, civil szervezeteket, városunk munkahelyi közösségeit és baráti köreit, hogy készítsék el kedvenc szentgotthárdi épületeiket mézeskalácsból, melyekből várost építenek és egy Lendvával közös kiállításon mutatják be őket.
A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett program célja a városok megépítésén és testvérvárosunk, Lendva megismerésén túl az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a szentgotthárdi közösségeket, s hogy mutassuk meg egymásnak, hogy mi az, amire büszkék vagyunk, s hogy minél többen részesei lehessünk egy karácsony előtti jótékonysági kezdeményezésnek.
November folyamán 17 épület készült el Szentgotthárdról, a Vörösmarty Mihály Gimnázium 9G osztályának tanulói és tanáruk, Molnár Marianna; a Szlovén Köztársaság Főkonzulátusának munkatársai; Szentgotthárdi Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete; Bélus angyalai (Mesics Olivia vezetésével); a Kis Édes cukrászda és kávéház; Sinka Kitti (a Pannon Kapu Kulturális Egyesület megbízásából); a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai; illetve Csalló Adrienn; Dancsecs Domonkos és Molnár Piroska jóvoltából. Kétvölgy Településért Egyesület tagjai pedig szívvel-lélekkel építették kilátójukat, mely így a két terepasztal fölé magasodva viszi Kétvölgy hírét. Bár a feladatot sokan kivitelezhetetlennek gondolták, az elkészült házak bizonyítják, hogy a szentgotthárdiak előtt nincs lehetetlen, még akkor sem, ha először sütnek mézeskalácsot. Lelkesedésükre, kreativitásukra mindannyian büszkék lehetünk.
A két terepasztal nagy sikerrel mutatkozott be Lendván, a szentgotthárdi kiállítás december 14-én 14.00-kor nyitja meg kapuit a Színház aulájában, s december 21-ig látogatható.
A mézes kiállítás és programsorozat megszervezését a Magyar Kormány Bethlen Gábor Alapon keresztül nyújtott támogatása tette lehetővé.
Forrás: MURABA ETT- Álláshirdetés - Régióhő Kft.
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének júniusi időpontjai
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének májusi időpontjai
- Áramszünet
- Pályázat - Bölcsődei intézményegység vezetői beosztás
- Térítési díjak befizetésének áprilisi időpontjai
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Vágányzári információ
Menü














