Pályázatok
Pályázatok
Eladó, bérbeadó önkormányzati ingatlanok
Eladó, bérbeadó önkormányzati ingatlanok
Interaktív városnézés
Interaktív városnézés
Történelmi Napok
Történelmi Napok
Szentgotthárdi Hadiösvény
Szentgotthárdi Hadiösvény
Szentgotthárdi Honismereti Klub
Szentgotthárdi Honismereti Klub
Közérdekű telefonszámok
Közérdekű telefonszámok
Szentgotthárd lap
XIV. évfolyam 8. szám
Turizmus

Szentgotthárdi református templom

Szentgotthárdi református templom

Kertvárosi környezetben, a III. Béla és a Mathiász utca sarkán építette fel a helyi református közösség a templomát 1998 és 2002 között. A városban korábban alacsony volt a kálvinista vallású családok száma, így a hívek Körmend anyaegyházához tartoztak, amelynek evangélikus (=lutheránus) vezetői voltak. A szentgotthárdi evangélikus templom felépítése (1912) után a református (=kálvinista) vallásúak is ott tarthatták saját istentiszteleteiket.

1939-ben kezdődött önálló egyházközséggé szerveződésük; presbitériumot választottak, amelynek olyan neves szentgotthárdiak lettek a tagjai, mint pl. dr. Ónody Zoltán, járásbírósági elnök vagy Vakarcs Kálmán néprajzkutató, gimnáziumi tanár. 1940-től a Levente Otthonban (volt Kultúrház épülete, Kossuth L. u. 7.) tartották istentiszteleteiket. 1948-ban ugyan kapott a református közösség egy telket a Hunyadi utcában, de nem fogtak építkezéshez, hanem a Kossuth L. u. 8.-ban alakítottak ki imatermet.

A gyülekezet lélekszáma a rendszerváltozás után az Őrségből és Erdélyből érkezett kálvinista vallású hívekkel megerősödve kezdett növekedni. 1992-ben új presbitérium alakult, amely célként tűzte ki a templom felépítését. Az építkezés terveit a szombathelyi Gáspár Mérnöki Iroda készítette, a munkák Szabadi István lelkipásztor és Juhász Sándor gondnok felügyelete alatt folytak. A tervező figyelembe vette a gyülekezet klasszikus elképzelését a templomról, a környezetbe jól illeszkedő épületegyüttes jött létre.

A nyugati oldalon elhelyezkedő félköríves apszis nagy színes üvegablakai bevilágítják a belső teret. Körben a falon és a szószéken művészi gonddal elkészített fafaragásokon láthatjuk a református vallás jelképeit (pelikán, csillag, korpusz nélküli kereszt, bárány stb.). Alkotójuk Vincze Zoltán. A fából készült kazettás mennyezet legszembetűnőbb eleme a csillag, amely alatt található az Úrasztal. Az épület formája, a kalotaszegi hímzett terítők és a fafaragás motívumai is az erdélyi népművészet hatását mutatják.

A templomhajó keleti, bejárat fölötti falát a Magyarországi Református Egyház címere díszíti. A címer központi alakja a kék pajzson jobb lábával zászlót tartó bárány, amely hátrafordulva a zászlóra tekint. Az aranyrúdon függő zászló a helvét hitvallás szimbóluma, a két könyv, amelyen a bárány áll, az Ó- és Újszövetség jelképe. A középen emelkedő pálma életfa-motívum, de a szilárdságot, az ellenálló képességet is kifejezi. A hamvaiból újjászülető főnixmadár a hányatott sors allegóriája.

A templom kb. 120-130 fő számára biztosít ülőhelyet, nemcsak istentiszteletek, hanem kulturális rendezvények alkalmával is. A parkosított kertben levő épületben imaterem és szolgálati lakás is van. A szentgotthárdi egyházközséghez (lelkipásztora 2004-től Sisakné Páll Klára) tartoznak a Rába-völgyi és szlovén falvak református hívei Gasztonytól Felsőszölnökig.

Forrás: Szentgotthárdi Települési Értéktár