Ülésezett a Képviselő-testület

A Képviselő-testület februári ülésének elején Huszár Gábor polgármesteri díszoklevéllel gratulált Cserpnyák Martinnak, a Szentgotthárdi Városi Sportegyesület Szuperligás tekecsapata játékosának, aki a szerbiai U23-as Európa-bajnokságon egyéniben Európa-bajnoki címet szerzett.
A napirendek a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal munkájáról, illetve a polgármester két ülés közti tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásával kezdődtek.
Ezt követően a Pannon Kapu Kulturális Egyesület tavalyi tevékenységéről és a SZET Szentgotthárdi Kft. mozi üzemeltetésével kapcsolatos éves beszámoló került napirendre. A honlapon bárki által hozzáférhető éves városi programnaptárat idén is összeállította az önkormányzati hivatal, ehhez a városban működő programszervező szervezetektől, intézményektől is kért adatokat. Az eseménynaptár nem végleges, egész évben bővül és formálódik. Tárgyalták és aktualizálták a város közművelődési, kulturális koncepcióját is.
A Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 2024. évi beszámolója és a 2025. évi munkaterve is napirendre került. Az intézmény a működtetésen túl rendszeresen segíti a Honismereti Klub munkáját, nagy hangsúlyt fektet mind a könyvtár, mind a Pável Ágoston Múzeum és a Hianz Tájház népszerűsítésére. Tavaly növekedett a látogatók és a könyvkölcsönzések száma. Az idei évre is számos rendezvényt és foglalkozást terveznek, továbbra is elvitathatatlan a könyvtár elhivatottsága a minél sokszínűbb programok (író-olvasó találkozók, előadások, gyerekkönyvtári foglalkozások stb.) szervezése tekintetében.
Szintén évről évre visszatérő napirendi pont az önkormányzat éves külkapcsolati terve és az elmúlt év tapasztalatairól szóló beszámoló. Tavaly több külkapcsolati program is megvalósult, Szépvízen és Walldürnben is járt szentgotthárdi delegáció, és Szentgotthárdra is érkeztek testvérvárosi küldöttségek. Az idei évi lehetőségek az anyagiak terén szűkösebbek, de a meglévő kapcsolatok ápolása ettől függetlenül 2025-ben is megvalósul.
A személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások térítési díjainak rendeletbe foglalásán túl megerősítették, hogy a Tótágas Bölcsődében idén sem kell térítési díjat fizetni a gyermekek napközbeni ellátásért.
Jogtechnikai okokból módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, majd döntöttek rendkívüli támogatás benyújtásáról. Az önkormányzat elsősorban az iparűzési adó visszafizetésekhez és / vagy kezesi kötelezettség teljesítéséhez nyújtja be a pályázatot, illetve a bérjellegű kifizetések, közüzemi díjtartozások, egyéb tartozások jogcímén.
Elfogadták az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban lakók lakbér-, közös költség, felújítási hozzájárulás hátralékáról szóló beszámolót.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Pilisi Gábor r. dandártábornok arról tájékoztatott, hogy a Körmendi Rendőrkapitányság vezetőjévé 2025. június 1-jei hatállyal a jelenlegi megbízott vezetőt, Knob Ernő r. alezredest, rendőrségi főtanácsos urat tervezi kinevezni, amelyhez Szentgotthárd Város Önkormányzatának véleményét kéri. A képviselők támogatták Knob Ernő r. alezredes kinevezését.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kérelmét, amely speciális maszkok megvásárlására irányult, levették a napirendről, ugyanis a képviselők - mint magánszemélyek - megvásárolják azokat.
Még 2020-ban a Szentgotthárdi Honismereti Klub kezdeményezésére több sírhely felvételét kérelmezte az Önkormányzat a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság adatbázisába. Akkor egy személy, Lóskay Bekény sírja nem került be, de a képviselők ismét a javaslati kérelem benyújtása mellett döntöttek. A szabadságharcos múltja miatt népszerű pap bencés szerzetes volt, de kilépett a rendből, hogy katonaként harcolhasson a nemzet szabadságáért. Kiváló szónoki képességekkel rendelkezett, nélkülözhetetlen résztvevője volt a szentgotthárdi rendezvényeknek. 1889-től a rend nesztoraként tisztelt pap nyugdíjas éveit töltötte a szentgotthárdi rendházban. 1905-ben a ciszterci és más szerzetesrendek képviselőinek a jelenlétében temették el, sírtáblája a temetőkápolna oldalában található.
A továbbiakban ingatlanügyekről, egyebek közt a József A. u. 30. 3. emelet 12. sz. alatti lakást eladásáról határoztak. Ezen kívül a Szentgotthárdért Közalapítvány Ellenőrző Testülete tagjainak megválasztásáról is döntöttek.
A képviselő-testületi ülésen megtárgyalt napirendi pontokkal és meghozott döntésekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a szep.renata@szentgotthard.hu e-mail címen fogadjuk.
Forrás: Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal
- KONZULTÁCIÓS FELHÍVÁS lakosság, önkormányzatok és távközlési szolgáltatók részére szélessávú internet elérhetőségek felülvizsgálatának tárgyában
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Álláshirdetések a Család- és Gyermekjóléti Központnál
- Tájékoztatás vadászatról
- Álláshirdetés - Városi Gondozási Központ
- Európai jövedelem és életkörülmény adatfelvétel
- Munkaerő-felmérés
- Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról
- Tájékoztatás vadászatról