Rábafüzesi Hianz Tájház

1986-ban Dankovics Ferenc (egykori iskolaigazgató) és felesége Szőke Angyalka megnyitotta Rábafüzesen, az iskola falain belül a helytörténeti gyűjteményüket. Majd Dankovics Ferenc halála után Cseri Lászlóné Márta vette át a gyűjtemény gondozását, a rábafüzesi iskola bezárásáig.2006-ban KÉPTÁRAT alakított ki a rábafüzesi fiókkönyvtárban, a gyűjtemény alapján. 2009-ben megnyitottuk a Dankovics házaspár egykori gyűjteményéből a HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS a fiókkönyvtárban. 2011-ben 2 országos pályázat révén az akkori MFVK segítségével kialakította a megye első német nemzetiségi TÁJSZOBÁJÁT, melyet az országos német nemzetiségi önkormányzattal együttműködő magyarországi németek tájház szövetség képeskönyv ismertetője is tartalmaz „Mesélőházak" címmel, mely az MFVK raktárának egy részéből lett kialakítva. 2016-ban a nemzetiségi önkormányzat ezen gyűjtemény alapjaiból létrehozva megnyitotta a Tájházat! A tájház megnyitásával több tíz év néprajzgyűjtés eredményei kaptak végleges otthont. Előzetes bejelentkezés után bárki látogathatja mostantól a Rábafüzesi Hianz Tájházat. 2016-ban megjelent az első könyv Rábafüzesről Rábafüzes és a Hianzek címmel, melyben a gyűjtemény története is szerepel, gazdag képgyűjteménnyel.
9955 Szentgotthárd-Rábafüzes, Móra Ferenc u.3.
Előzetes bejelentkezéssel látogatható.
Horváth Tiborné, 06-30-443-0165
Der Besuch des Raabfidischer Hianzen-Heimatmuseum ist mit Voranmeldung möglich!Voranmeldung bei Horváth Tiborné, 0036-30-443-0165
- Tájékoztatás vadászatról
- Álláshirdetés - Városi Gondozási Központ
- Európai jövedelem és életkörülmény adatfelvétel
- Munkaerő-felmérés
- Térítési díjak befizetésének februári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról
- Tájékoztatás vadászatról
- Térítési díjak befizetésének januári időpontjai
- Tájékoztatás vadászatról
- Füstérzékelők Európai Napja 2024. november 22.