Ülésezett a MURABA Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás

A MURABA Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás 2018. március 29-én megtartotta ezévi első közgyűlését, ahol megszavazták a Felügyelőbizottsági tagokat és további 12 napirendi pontban többek között az ETT működésével kapcsoaltot szabályzatokat, valamint a 2017-es szakmai beszámolót tárgyalták meg és fogadták el, illetve megvitatták a 2018-as terveket, működési kereteket, feltételeket.
Jelen voltak:
ROPOS MÁRTON MURABA ETT elnök, Országos Szlovén Önkormányzat képviselője
DR. BORIS JESIH - Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzula
HORVÁTH FERENC - Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség képviselője
HUSZÁR GÁBOR - Szentgotthárd Város polgármestere
HUSZÁR VERONIKA - MURABA ETT igazgató
MAG. HEBAR TIBOR - Lendva Községközi Igazgatóságának vezetője
KISSNÉ KÖLES ERIKA - A Magyar Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója
NÉMETH-TÓTH MARIANNA - Szentgotthárd Város Önkormányzata
DR. GÁBOR LÁSZÓ - Szentgotthárd Város Önkormányzata, Önkormányzati és Térségi erőforrások vezető
SOÓS BRIGITTA- Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusának munkatársa
DR. SÜTŐ FERENC - Szlovén szószólói Kabinet képviselője
- Álláshirdetés - Régióhő Kft.
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének júniusi időpontjai
- Áramszünet
- Térítési díjak befizetésének májusi időpontjai
- Áramszünet
- Pályázat - Bölcsődei intézményegység vezetői beosztás
- Térítési díjak befizetésének áprilisi időpontjai
- Térítési díjak befizetésének márciusi időpontjai
- Vágányzári információ
Menü














